Brutális kánikula következik
A hét közepén akár 40 fok körüli csúcsok lehetnek a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. A csapadékhajlam minimális marad, talán pénteken lehet futó zápor, zivatar. Folyamatos a hőségriasztás – vigyázzon mindenki!
"Jön az újabb hőhullám" – lényegében már a bevezetőben leírta a lényeget szokásos hétindító prognózisában Krausz Mikes Miklós, a Köpönyeg.hu tematikus portál szakértője. Sok napsütésre számíthatunk már ma is, néhol fátyol- és gomolyfelhőkkel. Csak az északi hegyes-völgyes vidékeken és ott is csupán elvétve fordulhat elő egy-egy futó zápor, zivatar. Megerősödhet viszont az északnyugati szél – főleg délelőtt –, nap közben 33 fok körüli csúcsérték várható.
A közeli kilátások hasonló képletet mutatnak a friss modellek szerint: kedden túlnyomóan derült, napfényes időre készülhetünk, legfeljebb vékony fátyolfelhők szűrhetik a napsütést. Csapadék nem valószínű – nap közben 32-35 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Továbbra is sok napsütésre, strandidőre van kilátás szerdán, legfeljebb vékony felhőréteg jelenhet meg az égen. Csapadék nem valószínű, a keleties szél csak kevés helyen élénkülhet meg. Tovább emelkedik a hőmérséklet, délután már 32 és 37 fok közötti értékekkel számolhatunk.
A középtávú előrejelzések specialistája szerint a hét közepén sem várható érdemi változás: csütörtökön is a napsütés dominál, bár időnként gomolyfelhők is megjelenhetnek. A nyugati és északnyugati határvidéken egy-egy zápor ugyan nem kizárt, de pokoli meleg lesz: délután 34 és 40 (!) fok közötti értékekkel számolhatunk.
Némi változás várható pénteken: a sok napsütést időnként erőteljes gomolyfelhő-képződés zavarhatja meg, és estétől még előfordulhat zápor, vagy zivatar. Az északi, északnyugati szelet többfelé erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb hőmérséklet 16 és 24, a legmelegebb órákban pedig 29 és 40 fok között alakul. A hét végén viszont zavartalan napsütés, tomboló kánikula várható, tartósan 32-34 fok körüli értékekkel, minimális csapadékeséllyel.
Nagyon durva hőség lesz, vigyázzunk egymásra is, magunkra is a tikkasztó nyárban!
(Fotó: Így látjuk MI! – Pázsi Péter képe)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: újabb siker a gasztrofronton
2025. aug. 20.
Visszatérő vendég városunk éttermeiben, kávézóiban, cukrászdáiban a Street Kitchen csapat, derül ki a DSTV összegzéséből. A közelmúltban titokban keresték föl a nemzetközileg is elismert CsoKiss Csokoládé Manufaktúra bázisát – ahol megkóstolták az aktuális kínálatot. Hangkép.
Védekezzünk együtt a szúnyogok ellen!
2025. aug. 19.
Kisebb szúnyoginvázióra hívta fel a figyelmet közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Mint írták, a július végi Dunán levonult kisebb árhullám után a Duna mentén – így Dunaújváros térségében is – sok szúnyogtenyészőhely jött létre, amelyekben tömegesen fejlődnek az ártéri fajok egyedei.
A gyerekek kedvence: terepes élmények két és négy keréken
2025. aug. 19.
A motorozás és a quadozás élménye már egészen fiatal korban magával ragadhatja a gyermekeket. A friss levegő, a szabadság érzése és a jármű feletti irányítás öröme egyszerre nyújt szórakozást és kihívást. (X)
Káprázatos mutatványokkal debütált a rolleres rohambrigád (galéria)
2025. aug. 18.
A fizika törvényei? Gravitáció? Áhh, mindet idézőjelbe tették az I. Dunaújváros Roller Park Jam részvevői vasárnap délután. Masszív és merész szubkultúra közössége választotta helyszínül a dunaújvárosi bázist – először, de remény szerint nem utoljára. A beszámoló készül, a hangulatról addig is meséljenek a képek!
Érdekességek a tüdőről
2025. aug. 18.
A tüdő egy nagyon fontos szervünk, mindenki tudja, hogy vigyázni kell rá, de mégsem tesszük. Nemcsak a dohányzás árthat neki, hanem a szmog, a különféle káros részecskék is, amelyek a levegőben találhatók. (X)
A hét végére megszűnik a hőség
2025. aug. 18.
Addig viszont napos, gomolyfelhős, meleg nyár vár ránk a DO időjárási szakértőjének friss előrejelzése szerint. Augusztus 20-án meleg, de változékony napunk lehet – aztán következik a szokásos lehűlés.
Miért fontos mindenképpen ingatlanközvetítővel dolgozni?
2025. aug. 18.
Ingatlant eladni vagy bérbe adni nemcsak izgalmas, hanem sokszor kifejezetten stresszes folyamat is. Rengeteg utánajárást, szervezést és tárgyalást igényel, miközben mindenki szeretné a lehető legjobb feltételekkel nyélbe ütni az üzletet. (X)