Egész nyáron nyitva a könyvtár – és mesés kínálattal is csalogatta a családokat!
A szokásos rendben július végéig, majd közel egy hónapon át rövidített nyitvatartással üzemel a József Attila Könyvtár. Az intézmény gyermekkönyvtára ráadásul színes nyári sorozattal is csalogatta a famíliákat – szép sikerrel!
Tételes tájékoztatóval szolgált a nyári menetrendről Tóth Éva, a József Attila Könyvtár vezetője – kezdjük a nyitvatartással!
Nyári üzemmód
A legfontosabb tudnivaló, hogy egészen július 26-ig a József Attila Könyvtár felnőttkönyvtára a szokásos rendben várja a látogatóit. Szintén lényeges, hogy a vakációra tekintettel a gyermekkönyvtár délelőttönként is nyitva tart szinte minden nap: hétfőn, kedden, szerdán, pénteken 9 órától 18 óráig, csütörtökön 13 órától 18 óráig áll nyitott kapukkal a betűk fiatal barátai előtt.
A Március 15. tér 5. szám alatt üzemelő Béke fiókkönyvtár is nyitva tart: a Béke városrészi bázis hétfőn, szerdán, csütörtökön 12 órától 17 óráig, kedden 8 órától 12 óráig, pénteken 12 órától 16 óráig látogatható.
Megváltozik a menetrend július 29-én kezdődően, tudatta lapunkkal az intézményvezető. A legfontosabb változás, hogy közel egy hónapon át, augusztus 23-ig a központi könyvtár rövidített nyitvatartással üzemel. Ez tételesen azt jelenti, hogy a kulturális bázis minden hétfőn, szerdán és pénteken 8 órától 13 óráig, míg hetente kedden és csütörtökön 13 órától 18 óráig várja felnőtt és gyermek olvasóit!
Színes, mesés kínálattal
Idén is nagy sikert arattak a gyermekkönyvtár szünidei programjai – és még lesz egy esemény, amire szeretettel várják az érdeklődőket: két héten át keddenként rendezték meg ugyanis a népszerű Mazsola-percek sorozatát – a mondókázó-daloló foglalkozások sora július 16-án, kedden 10 órától folytatódik, egyúttal ez lesz a nyári kínálat záró eseménye.
Szintén szép sikert aratott – az elmúlt hetekben két alkalommal is! – a gyermekkönyvtár másik nagy attrakciója, a Papírszínház című bemutató: a kreatív foglalkozással tarkított élőszavas mese ezúttal is népszerűnek bizonyult a könyvtárba látogató diákok körében.
(Archív fotó: jakd.hu)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: már a KönyvTérre készülnek
2025. aug. 19.
Egy előhang már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összeállítása és az esemény plakátja arról, hogy már javában tartanak az idei KönyvTér előkészületei: a József Attila Könyvtár immár hetedik kavalkádjának a Városháza tér biztosít helyszínt szeptember 6-án. Hangkép.
DSTV: Hirosima túlélő fái
2025. aug. 16.
A koncert híréről már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése a különleges bemutatóról. A városunkból elszármazott kortárs zeneszerző, Nagy Ákos Hirosima fái című darabját a tokiói Liszt Intézetben mutatták be az atomtámadás 80. évfordulójának emléke előtt tisztelgő hangversenyen. Hangkép.
A művészet összekovácsolja az embereket
2025. aug. 14.
A SKICC Művészeti Egyesületnek rendkívül szép múltja van – hosszú évek óta egyengeti a csoporthoz kapcsolódó alkotók útját. A közösség idén immár 18. alkalommal rendezte meg alkotótáborát – az összetartás most sem ismert országhatárt: Erdélyből is érkeztek művészek.
Újra lesz KönyvTér – idén már hetedszerre
2025. aug. 09.
Bár még van idő az eseményig, érdemes előre beírni a naptárba a kultúra összes barátjának: újra a Városháza tér ad otthont a József Attila Könyvtár nyárbúcsúztató seregszemléjének. A KönyvTér című forgatagba szeptember 6-án várják az érdeklődőket!
DSTV: hajkarika a hónap műtárgya
2025. aug. 09.
Apró, de annál becsesebb kincsek bemutatásával folytatódott az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. A hónap műtárgya ezúttal az úgynevezett S-végű hajkarika lett – a leletanyag jellemzőiről Hodik Mónika történész-muzeológus beszélt. Hangkép.
DSTV: a forint a papírmúzeumban
2025. aug. 08.
A forint születésnapjáról esett már szó korábban is a DSTV összeállításában, ezúttal egy különleges kollekció került a fókuszba: Pelbárt Jenővel, a Magyar Papírmúzeum igazgatójával az intézményi gyűjtemény kapcsán foglalkoztak a pénznem alakulásával. Hangkép.
Készen áll a bemutatókra a Vasas csapata
2025. aug. 07.
Amint arról korábban már olvashattak hasábjainkon, a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes komoly nemzetközi meghívásnak tesz eleget. Belgiumba utaznak, ahol a Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztiválon lépnek közönség elé.