Rangos közösségi elismerés a Hankooknak
A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.
A Koreai Köztársaság magyarországi nagykövetsége által szervezett rendezvényen Közösségi Hozzájárulás Díjjal tüntették ki a Hankook Tire hazai abroncsgyárát – a kitüntetéssel a vállalat helyi közösségekre szabott CSR-kezdeményezéseit, beleértve az abroncsadományozási, valamint a dolgozói önkéntes programot (KÖSZ, Hankook), továbbá a közösségi infrastruktúra fejlesztését, áll a lapunkhoz eljuttatott közleményben.
Sikeres megoldások
Az eseményt a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövetsége, a Koreai Kereskedelmi és Befektetési Ügynökség (KOTRA), valamint a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közösen rendezte. Az ünnepi díjátadó deklarált célja a Magyarországon működő koreai vállalatok társadalmi felelősségvállalási (CSR) tevékenységének ösztönzése. Az ünnepségen nyolc példamutató vállalat, köztük a Hankook Tire legjobb eredményeit is bemutatták.
A díjátadón Lim Ho Taek, a Hankook városunk határában működő gyárának ügyvezető igazgatója ismertette a vállalat erőfeszítéseit és sikereit, kiemelve a Hankook elkötelezettségét a közösségi értékek iránt.
Értékmentők akcióban
Az összegzés külön is kitér arra, hogy a Hankook lényegében a kezdetektől igen aktív és konstruktív programmal segíti a közösségeket – az országos merítésű kezdeményezések mellett a helyi, térségi együttműködésekre is koncentrál. A társaságcsoport magyarországi gyárának 2006-os alapítása óta a Hankook országszerte folytat aktív CSR-kezdeményezéseket, hozzájárulva a helyi közösségek fejlesztéséhez.
A 2012-ben indított "Hankook Értékteremtő Program" keretében a vállalat eddig több mint 28 ezer gumiabroncsot adományozott több mint 2 ezer 800 közhasznú szervezetnek, köztük az Országos Mentőszolgálatnak és a Magyar Vöröskeresztnek. Az évek óta napszerű abroncsadományozási program a karitatív gesztus mellett fontos célt szolgál, hiszen az abroncsgyár "profilba illeszkedő" kezdeményezéssel rukkolt ki: a kedvezményezettek biztonságos és hatékony működését segíti a támogatás révén.
Helyben is sokat tesznek a közösségért
Az összegzés felidézi, hogy a Hankook elkötelezett a helyi közösségek életminőségének javítása mellett is. A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórháznak, a régió egyik kulcsfontosságú egészségügyi intézményének 2019-ben modern lélegeztetőgépeket adományozott a vállalat. 2020-ban védőfelszereléseket biztosított a COVID-19 világjárvány idején, 2024-ben pedig nővérhívó rendszert telepített a sebészeti osztályon. A folyamatos együttműködés szép példája, hogy a Hankook idén 3 millió forint értékű eszközbeszerzéssel és korszerűsítéssel támogatta a gyermekosztály fejlesztését.
A helyi egészségügyi infrastruktúra fejlesztéséhez történő hozzájárulás elismeréseként a Hankook Tire lett az első vállalat, amely megkapta a Szent Pantaleon Kórház "Kiemelkedő Támogatói Díját" a júliusban megrendezett Semmelweis-napi ünnepségen.
Az egészségügyi kezdeményezéseken túl a Hankook változatos, helyi igényekre szabott CSR-projektekkel erősíti kapcsolatait a közösségekkel, beleértve a közösségi infrastruktúra fejlesztését a Munkavállalói Önkéntes Programon keresztül, a hátrányos helyzetű háztartások támogatását, az Útkeresés Segítő Szolgálat tanszertámogatást célzó kezdeményezését, valamint a fiatal diákoknak szóló ösztöndíjprogramot.
Az ünnepségen a közösségi összefogás szerepét hangsúlyozta Ho Taek Lim, a Hankook Tire magyarországi gyárának ügyvezető igazgatója:
– Ez a díj egy olyan jelentős eredményt testesít meg, amelyet munkatársaink önkéntes részvétele és a helyi közösségi szervezetekkel kialakított szoros együttműködés tett lehetővé. A Hankook felelős vállalatként továbbra is elkötelezett az együttműködésre a helyi közösséggel – a közös, fenntartható fejlődés érdekében, kiemelten támogatva a jövő generációit.
(Címlap- és nyitókép: Hankook Tire; belső oldali archív fotók: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Könyvtári kavalkád a népmese jeles napján
2025. okt. 03.
Benedek Elek alakja generációk szókincsét gazdagította. A Magyar Olvasástársaság javaslatára a születésnapja a népmese napja lett – 2005 óta ezen a napon a magyar népmeséket is ünnepeljük. A József Attila Könyvtárban is színes foglalkozást szerveztek kedden.
Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban
2025. okt. 03.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!
Szabályosan a tilalom feloldása után is
2025. okt. 02.
Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is.
A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag
2025. okt. 02.
160 millió forintos fejlesztés valósulhat meg Dunaújvárosban – a támogatás révén parkolóépítés és mammográf készülék beszerzése valósulhat meg a város kórházának. A támogatói döntést dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő adta át Pintér Tamás polgármesternek a napokban.
Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája
2025. okt. 02.
A magyar városok közül Dunaújváros az élen jár az elnyert Európai Unió által finanszírozott pályázatok száma tekintetében. Rengeteg projekt ért célba az elmúlt években, nagyon sok pályázat az utolsó simítások előtt áll, és rengeteg program előkészítése zajlik a háttérben.
Különleges alkalom, családi csapolás is akadt a szeptemberi véradások között!
2025. okt. 01.
Sűrű menetrend, eredményes alkalmak egész sora, és egy csodás családi tradíció: rendkívüli véradás is szerepelt – méghozzá éppen egy kitelepülésen – az elmúlt havi események sorában. A trend változatlan, így csak remélni tudjuk, hogy ragadós lesz a Csiszár família példája!
Születésnap és világnap az idősek otthonában
2025. okt. 01.
Az idősek világnapja alkalmából városunkban is megünneplik szépkorú polgártársainkat – az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonában kedves műsorral köszöntötték a létesítmény lakóit, a kínálatot még szülinapi zsúr is színesítette!