Dunaújváros Hetilap

Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért

Veres Viktória - 2025. június 11. 17:00

A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.

Az elmúlt időszakban a Március 15. tér igazi közösségi térré alakult – a fejlesztéseknek köszönhetően szebb látkép fogadja a környéken élőket. Tavaly üde lendülettel fogtak neki a korszerűsítésnek, aminek nyomán a közösséget virágos zöldövezet csalogatja, de új padok és kukák sora, valamint könyvszekrény is gondoskodik a komfortról.

Találkozási pont lett

Kálló Gergely, a 7-es választókerület önkormányzati képviselője beszélt arról, hogy a térre számos okból ráfért a ráncfelvarrás:
– Az óvoda és az iskola élettel tölti meg a teret. Nap mint nap százak sétálnak itt, találkoznak, töltik el az idejüket akár gyermekeikre várakozva, akár a padokon pihenve. Emellett nagyon sokan élnek itt – ezt is fontos szem előtt tartanunk. A 2. számú Postapartner hivatalában is mindig nagy a forgalom, szükség volt az újranyitásra.
A képviselő arra is kitért, hogy a lakossági igényeket folyamatosan szem előtt tartva alakították ki a tér megjelenését. A már jól bevált munkálatokat is folytatják: még több pad és virágos övezet várja majd a szabadban időt töltő városlakókat. Az egyedülálló öntözőrendszer segítségével a tavaly kialakított virágágyás ismét színpompás – kedvére válik az embereknek és a beporzó rovaroknak egyaránt.
A KRESZ-park is sokakat vonz – a csemeték örömmel játszanak a közösségi fejlesztő játékkal. A lényeg Kálló Gergely szerint az, hogy a térség igazi színfoltjává, vonzó találkozási pontjává vált a tér, ahol jó élni, jó sétálni.

Hűsítő újdonságok

Szabad levegőn lenni mindig kikapcsolódás – ráadásul a forró nyári melegben mindig jól jön a felüdülés. A Városháza téren már jól szerepelt és közkedveltté vált a párakapu, ami enyhülést hoz a járókelőknek. Már a Béke városrész is magáénak tudhat egyet:
– Nagy népszerűségnek örvend a belvárosi párakapu – júniustól pedig már a Március 15. téren is várja egy a hűsölni vágyókat. A felfrissülés élményét még teljesebbé szerettük volna tenni: ivókúttal is gazdagodott a tér. Ezekkel az aprónak tűnő, de sokat számító korszerűsítésekkel talán könnyebb lesz elviselni az extrém meleg napokat.
A vízmintákat a hatósági szabályoknak megfelelően bevizsgáltatták – az eredmény pedig egyértelmű: bátran meríthet magának mindenki a köztéri ivókút vizéből!

Nem túlzás azt állítani – a Március 15. tér teljesen egy egészen más arcát mutatja: nyüzsgő, barátságos és színes – illő a Béke városrész legforgalmasabb területéhez.

(Fotók: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Ünnepi forgatag a kúriában

Ünnepi forgatag a kúriában

2025. aug. 20.

Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!

 

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

2025. aug. 19.

Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.

Monumentális alkotás festékszóróval

Monumentális alkotás festékszóróval

2025. aug. 18.

Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

2025. aug. 17.

Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

2025. aug. 17.

A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

2025. aug. 16.

Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

2025. aug. 15.

Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.