Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

spigott - 2025. december 1. 16:00

Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.

Immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club az MMK-ban szombaton, s az idei megméretésre összesen harminchat páros nevezett, hogy játékkal adózzanak egykori társuk emléke előtt. A versenyt megtisztelte jelenlétével Tamás édesapja, Győri László is, aki egy nagyon finom pálinkával kedveskedett a résztvevőknek, míg édesanyja, Zsuzsa néni egy tepsi finom pogácsával vendégelte meg a dartsosokat, akik a játék mellett jótékonykodtak is, ugyanis a nevezési díjakból befolyt összeget Tamás családjának ajánlotta fel a Dunaújvárosi Darts Club.

A viadalra nemcsak a hazai versenyzők készültek nagyon, hanem érkeztek Székesfehérvárról, Dorogról, Dömsödről, Budapestről, Kiskőrösről, Apostagról, Ácsteszérről, Tökölről, Bakonycsernyéről és Ráckevéről is, idősebbek, fiatalabbak is, a főszervező, Körmendi Mihály tizenhat hónapos unokája például szintén versenyző édesapja, vagy édesanyja karjaiból követte a verseny történéseit.

Végh Zoltán felvételei

Ami pedig az eredményeket illeti, az III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt Szántó András és Vígh Gábor (Dömk DC) nyerte, megelőzve a székesfehérvári Medgyesi Gergőt és Horváth Rolandot. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Sass László és Horváth Roland (Dömik DC) állhatott, míg a negyedik helyen a kiskőrösi Bránya Tamás és Bránya Péter végzett. A legtöbb 180-as dobással (3 db) a Dömik DC versenyzője, Juhász Tibor büszkélkedhetett a nap végén, a legmagasabb kiszállót a férfiak közül Palóka Csaba (Dunaújvárosi Darts Club), míg a hölgyek mezőnyében Bokros Vivien (Érdi Darts Club) érte el, míg a DDC-s Radó Lászlónak azt a bravúrt sikerült elérnie, hogy három bullal, 150-es kiszállóval tudta lezárni egyik játékát.

A rovat további hírei: Sport

Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében

Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében

2025. dec. 03.

A Szeged elleni hazai mérkőzéssel zárja az alapszakasz küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától. A találkozó jótékonysági célt is szolgál, ugyanis együttesünk idén is csatlakozott a "Boldog Délután" elnevezésű kezdeményezéshez.

Így nem volt esély a pontszerzésre

Így nem volt esély a pontszerzésre

2025. dec. 03.

A dunaújvárosi fegyelmezetlenségeket könyörtelenül kihasználó FEHA19 magabiztosan győzte le Acélbikáinkat az Erste Liga kedd esti összecsapásán.

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

2025. dec. 02.

Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

2025. dec. 02.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

2025. dec. 02.

Remek oktatók, pörgős edzések, erős jótékonysági szál és egy parádés finálé: második alkalommal rendezték meg az Adventi Fitnesz Fesztivált, melyről ezúttal is felejthetetlen élményekkel tértek haza a résztvevők.

Fontos meccs vár az Acélbikákra

Fontos meccs vár az Acélbikákra

2025. dec. 02.

A FEHA19 elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

2025. dec. 02.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 32-25-re legyőzte az újonc svájci csapatot hétfőn a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban, így a maximális négy pontot viszi magával a rotterdami középdöntőbe.