Hihetetlen, de igaz: tombol a nyár!
Két hete még meg akartunk fagyni, ehhez képest a hétre tikkasztó kánikulát ígér a DO időjárási szakértője. Bőven 30 fok fölötti csúcsokra készülhetünk – és ha lesz csapadék, durva lesz.
"Napsütés, zivatar és kánikula" – hibátlanul összegezte szokásos hétindító prognózisa elején a következő napok időjárását a Köpönyeg.hu tematikus szakportál szerkesztője. Krausz Mikes Miklós szerint már ma is igazi nyári nappal számolhatunk: a napsütés mellett magasra törnek a gomolyok, és főleg az északi hegyes-völgyes vidékeken élők bízhatnak egy-egy frissítő záporban, zivatarban. Csapadékos környezetben erős lehet a légmozgás, nap közben már 30-32 fokos csúcsok lehetnek.
A friss modellfuttatások szerint a közeli kilátások változékonyabb, de egyértelműen nyárias időt ígérnek: kedden a sok napsütést gomolyfelhők zavarják, és eleinte a nyugati végeken, majd a Dunántúl középső tájain, így térségünkben is lehet zápor, zivatar. Az északnyugati irányú szél időnként megélénkül, zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulhatnak. Hajnalra is csak 15 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet, délutánra pedig újra 30-32 fok közötti értékek lehetnek. Ragyogóan napos időre számíthatunk szerdán – csak helyenként jelenhet meg kevés fátyol- vagy gomolyfelhő, és elvétve fordulhat elő egy-egy zápor, vagy zivatar. A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödhet – tomboló nyár, országos hőség lesz, 30-34 fokos maximumokkal.
A középtávú előrejelzések specialistája szerint a hét közepén is kánikula várható, csütörtökön sok napsütés, igazi nyári idő valószínű. Tovább erősödhet a nappali felmelegedés, országszerte 30 fok feletti értékeket mérhetünk – az Alföldön akár forróság is lehet, már 35 fok körüli csúcsértékkel. Ezek a mutatók jellemzőek a periódus második felében is: pénteken szikrázóan napos idő ígérkezik fátyol- és gomolyfelhőkkel. Csapadék nem lesz, viszont a délnyugati szelet élénk lökések kísérhetik – és 32 fok körüli kánikula várható.
A hét végén – kivált vasárnap – már változékony, de jellemzően továbbra is nyárias idő várható: szombaton derült éggel, vakító napsütéssel, igazi nyárral számolhatunk, ám vasárnap egy csapadékzóna érheti el térségünket, gomolyfelhős idő mellett egyre több helyen pattanhat ki akár komoly zivatar is. A hőmérsékleti értékek tekintetében nem lesz érdemi változás: 30 fok körüli csúcsokat mérhetünk.
Két hete még nagykabáton morfondíroztunk reggelente – most megfő a fejünk: itt a nyár, de nem csak úgy beosont a kertek alatt, hanem ránk törte az ajtót!
(Fotó: Így látjuk MI! – Meskál József képe)
A rovat további hírei: Mozaik
A pergola új arculata: a modern kültéri élettér titkai
2025. szep. 11.
Ahogy a kényelmes benti környezetet egyre inkább szeretnénk a szabad térbe is átültetni, a korábban inkább szőlőlugasokra hajazó pergolák napjainkban már egészen más szerepet töltenek be. (X)
Így lehet igényelni energetikai tanúsítványt CSOK-hoz
2025. szep. 10.
Gondolta volna, hogy az otthonteremtés jövője összefonódik az energiatakarékossággal? Magyarországon a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) ösztönzi a háztartásokat arra, hogy fenntartható és energiatakarékos otthonokat hozzanak létre. (X)
Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)
2025. szep. 10.
Sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a vasárnap esti holdfogyatkozásra, de az időjárás – vagy konkrétabban: a felhők – miatt jó ideig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk. Viszont: végig remekül szórakoztunk.
DSTV: az élő muzsika utazó követe
2025. szep. 10.
Egyre kevesebb olyan hely van az országban, ahol élőzenés produkciók dobják fel a vacsorák vagy esték hangulatát, derül ki a DSTV összegzéséből. Vannak azonban, akiknek továbbra is igényük van az ehhez hasonló élményekre – és szerencsére akadnak még olyan zenészek is, akik kifejezetten ebben a közegben érzik jól magukat. Ilyen például Liszkai Lukács. Hangkép.
DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál
2025. szep. 09.
Komoly alapozással készült az őszi megméretésekre a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület, derül ki a DSTV összegzéséből. A nyár viszonylag nyugalmasan telt, de az év második fele nagyon sűrűnek ígérkezik – a négylábúak és persze felkészítőik számára is. Hangkép.
Nyárias nyitány, változékony folytatás
2025. szep. 08.
Előbb sok napsütést elszórtan csapadékkal, majd záport, zivatart ígért némi napsütéssel a DO időjárási szakértője. Lassan, de biztosan búcsúzhatunk a nyártól – megfagyni a héten azért még biztosan nem fogunk.
Akkus szegélynyíró: hogyan dolgozz vele gyorsan és hatékonyan?
2025. szep. 08.
Legyen a kerted tükörsima és profi az akkus szegélynyíró hihetetlen szabadságával! Az eszköz vezetékek nélkül, könnyedén, akár nehezen elérhető helyeken is kiválóan alkalmazható. (X)