Ha év vége, hát ismét "Dunaújváros Kedvence" verseny – már várják a javaslatokat

Öcaline - 2024. december 4. 8:00

Folytatja az évzáró megméretések szép hagyományát, idén is felhívást tett közzé a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog: találjuk meg együtt Dunaújváros kedvenceit! 

A gyakorlat változatlan: legyen szó kulturális intézményről, kedvenc sarki lángososról, egy remek szórakozóhelyről, sportcsapatról, vonzó látnivalóról, de még akár baráti társaság és/vagy közösség is szerepelhet a merítésben. A lényeg: városi kedvenc legyen!
Az első – javaslatokat gyűjtő – fordulót változatlanul azzal a meggondolással szervezték, hogy sokaknak van olyan kedvence, amit/amiket vagy akit/akiket szívesen ajánlana a többiek figyelmébe.
Az első fordulóban még egy bő héten át, december 13-án, azaz jövő pénteken 21 óráig várják az ajánlásokat, akár többet is! A beküldött javaslatok közül második körben kategóriákba rendezve már csak az öt-öt legtöbb ajánlással rendelkezőre lehet majd szavazni.

Hogy ki kerül a szavazás második körébe, már csak a verseny résztvevőin múlik – az első körben a javaslatokat várják a várostörténeti blog felületén lévő űrlap kitöltésével, méghozzá az alábbi címen! 

Dunaújváros Kedvence 2024 – van egy (vagy több) javaslatom! (katt) >> 

Fontos: személyes adatokat nem kell megadni, az ajánlás teljesen névtelen! A viadal végeztével december utolsó napjára kiderülhet, hogy az olvasók, látogatók szerint kategóriánként ki vagy mi lesz Dunaújváros Kedvence 2024-ben. Start!

(Mi is leplezetlenül imádjuk a várost és a város kedvenceit – nem véletlen, hogy a DO, a DSTV és a Dunaújváros közéleti hetilap idén is a megméretés médiatámogatójaként veszi ki részét a kezdeményezés népszerűsítéséből!)

(Illusztráció: Dunaújváros Mesél)

A rovat további hírei: Mozaik

A pergola új arculata: a modern kültéri élettér titkai

A pergola új arculata: a modern kültéri élettér titkai

2025. szep. 11.

Ahogy a kényelmes benti környezetet egyre inkább szeretnénk a szabad térbe is átültetni, a korábban inkább szőlőlugasokra hajazó pergolák napjainkban már egészen más szerepet töltenek be. (X)

Így lehet igényelni energetikai tanúsítványt CSOK-hoz

Így lehet igényelni energetikai tanúsítványt CSOK-hoz

2025. szep. 10.

Gondolta volna, hogy az otthonteremtés jövője összefonódik az energiatakarékossággal? Magyarországon a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) ösztönzi a háztartásokat arra, hogy fenntartható és energiatakarékos otthonokat hozzanak létre. (X)

Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)

Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)

2025. szep. 10.

Sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a vasárnap esti holdfogyatkozásra, de az időjárás – vagy konkrétabban: a felhők – miatt jó ideig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk. Viszont: végig remekül szórakoztunk.

DSTV: az élő muzsika utazó követe

DSTV: az élő muzsika utazó követe

2025. szep. 10.

Egyre kevesebb olyan hely van az országban, ahol élőzenés produkciók dobják fel a vacsorák vagy esték hangulatát, derül ki a DSTV összegzéséből. Vannak azonban, akiknek továbbra is igényük van az ehhez hasonló élményekre – és szerencsére akadnak még olyan zenészek is, akik kifejezetten ebben a közegben érzik jól magukat. Ilyen például Liszkai Lukács. Hangkép.

 

DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál

DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál

2025. szep. 09.

Komoly alapozással készült az őszi megméretésekre a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület, derül ki a DSTV összegzéséből. A nyár viszonylag nyugalmasan telt, de az év második fele nagyon sűrűnek ígérkezik – a négylábúak és persze felkészítőik számára is. Hangkép.

 

Nyárias nyitány, változékony folytatás

Nyárias nyitány, változékony folytatás

2025. szep. 08.

Előbb sok napsütést elszórtan csapadékkal, majd záport, zivatart ígért némi napsütéssel a DO időjárási szakértője. Lassan, de biztosan búcsúzhatunk a nyártól – megfagyni a héten azért még biztosan nem fogunk.

Akkus szegélynyíró: hogyan dolgozz vele gyorsan és hatékonyan?

Akkus szegélynyíró: hogyan dolgozz vele gyorsan és hatékonyan?

2025. szep. 08.

Legyen a kerted tükörsima és profi az akkus szegélynyíró hihetetlen szabadságával! Az eszköz vezetékek nélkül, könnyedén, akár nehezen elérhető helyeken is kiválóan alkalmazható. (X)