Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Karácsonyi örömkoncertet ad a Móricz projektkórus

Öcaline - 2024. december 20. 8:30

Generációk együtt, mosolyogva csalogatják a muzsika birodalmába a közönséget az evangélikus templomban szombaton délután. Remek koncertet ígér a repertoár is, a közösség is – jöjjenek, menjünk sokan, mindenkit nagy szeretettel várnak!

A Móricz 70 jubileumi sorozatának egyik kirobbanó sikerű eseménye volt a Móricz Zsigmond Általános Iskola egykori diákjaiból alakult projektkórus csodás bemutatója – aki hallotta, azért, aki nem, azért érezheti kivételes szerencsésnek, hogy újra részese lehet a korábban kivételesnek szánt kísérletnek. Merthogy a közösség nemcsak egyben maradt, de most újabb remek programra készül: a projektkórus karácsonyi hangversenyére a város koncerttermében, vagyis az evangélikus templomban várják az érdeklődőket december 21-én, szombaton délután.
Az ünnepi esemény repertoárját többek között Bach-korál és Viadana-mű is színesíti, de Kodály és Bárdos nagy klasszikusai is felcsendülnek majd. Különlegesnek ígérkezik a 16 órakor kezdődő hangverseny azért is, mert ősbemutató is szerepel a kínálatban: a dunaújvárosi közönség halhatja először a dunaújvárosi Almási Máté szerzeményét, az Ady Endre szövegére írt Karácsony című kórusművet.  A karácsonyi minikoncerten Almási Máté és Kurucz Gergely dirigálja az iskola örökdiákjait.

A program nyitott, ingyenesen látható és hallható az evangélikus templomban – mindenkit szeretettel várnak!

(Fotó: Móricz projektkórus)
 

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: élmények Latin-Amerikából

DSTV: élmények Latin-Amerikából

2025. dec. 03.

Távoli régió világát idézte fel az Intercisa Múzeum programja, derül ki a DSTV összegzéséből. Dr. Pólyi Csaba nyugalmazott nagykövet osztotta meg élményeit és tapasztalatait Latin-Amerikáról a magyar diplomácia szemszögéből a közelmúltban. Hangkép.

 

DSTV: zenei sorozatot szervezett az ICA-D

DSTV: zenei sorozatot szervezett az ICA-D

2025. dec. 01.

A kortárs zenének szentelt sorozatot a mögöttünk hagyott hónapban a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), derül ki a DSTV összegzéséből. A program egyik elemeként Nagy Ákos zeneszerző beszélgetéssel körített lemezbemutatójának adott otthont az intézmény. Hangkép.

 

Játék műfaji határok nélkül a könyvtárban

Játék műfaji határok nélkül a könyvtárban

2025. nov. 30.

Jazz a könyvtárban címmel folytatódik a József Attila Könyvtár társművészeti sorozata, a koncertre kedden várják a műfaj szerelmeseit nagy szeretettel és két kiváló muzsikussal.

DSTV: ezer szín a Bartók aulájában

DSTV: ezer szín a Bartók aulájában

2025. nov. 29.

A természet, és de pláne a természetfotók iránt érdeklődőknek feltétlenül érdemes ellátogatni a Bartók Kamaraszínház aulájába, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ott látható kiállítás keretében a Mezőföld Természetfotó Egyesület 11 tagja mutatkozik be – lenyűgöző képekkel. Hangkép.

DSTV: széktárlat a múzeumban

DSTV: széktárlat a múzeumban

2025. nov. 26.

Különleges vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba, derül ki a DSTV összegzéséből. A Néprajzi Múzeum tárlata a rendkívül egyszerű, ámde hihetetlenül összetett és változatos tárgyak, a székek világába kalauzolja az érdeklődőket. Székfoglaló hangkép.

 

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A boldogság ügynöke"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A boldogság ügynöke"

2025. nov. 23.

Vajon mérhető-e az emberi boldogság? A bhutáni-magyar rendezőpáros filmje egy negyvenes éveiben járó "boldogságügynök", Amber Gurung életét követi nyomon. Újabb különleges alkotással folytatódik a KineDok sorozata kedden – a közelgő ünnepek előtt de pláne kihagyhatatlan!

MMK: irodalmi teadélután

MMK: irodalmi teadélután

2025. nov. 22.

Folytatódik az Írisz Versszínpad sorozata a Munkásművelődési Központ színháztermében hétfőn délután.