Folytatta érzékenyítő sorozatát a Rosti iskola
2023 óta töretlen sikerrel üzemel, a közelmúltban újra több intézménybe látogatott a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola népszerű érzékenyítő, szemléletformáló kezdeményezése. Az "Érezd át!" program minden ízében különleges kísérlet – az alábbiakban az is kiderül, miért!
Hat városi, illetve környékbeli általános iskola nebulóit látogatták meg a közelmúltban népszerű érzékenyítő, szemléletformáló programjukkal a Rosti diákja, tudatta lapunkkal Kaszás Zsolt igazgató.
Hétköznapi kihívások
Amint arról már többször beszámoltunk hasábjainkon, Érezd át! címmel 2023-ban indította útjára érzékenyítő/szemléletformáló programját a Rosti – az intézmény vezetője szerint a kezdeményezés roppant népszerű a befogadó intézmények körében – nem véletlenül:
– A program lényege, hogy diákjaink a látássérült, a hallássérült és a mozgássérült embertársaink hétköznapi megpróbáltatásait, nehézségeit viszik emberközelbe. A foglalkozás keretében minden résztvevő különféle munkaállomásokat járhat sorba, ahol éles próbák során, ha tetszik, testközelből szembesülhet a kihívásokkal. Ez a program tehát egyfelől toleranciapróba is, másrészt viszont nagyon is kézzelfogható tudást nyújt arra, kinek miként, hogyan lehet segíteni. Nem véletlen, hogy a program nagyon népszerű mind a kezdeményezéshez csatlakozott rostis diákok, mint a vendéglátó intézmények tanulói körében: éppen azokkal a problémákkal szembesíti a résztvevőket, amelyekkel az étintettek nap mint nap szembesülnek.
Fókuszban a segítség
Az elmúlt két évben is széles körben ismertté és kedveltté vált a foglalkozás, de idén még nagyobb érdeklődés mutatkozott a helyi és környékbeli iskolák részéről, árulta el a Rosti igazgatója:
– Sokan megkérdezték már, mi az "Érezd át!" titka – szerintem leginkább az, hogy valóban gyakorlatorientált, ráadásul a problémák mellett a megoldásra fókuszáló kezdeményezésről van szó. A program során felszínre kerülő jelenséggel ugyan sokszor találkoznak az általános iskolások, de sajnos kevés szó esik ezekről a tanórákon. A foglalkozások különlegessége, hogy játékos feladatokon keresztül ismerik meg a gyerekek a fogyatékossággal élők mindennapi életét, át tudják élni és ezáltal át is tudják érezni ezen embertársaink problémáit. Ezen túl hasznos ötleteket, módszereket is megtanulnak, hogy segíteni is tudjanak rászoruló embertársaikon.
Kaszás Zsolt kiemelte: a gyakorlatorientált, játékos foglalkozások sorát beszélgetés egészíti ki, amely segít feldolgozni az átélteket – magára a programra pedig egy vagy több osztályfőnöki órát is építhetnek, amelyek elmélyíthetik az "éles bevetés" során szerzett élményeket.
Az ősz körút során összesen hat intézmény nebulói ismerkedhettek a Rosti kísérletével: a Petőfi és a Dózsa iskola diákjai mellett a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, az iváncsai Dr. Fejérpataky László Sportiskolai Általános Iskola, a Dunavecsei Petőfi Sándor Általános Iskola, valamint a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai találkozhattak az „Érezd át!” program kihívásaival.
A tapasztalatok, visszajelzések alapján mind a diákok, mind a tanárok rendkívül hasznosnak és fontosnak ítélték a rostisok foglalkozásait – a képek is magukért beszélnek, jövőre várható a folytatás!
(Fotók: Rosti iskola)
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: itt az őszi szünet!
2025. okt. 28.
A napokban kicsit megváltozott a város jellege – kevesebb fiatalt látni az utcákon, kicsit nyugodtabbá vált a közlekedés is, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem történt semmi különös: megkezdődött az őszi szünet. Emlékeznek még, hogy jó pár évvel ezelőtt ez az esemény még nem létezett? Hangkép.
Tömegvonzás, nagy merítés a szakmák napján (galériával)
2025. okt. 21.
Hat intézmény sok-sok szakmáját vonultatta fel az immár hagyományos sokadalom: a Dunaújvárosi Szakképzés Napja elnevezésű seregszemlének a Dunaferr iskola villamos tagozata adott otthont a pályaorientáció és a kedvcsináló elemek jegyében még múlt pénteken.
DSTV: ünnepelt a Bóbita Tagóvoda
2025. okt. 13.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda a napokban. A remek hangulatú rendezvényre nagyon készült az ovi közössége. Hangkép.
DSTV: mindent a gyerekekért
2025. okt. 05.
A gyermekek fejlődése nem csak az iskolai tananyagon és az ott nyújtott teljesítményen múlik, derül ki a DSTV összegzéséből. A segítő tevékenységek javíthatják a gyerekek tanulási készségeit – városunkban is új lehetőség nyílt a nebulók számára. Hangkép.
DSTV: évnyitó a "magdásoknál"
2025. szep. 06.
Sok gyermek élete változott meg szeptember 1-jén az iskolakezdéssel, derül ki a DSTV összeállításából. Nem volt ez másképp a BIROK Szabó Magda Tagintézményében sem – az iskola felkészült az új tanév kihívásaira. Hangkép.
DSTV: iskolakezdésre tanárportré
2025. szep. 01.
Fiatal pedagógus portréjával folytatódott a DSTV sorozata. Az idei tanév első napjára időzítve Illés Nóra, a Vasvári iskola munkatársa beszél hivatása szépségeiről és kihívásairól, a gyerekek és a közösség kínálta különleges miliőről. Hangkép.
Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium
2025. aug. 21.
A lehetőségről már írtunk, most itt a kapcsolódó hirdetés: a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola szeptember 1-jéig várja azokat a 16-99 éves jelentkezőket, akik elkezdeni, újrakezdeni vagy folytatni szeretnék középiskolai tanulmányaikat. (X)








