ICA-D: "A Pink Floyd élmény" – képregény-bemutató
Izgalmas programmal folytatja társművészeti sorozatát a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D): a Comicsmania kiadó új képregénye, A Pink Floyd élmény című kötet bemutatójára várják az érdeklődőket szerdán.
A "kilencedik művészeti ág", vagyis a képregény műhelytitkaiba is betekintést nyerhetnek mindazok, akik részt vesznek az intézmény évnyitó programján: a Pink Floyd kötetet szerkesztő Ghyczy Csongor képzőművésszel, Szécsi Zoltán fordítóval és Orosz Lászlóval, a kiadó vezetőjével Nyulasi Zsolt beszélget január 15-én, szerdán délután.
A dunaújvárosi Comicsmania könyvkiadó 2010 óta vesz részt a szcéna hazai színterén, decemberben jelentette meg magyarul a Pink Floyd együttes történetét bemutató kötetet – a kiadó a Cure-életművet összegző munka után a második kiadványt tette a magyar olvasók számára is hozzáférhetővé a legendás amerikai Rock'N'Roll Comics sorozatból.
A 17 órakor kezdődő műhelybeszélgetés során a szervezők szándéka szerint több izgalmas téma is szóba kerül: a már említett besorolás mellett minden valószínűség szerint sok szó esik a hiperfüggetlen Revolutionary Comics közösségéről, amely az 1990-es évek elején "nem hivatalos és büszke rá" mottóval adta ki a könnyűzenei élet meghatározó együtteseinek és szólistáinak képregényes életrajzait. A fősodor persze a Pink Floyd zenekar – a nagy rock-legendák sorában szereplő formáció történetét feldolgozó kiadvány részletes bemutatása egyúttal izgalmas kalandozást ígér a popkultúra végtelen birodalmában.
A belépés díjtalan – mindenkit szeretettel várnak!
(Illusztráció: Comicsmania/ICA-D)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: várostörténeti kalandtúra
2025. júl. 26.
Történelmi kalandtúrára csalogatta a várostörténet iránt érdeklődőket a Dunaújváros mesél várostörténeti blog: a közelmúltban a római kori kőtár kincseit fedezhették fel az érdeklődők az interaktív játék keretében. Hangkép.
Viadana-varázslat a Művészetek Völgyében
2025. júl. 24.
A sikeres tavaszi visszatérés után folytatta diadalútját, a Művészetek Völgyében is hódított a Viadana Kamarakórus. Az együttes Taliándörögdön lépett közönség elé – rendhagyó repertoárral ajándékozva meg a közönséget még múlt szombaton.
Nyári komédiázásra készül a Bartók társulata
2025. júl. 23.
Rendhagyó vállalás, rendkívüli helyszín, ráadásul nem titkoltan fontos lépés egy majdani nyári színházi fesztivál felé vezető úton: Shakespeare Ahogy tetszik című lírai komédiáját a Vasvári iskola udvarán viszi színre a Bartók Kamaraszínház. Premier pénteken este!
Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár
2025. júl. 22.
Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!
DSTV: dacolva az elemekkel
2025. júl. 21.
A rossz idő sem szegte kedvét az MMK táborozóinak a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár az udvarról az épületbe költöztek, nagy kedvvel vetették magukat a kézműveskedésbe a tematikus sorozat résztvevői – és a színházra az idő is megjavult! Hangkép.
DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 20.
A meghívásról már olvashattak, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Belgiumban léphet közönség elé a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a rangos Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál programjában szerepelhet augusztus első felében. Hangkép.
DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában
2025. júl. 19.
Változatos és gazdag kínálat jellemezte a Zenélő Jakó Cukrászda sorozatát az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés sikeres koncerttel ért véget – de persze csak az idei évadra, hiszen ősztől biztosan folytatják! Hangkép.