A dánokkal, csehekkel és törökökkel egy csoportban a magyar válogatott
Új formátumra vált a női kézilabda Eurokupa, a jövő évi Európa-bajnokság öt társrendezője és az elmúlt évi kontinensviadal három érmese, közte a magyar válogatott két négyes csoportban kezdi meg szereplését.
Kép: MTI/Illyés Tibor
Az európai szövetség (EHF) keddi közleményében kiemelte: a társrendező Lengyelország, Románia, Csehország, Szlovákia és Törökország, valamint a tavalyi aranyérmes Norvégia, a döntős Dánia, valamint a bronzérmes Magyarország nemzeti csapata biztos Eb-indulóként nem vesz részt a selejtezősorozatában.
Amíg a többi nemzet a kvalifikációban küzd az Eb-szereplésért, a nyolc válogatott két négyes csoportban vetélkedik majd egymással, Golovin Vlagyimir együttese a dán, a cseh és a török csapattal került egy négyesbe. A kvartettek első két helyezettje jut a sorozat történetében először sorra kerülő záró négyes tornára - az elmúlt időszakban rendre csupán négy együttes szerepelt a mostani nyolc helyett -, amelyet a 2026. szeptember 21. és 27. közötti válogatott héten rendeznek majd.
A magyar válogatott legutóbb Eb-társrendezőként volt Eurokupa-résztvevő, akkor a norvégok mögött, a svájciakat és az osztrákokat megelőzve második helyen zárta az akkor még négycsapatos tornát.
A 2026-os Eurokupa csoportjai:
1-es csoport: Norvégia, Lengyelország, Románia, Szlovákia
2-es csoport: Dánia, MAGYARORSZÁG, Csehország, Törökország
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
DSTV: bajnokóra Czifra Bettina Lilivel
2025. jún. 17.
Folytatódott a "Bajnokóra" a Vasvári Pál Általános Iskolában. Legutóbb a DKSE tornászával, Czifra Bettina Lilivel találkozhattak az intézmény jelenlegi tanulói. Hangkép.
Hazai siker a DLSZ Arénában
2025. jún. 17.
A Dunaújváros PASE labdarúgóinak sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett Avon Női Kispályás Labdarúgó Kupa a mögöttünk hagyott hétvégén.
Mindenki nyert az Ovi Foci Kupán (galériával)
2025. jún. 16.
Nagy sikerrel rendezték meg az Ovi Foci Kupa 2025-ös kiírásának első fordulóját az Aprók Háza Tagóvodában, ahol tizenkét intézmény óvodásai mérhették össze egymással erejüket.
Visszajutott a harmadosztályba a DFC
2025. jún. 16.
Szombathelyen is 2-1-es győzelmet aratva nyerte meg az ISA Haladás elleni osztályozót a Dunaújváros FC labdarúgó csapata, mely ezzel visszajutott az NB III-ba.
Ismerős visszatérő az Acélbikáknál
2025. jún. 15.
Szécsi Patrik az elmúlt három szezonból kettőt külföldön töltött, de a 2025/2026-os évadot már a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatánál kezdi meg.
Felkészülten várják a visszavágót
2025. jún. 15.
Idegenben is győzni szeretne a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az ISA Haladás ellen az NB III-ét vívott osztályozó második felvonásán.
DSTV: letette névjegyét a felnőttek között
2025. jún. 14.
A közelmúltban ismét remek sportsikereknek örülhettünk. Városunk vezetése is köszöntötte az élete első felnőtt Európa-bajnokságán hatodik helyezést elérő Kovács-Seres Hunort a Fabó Éva Sportuszodában. Hangkép.