Változatos, színes programmal csalogatott az Útkeresés "dínós" Játékfesztiválja (galériával)

Öcaline - 2024. augusztus 31. 8:30

Jelentős közönséget vonzott, megérdemelten aratott szép sikert a vendégek körében az Útkeresés Segítő Szolgálat immár hagyományos nyárbúcsúztató közösségi kezdeményezése.

A Játékfesztivál eseményeit a Bartók Béla utcai bázis udvarán rendezték kedden, ahol mérföldkőhöz ért a jótét célú közösségi tanszergyűjtés is – de fontos: szeptember végéig folytatják!

Az együttműködés diadala

Már a kezdés is csúszott valamicskét az érdeklődők nagy száma miatt: sokakat vonzott az Útkeresés nyárbúcsúztató közösségi eseménye, és a rövid regisztrációs procedúra után örvendetesen sokan tevékenyen is bekapcsolódtak az idén Dínóvilág címet kapott programba. 
De ne szaladjunk ennyire előre: a fesztivál Pintér Tamás polgármester köszöntőjével kezdődött, majd Pálfalvi János verses-zenés, természetesen dínós mesével is körített összeállítása hangolta a több állomás teljesítésére a sokadalom vendégeit. A város első embere a DSTV kamerája előtt is köszönetet mondott az Útkeresés Segítő Szolgálat csapatának a nehéz, áldozatos munkáért:
– Ez a program is igazolja, milyen erős, kiváló kollektíva vállalja a segítségnyújtás nehéz, minden szempontból embert próbáló feladatát az Útkeresésnél. A szolgálat látóterében lévő, bármilyen okból is nehéz sorba került, sokszor nagyon komoly segítséget igénylő családoknak sajnos az előítéletekkel is meg kell küzdeniük – és ez a csapat nagyon lelkiismeretesen, hatékonyan ellensúlyozza az indokolatlan ítélkezéseket. Azt vallom, hogy nagyon fontos, a rászoruló családok ne csak támogatást kapjanak, de érezzék azt is, hogy szeretettel törődnek velük. A segítő szolgálat lelkes csapata remekül oldja meg ezt a komplex feladatot – a mosolygó arcok sokasága is igazolja, hogy ebben a szeretetteljes közegben valóban közelebb kerülhetünk egymáshoz.

Elismerően nyilatkozott mind a segítő szolgálat egész éves tevékenységéről, mind a Játékfesztivál közösségi kavalkádjáról Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is – mint hangsúlyozta, örömteli, hogy sok intézmény, szervezet csatlakozott akár támogatóként, akár közreműködőként, így segítve sikerre a programok sorát. Ez a példás együttműködés a siker egyik záloga a fesztiválhoz kapcsolódó karitatív tanszergyűjtő akció esetében is, emelte ki a humán alpolgármester.

Támogatók nélkül nem megy...

Örvendetesen hosszú az idei Játékfesztivál támogatóinak sora – az Útkeresés Segítő Szolgálattól kapott tájékoztatás szerint az alábbiaknak jár a köszönet a segítségért: Hankook Tire Magyarország Kft.; Duna Plazma Egészségügyi Központ; Második Reformkor Alapítvány; Jakó Cukrászda;  Dunaújváros MJV Önkormányzata; Adománykuckó; Kóró Virág Ajándék Papír Írószer; Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Osztály; Szertelen Ház – MRE Újváros Drogambulancia; Pálfalvi János; Rácalmási Cikk-Cakk Foltvarró Klub.

Egészen szeptember végéig tart a tanszergyűjtő akció! 

Ahogy azt ígérték, a játékfesztivál egyúttal a segítő szolgálat nyári tanszergyűjtő akciójának fontos mérföldköve, de nem végállomása volt! Mint Mészárosné Libor Ágnes intézményvezető a DSTV kamerája előtt is hangsúlyozta, a közösségi kezdeményezés keretében idén is folyamatosan fogadták és fogadják az adományokat a segítő szolgálatnál – egészen szeptember végéig.
A felajánlásokat az Útkeresés Segítő Szolgálat bázisán, vagyis a Bartók Béla utca 6/b. cím alatt adhatják le az adományozók nyitvatartási időben – vagyis minden héten hétfőn és csütörtökön 8-16 óra között, szerdánként 8-18 óra között, míg pénteken 8 órától 15.30-ig. 

Idén ráadásul már arra is lehetőséget teremtettek, hogy a támogatók pénzadománnyal segítsék a kezdeményezést! Az adományokat az Érted Vagyunk 1987 Alapítvány számlaszámára – 10400463-50527070-81521009 – várják. Figyelem, fontos, a közlemény rovatban kérik feltüntetni: tanszer adomány.

Játékos múltidézés – sok-sok dínóval! 

