Innovatív eljárásokat vezetnek be a daganatos betegek kezelésében az SZTE-n
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) országos szinten kiemelkedő szerepet tölt be az innovatív orvosi módszerek alkalmazásában, különösen a daganatos betegségek kezelésében - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Kép: MTI/Purger Tamás
A közlemény szerint az intervenciós onkológia - mely az intervenciós radiológia egyik specializált ága -, viszonylag fiatal tudományág, mely új távlatokat nyit a daganatos betegségek kezelésében. Ezek a minimálisan invazív eljárások képalkotó diagnosztikai eszközök, például ultrahang, CT és MRI segítségével végzett beavatkozásokat jelentenek. Noha ezek a módszerek a tengerentúlon már elterjedtek, Magyarországon még nem használják széles körben.
Az elektrokemoterápiás eljárást Szegeden már évek óta alkalmazzák. Ez az elektromos impulzusok segítségével nyújt célzottabb és hatékonyabb terápiát a betegeknek.
A közlemény idézi Lázár Györgyöt, az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar dékánját, aki hangsúlyozta, az intervenciós radiológiai eljárások aránya az onkológiai kezelések között világszerte növekszik. Szegeden is az intervenciós onkológia fejlesztésére és széles körű alkalmazására törekszenek, hiszen ez a módszer képezi a jövő egyik meghatározó pillérét a daganatos betegek kezelésében. Ezért különösen fontos, hogy a módszer megjelenjen a szegedi orvosképzésben is.
A professzor felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon nagyon kevés az olyan szakember, aki magas színvonalon űzi ezt a módszert. Szegeden egyre több és több betegnél alkalmazzák az eljárást. A cél, hogy az SZTE országos központtá váljon az innovatív intervenciós onkológiai kezelések terén.
Ezt a fejlődést nagyban segíti a Szegedi Tudományegyetemen végzett professzor, Kis Béla, aki jelenleg a floridai Tampában található Moffitt Rákközpont speciális intervenciós radiológiai részlegének vezetője. A szegedi egyetemhez való kötődése révén felajánlotta alma materének szakmai tapasztalatait és támogatását a szegedi orvosok továbbképzésében, valamint a telemedicina keretében való konzultációkban. Mindez hozzájárulhat a szegedi orvosi központ országos és nemzetközi elismertségének növeléséhez.
Oláh Judit, az SZTE Onkoterápiás Klinikájának vezetője kifejtette, az onkológiai kezelések ma már nemcsak a túlélés meghosszabbítására és a tünetmentességre fókuszálnak, hanem a betegek életminőségének javítására is. Rávilágított, hogy a betegek számára sokszor az életminőség, a függetlenség és az önellátás képessége fontosabb, mint az élettartam puszta meghosszabbítása.
A jövőben ezért még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a betegek és hozzátartozóik bevonására a kezelési döntésekbe, figyelembe véve az egyéni célokat és kockázatokat. Céljuk, hogy a kezelések ne csak hatékonyak, de kíméletesek is legyenek, így a betegek kevesebb mellékhatással, jobb életminőségben élhessék meg a betegséggel töltött időt - hangsúlyozta a professzor.
(MTI)
A rovat további hírei: Mozaik
Mabisz: 2025-től már elektronikusan is érvényes a zöldkártya
2025. jan. 10.
Január elsejétől az Európai Unió minden tagállamában elektronikus formátumban is érvényes a zöldkártya, a gépjármű üzembentartójának nem kell azt kinyomtatnia - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Hogyan és hová tegyük a karácsonyfákat?
2025. jan. 10.
Vízkereszt után mindenki megszabadul a karácsonyfáktól és szemétre kerülnek azok, ráadásul tömegével. Természetesen ebben a mozdulatsorban, hogy megszabadulunk tőlük, van egyfajta rutin és mindenkinek van egy jól bejáratott gyakorlata erre, de nem árt évről-évre beszélni róla.
DSTV: a mozi varázslatos világa
2025. jan. 10.
Közkedvelt intézmény a helyi Kultik Mozi, derül ki a DSTV összegzéséből. Nemcsak a filmek szerelmesei látogatnak el rendszeresen – sok-sok egyéb programnak biztosít helyszínt a város szívében lévő bázis. Évértékelő hangkép.
Luther Pub: fókuszban a templomépítészet
2025. jan. 09.
"Hazabeszélő" előadással folytatódik a Luther Pub eseményeinek sorozata, az érdeklődők az evangélikus templomépítészet műhelytitkairól hallhatnak az dunaújvárosi gyülekezet központjában szombaton délután.
DSTV: méltán népszerű a Duna Dog Center
2025. jan. 09.
Évértékelőként kezdődött, végül már-már beharangozóvá vált a DSTV összeállítása a Duna Dog Center elnökével, Czibere Cecíliával. A center kutyáival és szakembereivel tavaly nagyon sok helyen találkozhattunk – és izgalmas lesz a 2025-ös év is. Hangkép.
Egész januárban teljes pompájában figyelhető meg a Mars
2025. jan. 09.
Január 12-én, vasárnap földközelbe, négy nap múlva, január 16-án pedig a Nappal való oppozícióba, vagyis szembenállásba érkezik a Mars – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel.
DSTV: szalagot avattak a Széchenyi végzősei is
2025. jan. 07.
Pompás ruhák, kreatív és megható koreográfiák, szalagtűző ceremónia – ismét végzős hallgatóit köszöntötte a Széchenyi István Gimnázium, derül ki a DSTV összegzéséből. A szalagavató programját remek műsorral is színesítette. Hangkép.