Dunaújváros Hetilap

A város zöldítését segíti az Urbact projekt

Terdik Péter - 2025. október 9. 10:00

Nemzetközi delegáltak, szakemberek, egyetemisták és meghívott vendégek gyűltek össze a Szalki-szigeten. Elérkezett a sokat emlegetett Urbact IV. BioDiverCity projekt záróeseménye – szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel zárták a programot.

Dunaújváros az élen jár az Európai Uniós pályázatok tekintetében. Az Urbact projekt keretében a városban rengeteg kiváló program valósult meg, ezek közül több kezdeményezés kifejezetten a gyerekek, fiatalok szemléletformálását segítette.

Együtt a zöld városért

Az Urbact programban Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósult meg az úgynevezett BioDiverCity projekt. A múlt idő azért indokolt, mert szerda délelőtt tartották a projekt zárórendezvényét a Szalki-szigeten, de ne szaladjunk ennyire előre. Az elmúlt hónapokban nagyon sok kezdeményezés valósult meg a városban az említett EU-s pályázatnak köszönhetően.

Többek között digitális fakataszter készül a városban, vadvirágos szigeteket alakítottak ki, ÖKO-napot szerveztek a Szalki-szigeten, szemléletformáló programokat tartottak a városi óvodákban és egy-egy nagyszabású rendezvény keretében, valamint több helyszínen faültetésre is lehetőség volt a városban. A kezdeményezés elérte az egyik kitűzött célját: a fiatalok megismerkedhettek a szemléletformáló zöld gondolatokkal.

Tartalmas zárás

A résztvevők sok-sok tapasztalatot gyűjtöttek az említett programok során, városi szinten folyamatos volt az egyeztetés a nemzetközi partnerekkel is. Többek között őket, illetve szakértőket és egyetemistákat láttak vendégül a kempingben. Tartalmas volt a zárás, ekkor osztotta meg gondolatait a programról Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester is:

–  Nagyon büszke vagyok, ez az első olyan projekt, amelyet Dunaújváros vezető partnerként nyert el, tehát mi koordináltuk a több ország több városából álló konzorciumot ezen az úton. Ezzel a projekttel nemcsak biodiverzitás különdíjat nyert Dunaújváros, hanem rengeteg olyan kézzelfogható eredményt tudtunk megvalósítani, amelyek hatékonyan szolgálják a dunaújvárosiakat, leginkább azt, hogy mi, dunaújvárosiak jobban tudjunk alkalmazkodni a jelenkori klímakihívásokhoz.

Remek lehetőség

A pályázatokban érintett helyi szakértők is nagy reményeket fűztek a projekt záróeseményéhez. Nemrégiben alakult meg a Nemzetközi Pályázatok Iroda – a vendégeket elsőként dr. Kovács Adél irodavezető köszöntötte, és szintén ő fogalmazta meg, hogy az iroda munkája szempontjából miért volt meghatározó ez az esemény:

– Már irodaként képviselhetjük az önkormányzatot a nemzetközi program záró rendezvényén. Rengeteg külföldi partnerünk jött el, illetve több mint 80 hallgató érkezett hozzánk a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemről is. A külföldi partnereink is rendszerint irodákat hoztak létre a pályázatok kapcsán, a kapcsolattartás a mi munkánkat is megkönnyíti.

Az Urbact-finálé kapcsán dr. Szalai Anett projektvezető azt is elárulta, hogy a délelőtt folyamán jeles szakemberektől hallhattak szakmai előadásokat a résztvevők, a folytatásban pedig különböző workshopokkal készültek a vendégek számára – mindezeknek természetesen a gyönyörű Szalki-sziget, és a hangulatos kemping biztosított helyszínt.

Fotók: Végh Zoltán

A rovat további hírei: Közélet

Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése

Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése

2025. dec. 04.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.

Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen

Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen

2025. dec. 04.

Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.

Értékőrzés a könyvtár közreműködésével

Értékőrzés a könyvtár közreműködésével

2025. dec. 04.

Mint arról már korábban beszámoltunk, fakataszter készül Dunaújvárosban. A témához kapcsolódóan a DARING projekt keretében szakmai egyeztetésre látogatott el a József Attila Könyvtárba Szabó Zsolt alpolgármester és dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője.

Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)

Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)

2025. dec. 03.

Zsúfoltság és gyerekzsivaj töltötte meg a Városháza teret kedden – alapos oka volt a sürgés-forgásnak. Dunaújvárosba látogatott Jouloupukki, az igazi, nagyszakállú Mikulás a gyerekek és sok-sok felnőtt rajongó nagy örömére.

Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban

Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban

2025. dec. 03.

Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.

Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége

Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége

2025. dec. 02.

Máig fekete lap a település történelemkönyvében – éppen 75 éve történt, hogy a kuláknak bélyegzett pentelei családokat kitelepítették otthonaikból. A gyászterhes eseményre emlékeztek a Pentele Klubházban hétfőn délután.

 

Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért

Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért

2025. dec. 02.

Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.