Újabb döntetlen, ezúttal idegenben
Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.
A bajnokságot egy döntetlennel és két vereséggel kezdő Dombóvár otthonában folytatta az NB III Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este fél hattól.
A mieink kerete alaposan megcsappant az utóbbi hetekben, sérülés miatt hiányzott Kis, Vörös, Szepessy és Gránicz, míg az előző meccsen kiállított Tapiska két meccsre szóló eltiltást kapott, így ő sem állhatott a csapat rendelkezésére. Labdarúgóink ennek ellenére is erősebben kezdtek a tehetséges fiatalokkal felálló házigazdák ellen, és erőfeszítéseiket az első játékrész derekán már siker is koronázta, mert Balogh találatával sikerült megszerezni a vezetést a 25. perc elején (0-1). A folytatásban akadt lehetősége mindkét csapatnak, de az eredmény a szünetig már nem változott, így minimális dunaújvárosi fórral mentek pihenőre a csapatok.
Képek: DO-archív
A térfélcserét követően még tíz perc sem telt el, mikor Balogh már második gólját szerezte, ám nem sokáig örülhetett kétgólos előnyének a DFC, mert az 58. percben Pintér szépített, így újra teljesen nyílt lett a találkozó (1-2). A hazaiak természetesen felbátorodtak és a 68. percben megszerezték második találatukat is Mayer révén, így újra kezdődhetett minden elölről (2-2). A mérkőzés utolsó negyedében mindkét gárda sokat tett azért, hogy megszerezze a győztes gólt, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott, így maradt a 2-2-es döntetlen, amivel a mieink visszacsúsztak a tabella hatodik helyére.
Dombóvári FC – Dunaújváros FC 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Pintér, Mayer, ill.: Balogh 2.
DFC: Bolla – Joó, Lakatos, Molnár, Adács, Pintér, Vogyicska, Bata, Balogh, Székely (Dorogi, 79.), Fehér (Tóth, 65.). Vezetőedző: Gróf András.
A rovat további hírei: Sport
Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban
2025. aug. 23.
Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.
DSTV: készül az utánpótlás
2025. aug. 23.
A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.
Miskolcon kezd a DAB
2025. aug. 23.
Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.
Hajdu Jonatán ötödik a vb-n
2025. aug. 22.
Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától
2025. aug. 22.
A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.
Hajdu Jonatán 200-on is döntős
2025. aug. 21.
Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.
DSTV: hazai pályán szerepeltek
2025. aug. 21.
Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.