Meglepetéseket hozott strandfociban a Szent István Kupa
Változatos időjárást hozott az augusztus 20-ai ünnepély, hiszen volt napsütés és eső is, de a csapatokat, játékosokat nem űzte el a sportpályákról az időjárás.
A strandfoci délelőtti csoportmérkőzésein voltak meglepetések és szebbnél szebb cseleket, gólokat és védéseket láthattunk. A lelátogatók egy percig sem unatkozhattak, hiszen Balaskó Ivánék erről gondoskodtak a jó hangulatról. A csoportmérkőzések befejezése után nagy meglepetésre a többszörös bajnok csapat Matyik és a Frankcity nem került be a legjobb 4 csapat közé. A harmadik helyezésnek a Mészi Frucht csapata örülhetett, hiszen 6 -1-es győzelemmel került a dobogó 3. fokára.
A döntő mérkőzés pedig igazi parázs hangulatban zajlott, hiszen két hasonló erősségű csapat találkozott és a tiszta játékidőben 1-1-es döntetlen született, természetesen ezek után büntető rúgások következtek. A strandfoci egyik érdekes szabálya, hogy a büntetőnél az első hibáig megy a küzdelem. A küzdelemben az Inox Csőszer csapata bizonyult eredményesebbnek és hódította el a Szent István vándorserleget. Az eredményhirdetést követően csoportképek készültek, majd a büfében folytatták a jövő évi esélylatolgatást a csapatok!
DLSZ
A rovat további hírei: Sport
Lőgyakorlat Japán ellen
2025. júl. 13.
Harminchárom gólt szerezve aratott kiütéses győzelmet a japánok ellen a magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokság második csoportmérkőzésén.
Harmadosztályú ellenfél a kupában
2025. júl. 12.
Az NB III-as Bonyhád VLC lesz a Dunaújváros FC labdarúgó csapatának ellenfele a Magyar Kupa első fordulójában.
Fontos győzelemmel kezdtek a magyarok
2025. júl. 11.
Fordulatos csatában aratott egygólos, 10-9-es győzelmet a görögök elleni világbajnoki csoportmeccsen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.
DSTV: tábor a vízben
2025. júl. 11.
Mint arra már korábban is utaltunk, nyáron településünk megannyi szakosztálya és sportközössége táboroztatja a gyerekeket. A Fabó Éva Sportuszodában is zajlik az élet – a DKSE úszó szakosztálya is várja a versenyző, úszó, és az úszással még csak ismerkedő gyerekeket. Hangkép.
Felemás kezdés a junior Eb-n
2025. júl. 11.
Észak-Macedónia ellen simán nyert, a csehektől viszont kikapott a dunaújvárosi Fehér Luca Blankával felálló U19-es magyar női kézilabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.
DSTV: ismét sokan rúgták a bőrt
2025. júl. 10.
Véget ért a Dunaújváros Kupa, amely az egyik legjelentősebb sorozat a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség életében. A szervező DLSZ részéről Petrás Gábor főtitkár értékelte a döntőt és magát a sorozatot, valamint számolt be a tervezett augusztusi programokról is. Hangkép.
A címvédő ellen hangoltak a magyarok
2025. júl. 10.
A szingapúri világbajnokság rajtja előtt a címvédő amerikai csapattal gyakorolt közösen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda-válogatott.