De vissza a programokhoz: az idei „keretjáték” a dinoszauruszok világába csalogatta és kalauzolta a résztvevőket – és ahogy ígérték, minden korosztályt megmozgató feladatsor várta a próbák teljesítőit. Volt dínóvadászat, dínóvilág-bemutató, nyomkövető játék, akadálypálya, de még dínóetető, dínófészek, a régészet szerelmeseinek dínócsontváz-kirakó és – ki nem találják: dínós – szelfipont is csalogatta a vendégeket. A szóviccek barátainak: ez utóbbi a keresztségben a T-rex 2400 nevet kapta. Árgyelán Anikó, a fesztivál főszervezője az állomások kapcsán kiemelte a kollegiális kreativitás fontosságát – mint elárulta, az Útkeresés csapata hónapokon át ötletelt és dolgozott a program sikere érdekében. 
Szintén fontos tényezőként említendő, hogy ezúttal is több intézmény, szervezet is bekapcsolódott a fesztiválprogramba: a rendőrkapitányság bűnmegelőzési standdal, a drogambulancia játékos feladatokba csomagolt prevenciós programmal érkezett, a rácalmási foltvarrók közössége egy kézműves állomás helyszínéül szolgált, népszerűnek bizonyult a játéksarok és a Duna Plazma standja is. 

A korábbi években bevált recept ezúttal is működött: a résztvevők az állomásokon gyűjtött pecsétek után kapták meg a jutalmukat – a tanszergyűjtő akció során összegyűlt adományok egy része már most gazdára talált. 
Színes és sikeres, változatos és szórakoztató közösségi kavalkád kerekedett az Útkeresés bázisán – végig remek hangulattal, sok-sok ajándékkal: viszlát, nyár, üdv a küszöbön, ősz!

És persze segítsünk, hogy segíthessenek – minden adományt köszönettel fogadnak és szeretettel továbbítanak! A dínós kavalkád hangulatáról meg meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán)
 
Nyárbúcsúztató Játékfesztivál (2024)

Nyárbúcsúztató Játékfesztivál (2024)  - fotó:

A rovat további hírei: Mozaik

Sportos születésnap a mozi előtt (galériával)

2024. okt. 04.

Mozdulj, Dózsa 45! elnevezéssel tartott rendhagyó órát az intézmény összes diákja számára a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola hétfőn délelőtt. Az intézmény összes diákját átmozgató edzés nagy sikert aratott a Kultik Mozi előtti téren.

Szüreti mulatságot szervezett az epilepsziások egyesülete

Szüreti mulatságot szervezett az epilepsziások egyesülete

2024. okt. 04.

Mulatságot szervezett a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete a Római városrészi Civilházban még múlt pénteken. Rövid műsorral kezdődött a szüreti rendezvény, ami nyitott volt a városrész lakói számára is, majd igazi szüreti vigadalom kezdődött, már bent az épületben.

Valóban örök divatja van az antik bútoroknak?

Valóban örök divatja van az antik bútoroknak?

2024. okt. 04.

Az antik bútorok évtizedek óta nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen egy-egy különleges darab nemcsak esztétikai, hanem anyagi szempontból is kincset érhet. (X)

DSTV: újra itt a Horror Circus – borzongjunk velük!

DSTV: újra itt a Horror Circus – borzongjunk velük!

2024. okt. 04.

Voltak már itt és nagy sikert arattak, most ismét Dunaújvárosba látogat a Horror Circus társulata, derül ki a DSTV öszegzéséből. Félelmetesen szórakoztató előadásaikkal a Cirkusz téren várják a borzongásra vágyó nagyérdeműt. Hangkép.

Teltházas tömeg hallgatta és énekelte a slágereket

2024. okt. 03.

Zsúfolt ház fogadta az Aranydaru Szállítómű Nyugdíjas Baráti Kör által szervezett zenés délutánt szerdán a Városháza rendezvénytermében. Az esemény egészen biztosan jól sikerült, hiszen már az első percekben együtt énekelt a közönség az előadóval. 

Idősek világnapja operett- és retró-előadással

2024. okt. 01.

Ünnepi programra várja a szépkorúakat az Aranydaru Szállítómű Nyugdíjas Baráti kör: az idősek világnapja alkalmából szervezett szórakoztató műsort a Városháza "C" szárnya dísztermében rendezik kedden. Meghívó.

Alternatív megoldások online pénztárgépek helyett: ePénztárgép kisokos

Alternatív megoldások online pénztárgépek helyett: ePénztárgép kisokos

2024. okt. 01.

A gyorsan digitalizálódó világban a hatékony és megbízható pénzügyi tranzakciók kulcsfontosságúak mind a vállalkozások, mind a fogyasztók számára. (X)