Felcsút előtt városunkban járt Magyar Péter
Dunaújvárosi megállója is volt a Tisza Párt első országjárásának, a Magyar Péter nevével fémjelzett alakulat múlt csütörtökön mutatkozott be a Városháza téren. Több ezer ember várta, a közönség kemény kormánykritikus szólamokat hallhatott, de a szónok nem kímélte a város korábbi, fideszes vezetését sem.
Felfokozott várakozás, nagy tömeg, és – még leírni is szép – kormányváltó hangulat jellemezte Magyar Péter és a Tisza Párt első országjárásának dunaújvárosi állomását.
"... évek óta kiállnak magukért"
Két pikantériája is volt a múlt csütörtökön délután, a zsúfolt Városháza téren tartott eseménynek: az egyik, hogy Magyar Péter az országos nyilvánosságban is nagyot futott felcsúti vizit előtt egy nappal érkezett, a másik, hogy nem ő, hanem Nagy Ervin, a városunkból elszármazott, de magamagát mindmáig dunaújvárosinak valló színművész volt az első felszólaló:
– Nem lehetett, nem is tudom kihagyni, hogy Péter mellett ezen a platón ne szólaljak meg. Három dolog miatt állok itt. Az egyik, hogy ez az én autóm, amely most eljutott a büszke és szabad munkásvárosba, amelynek lakói évek óta kiállnak magukért, kormányzati ellenszélben is tesznek városukért, a magyar demokráciáért. Én is dunaújvárosi maradtam, dolgos, értelmiségi munkásember! A másik, hogy aki utánam beszél majd, annak a gondolataival száz százalékig egyetértek. Végül pedig azért, mert személyesen szeretnék utat mutatni mindenkinek, kivált a jövő generációjának: ne féljetek tovább!
"Árad a Tisza!"
A bátorság és a kiállás témájával kezdte szónoklatát Magyar Péter is, aki hangsúlyozta, „a Karmelita fura urai” kezdhetnek félni, mert a mozgalom példátlanul rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert. Magyar az "Árad a Tisza!" jelszavával érkezett, több soron ostorozta az Orbán-rezsim nemzetrontó politikáját, külön is kiemelve a romokban heverő gazdaságot, a kritikán aluli egészségügyet, és az oktatásügy méltatlan helyzetét, de bőven kapott a korábbi, fideszes városvezetés is. Sőt, még dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselőhöz is volt pár keresetlen szava.
A közönség körében a legnagyobb sikert az orbáni Modern Városok Program dunaújvárosi, többségében máig megvalósulatlan ígéreteinek felemlegetése hozta. Amikor például az elektromos buszokra terelődött a szó, már az egész tér kacagott. A szónok azt sem felejtette el megemlíteni, hogy Orbán és rezsimje bosszút állt és büntetett, amiért városunk 2019-ben ellenzéki fészekké vált. Magyar kiemelte a várostól a különleges gazdasági övezet létrehozásával elvont milliárdokat, ugyanakkor köszönetet mondott a város helytállásáért. Végül nem rejtette véka alá, mi a stratégiai terve:
– Hetekkel ezelőtt még csak az eltökéltségünk volt számottevő, mostanra egyre inkább az erőnk is. Orbán, Rogán és a többiek okkal és joggal tarthatnak attól, hogy visszavesszük az országunkat, amit elraboltak, elloptak tőlünk!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center
2025. júl. 31.
Dunaújvárosban meghatározó szerepe van a Duna Dog Centernek – Czibere Cecília és munkatársai nagy szakértelemmel tesznek többek között a gyermekek fejlődéséért. Állatasszisztált terápiás módszerekkel segítik azokat a fiatalokat, akik az átlagostól eltérő életet élnek.
Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben
2025. júl. 30.
Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.
Magdi néni a 90 évesek táborába lépett
2025. júl. 30.
Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.
Boldog születésnap, szép családi körben
2025. júl. 29.
Újabb szépkorút köszöntött az önkormányzat – Barta Endre alpolgármester Varga Mária Magdolnát, Marika nénit 95. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában. Az ünnepelt egy szelet torta mellett szívesen mesélt életéről és mindennapjairól.
DSTV: gondos tervezés
2025. júl. 27.
A héten már készült egy összeállításunk az energiaválság nyomán arról, hogy milyen fejlesztések-átalakítások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük az energiafüggésünket. A téma apropóján felkerestük Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestert is. Hangkép.
Közeleg az iskolakezdés, érkezik a segítség
2025. júl. 26.
Még javában tart a nyár, ám a nehéz körülmények között élők számára ez egyben azt is jelenti, hogy közeleg az iskolakezdés. Pontosabban közeledik egy olyan esemény, amely nagy, s talán egyre nehezebb teher a családok számára. Érkezik azonban a segítség – a közösség összefogásával.
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.