Posta nyílik a Béke városrészben is!
A Magyar Posta a korábbi években takarékossági okokra hivatkozva több száz postát zárt be az országban. Nekünk természetesen a sajátjaink fájtak a legjobban, utoljára 2022 novemberében a Dunaújváros 8-as, a Béke városrésziek postája, ami a SPAR áruházban üzemelt. Városunk polgármestere a héten jó hírt közölt: újra lesz posta a Béke városrészben!
Egy városrészben vannak dolgok, amik sokak számára fontosak és érthetően ragaszkodnak hozzá az emberek. Ilyen a postahivatal. A Magyar Posta 2022-ben mondjuk nem sokat zavartatta magát, összepakolt a SPAR-ban, és a maga részéről lezárta a témát. Gondolta, legyen szociálisan érzékeny az önkormányzat.
Az önkormányzat fizeti a posta költségeit
Dunaújváros önkormányzata már jelenleg is három olyan postát üzemeltet, amelynek bezárásáról korábban döntött a Magyar Posta Zrt., ez éves szinten 30-35 millió forintos kiadást jelent városunknak. Ha a Béke városrészben is megnyílik, akkor az lesz a negyedik önkormányzati fenntartású posta és így az éves összköltség már megközelíti az 50 millió forintot. Akár el is gondolkodhatnánk azon, hogy a posták üzemeltetése kinek lenne a dolga, de ha a szolgáltató nem teszi, akkor csak egyetlen lehetőség marad, az önkormányzatnak kell beszállnia.
Újra lesz posta a Békében!
A 8-as posta bezárása után a városvezetés azt az ígéretet tette, hogy megmozgat minden követ annak érdekében, hogy a Békében élők visszakapják a postájukat. Most csütörtökön Pintér Tamás polgármester jelentette be a jó hírt:
– Amikor bezárt a Spar-ban a posta, azonnal megkezdtük az egyeztetést a Magyar Posta vezetőségével az újranyitás lehetőségéről, hiszen a Béke városrészi posta rendkívül forgalmas volt. Vállaltuk azt is, hogy ha kell, akár saját költségünkön működtetjük – ahogy tesszük ezt 3 másik dunaújvárosi posta esetében is. A Béke városrész "Rajta, Újváros!" Egyesület színeiben induló képviselőjelöltje, Kálló Gergely, az első pillanattól kezdve szívügyének tekintette a posta újranyitását, hiszen nagyon sok lakó kereste meg őt ezzel a kéréssel. Az elmúlt hónapokban pedig rengeteg munkaórát fektetett bele, nagyon sok egyeztetésen vett részt, hogy ez meg is történhessen. A kemény munka meghozta gyümölcsét: örömmel jelenthetem, hogy a Március 15. téren hamarosan újra megnyitja kapuit a Béke városrész postája. Sokan talán emlékeznek rá, hogy ezen a helyszínen régen is posta működött. A régi posta helyét most felújítjuk, ezen dolgozik már itt, a hátunk mögött a DVG Zrt. Ez természetesen nemcsak a Béke városrészben, hanem a Kertvárosban, és az Újtelepen élőknek is hatalmas könnyebbséget jelent majd. Nagyon sajnálom, hogy újabb feladatot kell átvállalnunk az államtól, ahol minden jelentéktelen dologra van pénz, a posták fenntartására azonban nincs. A mostani lépés azt jelenti, hogy Dunaújváros hat postájából négyet az önkormányzat tart fenn, és mindössze csak kettőt a Magyar Posta.
Már dolgoznak az új posta kialakításán
Kálló Gergely szerint hosszú hónapok munkája áll a postanyitás mögött és sok akadályt kellett legyőzni, de megérte:
– Nagyon sok dunaújvárosit érintett negatívan a Spar-ban működő posta bezárása, a "Rajta, Újváros!" Egyesület pedig ígéretet tett az újranyitásra – amit kötelességünk be is tartani. Szeretném megköszönni a "Rajta, Újváros!" Egyesület vezette önkormányzatnak, hogy végig támogattak és segítettek ebben a munkában. A Béke városrészi posta újranyitása egy olyan közös eredmény, ami az itt élőket szolgálja. Már dolgoznak a szakemberek az új hivatal kialakításán, tehát már csak kis idő és igénybe vehetjük itt is a postai szolgáltatásokat.
(Címlap- és belső oldali kép: Végh Zoltán; a nyitó archív fotó DO-illusztráció)
A rovat további hírei: Közélet
Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)
2025. dec. 03.
Zsúfoltság és gyerekzsivaj töltötte meg a Városháza teret kedden – alapos oka volt a sürgés-forgásnak. Dunaújvárosba látogatott Jouloupukki, az igazi, nagyszakállú Mikulás a gyerekek és sok-sok felnőtt rajongó nagy örömére.
Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban
2025. dec. 03.
Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.
Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége
2025. dec. 02.
Máig fekete lap a település történelemkönyvében – éppen 75 éve történt, hogy a kuláknak bélyegzett pentelei családokat kitelepítették otthonaikból. A gyászterhes eseményre emlékeztek a Pentele Klubházban hétfőn délután.
Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért
2025. dec. 02.
Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.
A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)
2025. dec. 01.
Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.
Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen
2025. dec. 01.
Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.
Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!
2025. nov. 30.
Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!









