Újabb sima győzelem

spigott - 2024. november 18. 12:30

Az első félidőben három, a másodikban négy gólt szerezve aratott magabiztos győzelmet a Nagykanizsa elleni hazai találkozón a Dunaújváros FC női labdarúgócsapata vasárnap.

Hazai pályán, a Dunaújvárosi Stadionban fogadta a tabellán hatodik helyen álló Nagykanizsát a DFC női labdarúgó csapata vasárnap délután, s mivel a két együttest mindössze három pont választottal el a tabellán, a mieink célja csak az lehetett, hogy tovább növeljék előnyüket vetélytársukkal szemben.

Vígh György együttese ennek megfelelően is kezdte a találkozót, s Csamangó Dóra szemfüles találatával már az 5. percben megszerezte a vezetést (1-0). A DFC a folytatásban is nagy fölényben játszott, de a vendégek fegyelmezetten védekeztek, egészen a 28. percig, mikor büntetőhöz jutottak a hazaiak, akik Vojnity Nóra Anna góljával duplázták meg fórjukat (2-0). Sokáig úgy tűnt, a szünetig már nem változik az eredmény, ám a hosszabbításban még Domján Boglárka is bevette a kanizsai kaput, így a pihenőre a DFC vonulhatott sokkal elégedettebben (3-0).

Végh Zoltán felvételei

A térfélcserét szinte gyakorlatilag lemásolta az első félidő történéseit együttesünk, mely a második felvonást is Csamangó találatával kezdte, majd Vojnity az ötödik, míg Domján a hatodik hazai gólnak örülhetett, így a 61. percben már 6-0-ra vezettek a vendéglátók. A Nagykanizsa igyekezett ugyan, ám ezúttal nem voltak egy súlycsoportban a felek, így Vojnity harmadik találata alakította ki a 7-0-s hazaisikert jelentő végeredményt, amivel a DFC női labdarúgói feljöttek az NB II Nyugati Csoportjának harmadik helyére.

Dunaújváros FC - FC Nagykanizsa 7-0 (3-0)
Gólszerzők: Vojnity 3, Csamangó 2, Domján 2

DFC: Regős (Durkó, 69.) – Jakab (Marczell, 72.), Váradi (Nagy, 72.), Sárkány, Vojnity, Juhász, Bálint (Németh, 46.), Szabó, Csamangó, Domján, Véninger. Edző. Vígh György.

A rovat további hírei: Sport

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

2025. aug. 22.

Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

2025. aug. 22.

A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

2025. aug. 21.

Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.

DSTV: hazai pályán szerepeltek

DSTV: hazai pályán szerepeltek

2025. aug. 21.

Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.

Jó kezdés a világbajnokságon

Jó kezdés a világbajnokságon

2025. aug. 21.

Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Még jókor jött a balhorog?

Még jókor jött a balhorog?

2025. aug. 20.

Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

2025. aug. 19.

Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.