Felkészülésnek is remek
Jól szerepeltek albertirsai versenyükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.
Kép forrása: Danubius KSE
Albertirsán szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói november 10-én. A megméretésen huszonhárom dunaújvárosi versenyző mérette meg magát, s mint azt Jakab János, a Danubius KSE vezetőedzője elárulta, a nyolc pályán megrendezett viadalon összesen százöt tollaslabdázó mérete össze egymással erejét. A verseny remek felkészülési lehetőséget biztosított a tollaslabdázók vármegyei diákolimpiai döntőéjére, hiszen minden gyermek öt egyéni találkozót játszhatott, s mivel voltak, akik párosoztak is, így az edzők közel száz összecsapáson igyekeztek segíteni tanítványaiknak.
– Összességében jól szerepeltünk, egyéniben aranyérmes lett Pintér Gergő, Pávics Koppány, Markulinec Kevin, míg Rostási Tibor és Dénes Gergely ezüstérmmel térhetett haza. Párosban Pintér Gergő és Francioso Dominik állhatott a dobogó legfelső fokára, míg Rostási Tibor és Dénes Gergely a második helyen fejezte be kategóriája küzdelmeit. Nagyon sok majdnem dobogós helyezés született, s végül minden versenyzőnk nyert mérkőzéseket a jó hangulatú viadalon.
A Danubius KSE csapata
Fiúk
"A" kategória: Francioso Dominik
"B" kategória: Tóth Áron, Pávics Koppány, Zsedrovics Attila
"C" kategória: Sági István Dániel, Markulinec Kevin, Vágó Dominik
Lányok
"B" kategória: Sztankó Zina Inka, Tóth-Pál Rebeka, Váradi Hanna
"C" kategória: Borgulya Veronika, Sztakó Kinga, Ihász Dorina, Martinovics Míra, Mohács Elizabet, Késmárky Anna
Felnőtt, egyéni
"A" kategória: Pintér Gergő, Rostási Tibor
"B" kategória: Sztankó Koppány, Hartmann Csaba, Dénes Gergely, Varga Gabriella
Páros
"A" kategória: Pintér Gergő-Francioso Dominik, Rostási Tibor-Dénes Gergely
"B" kategória: Sztankó Koppány-Hartmann Csaba, Tóth Áron-Pávics Koppány, Tóth-Pál Rebeka-Sztankó Zina Inka, Jakab János-Varga Gabriella.
A rovat további hírei: Sport
Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)
2025. dec. 02.
Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.
DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek
2025. dec. 02.
Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.
Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál
2025. dec. 02.
Remek oktatók, pörgős edzések, erős jótékonysági szál és egy parádés finálé: második alkalommal rendezték meg az Adventi Fitnesz Fesztivált, melyről ezúttal is felejthetetlen élményekkel tértek haza a résztvevők.
Fontos meccs vár az Acélbikákra
2025. dec. 02.
A FEHA19 elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.
Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott
2025. dec. 02.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 32-25-re legyőzte az újonc svájci csapatot hétfőn a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban, így a maximális négy pontot viszi magával a rotterdami középdöntőbe.
Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok
2025. dec. 01.
Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.
Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók
2025. dec. 01.
Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett hétvégi házibajnokságon.








