Teljes útzárak a Pentele hídon – figyelem, az első ütem már pénteken kezdődik!
A tervekről már zengettünk, most itt a következő időszak egyik meghatározó mérföldköve: teljes pályazárra készülhetnek a közlekedők a Pentele hídon – péntek délutántól várhatóan vasárnap estig.
A korábban már hírül adott részletes ütemezést követően újabb figyelmeztető közleményt adott ki a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) a Pentele hidat érintő felújítási munkákról.
Ütemezett tervekkel
Mint írják, 2023-ban kezdődött Magyarország történetének eddigi legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása, amely országszerte idén augusztus végéig tart. Az általuk szintre hozásnak nevezett felújítás 538 kilométert, vagyis az MKIF üzemeltetésében fenntartott pálya 43 százalékét érinti.
E felújítási programnak a részeként valósul meg az M8-as sztráda már elkészült szakasza, vagyis a városunk határában lévő Pentele híd rekonstrukciója: a DO-hoz eljuttatott dokumentum szerint április 11-én, vagyis pénteken kezdődően teljes pályazár épül ki a Pentele hídon. A híd forgalmát a csúcsidőszak után, várhatóan 17 órától zárják le a közlekedők elől. A pályazár április 13-án, vasárnap estig, az előzetes tervek szerint 19 óráig lesz érvényben, vagyis 14-én, a hétfői csúcsidőszakban már ismét használható lesz a híd.
Ez lesz az első állomás
Ahogy korábbi sajtóközleményből kiderült, a híd déli oldalán (jobb pálya, Dunavecse felé), félpályás zárás mellett már dolgoznak – a május végéig tartó munkálatok során április és május hónapban a jelenlegi tervek szerint összesen három hétvégén vezetnek be teljes útzárat annak érdekében, hogy elvégezzék a saru- és dilatációcsere előkészítő munkálatait. A mostani teljes útzár ennek a folyamatnak az első állomása lesz.
A közleményből kiderül: a lezárás kényelmetlenségeket okozhat a közlekedők számára, de a karbantartási feladatok egy részét biztonságosan csak forgalom nélküli hídszerkezeten lehet elvégezni.
Ilyen volumenű korlátozás esetén természetesen az alternatív útvonalról is szót kell ejteni: nos, az MKIF közleménye erre is kitér – a hétvégi zárás ideje alatt Dunaföldvár felé lehet kerülni, tehát a folyamon átkelni a lezárás ideje alatt Dunaföldvár és Solt között, az 52-es főúton lehetséges.
Lehetnek még módosítások!
A DO-hoz eljuttatott összegzés szerint a zárások, munkavégzések időpontjai az időjárástól, a logisztikai szervezésektől és más külső körülményektől függően is módosulhatnak. Éppen ezért kérik, hogy kövessék az MKIF facebook felületét és honlapját annak érdekében, hogy mindig hiteles és naprakész információval rendelkezzenek!
A munkálatokról, illetve a mostanihoz hasonló tervezett zárásokról természetesen hasábjainkon is folyamatosan beszámolunk!
(Archív fotó: Józsa Róbert)
A rovat további hírei: Közélet
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.
Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen
2025. dec. 04.
Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.
Értékőrzés a könyvtár közreműködésével
2025. dec. 04.
Mint arról már korábban beszámoltunk, fakataszter készül Dunaújvárosban. A témához kapcsolódóan a DARING projekt keretében szakmai egyeztetésre látogatott el a József Attila Könyvtárba Szabó Zsolt alpolgármester és dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője.
Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)
2025. dec. 03.
Zsúfoltság és gyerekzsivaj töltötte meg a Városháza teret kedden – alapos oka volt a sürgés-forgásnak. Dunaújvárosba látogatott Jouloupukki, az igazi, nagyszakállú Mikulás a gyerekek és sok-sok felnőtt rajongó nagy örömére.
Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban
2025. dec. 03.
Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.
Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége
2025. dec. 02.
Máig fekete lap a település történelemkönyvében – éppen 75 éve történt, hogy a kuláknak bélyegzett pentelei családokat kitelepítették otthonaikból. A gyászterhes eseményre emlékeztek a Pentele Klubházban hétfőn délután.
Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért
2025. dec. 02.
Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.









