Az adománykuckó melege
Nincs megállás a Római városrészi Adománykuckó önkéntes segítőinél, a munkaidő után a jótékonysági akciókon dolgoznak télen-nyáron. Jól bejáratott hely már a Váci Mihály utca 11. szám földszintjén lévő bázisuk. Adományok jönnek-mennek, mindeninek igyekeznek segíteni.
Játékok, gyermek és felnőtt ruhák hétköznapra vagy ünnepi alkalomra, ezek mind-mind megtalálhatók az adománykuckóban, ahová szeretettel várják a rászorulókat. Idén már bútorokat, műszaki cikkeket, konyhai felszereléseket is felajánlottak a segítő csapatnak, amiket szintén a bázisra szállítottak, és amikor meg lett az új gazdája, máris elvitték a címre.
-Amiben hiányt, szükséget szenved valaki, azonnal keresünk rá a megoldást, a ruháktól kezdve akár a meleg húslevesig, amit például egy kedves társunknak vittünk nap, mint nap, amíg kórházban volt – meséli mosolyogva Törő Anikó, az Adománykuckó vezetője, a három éve megalakult civil összefogás mozgatórugója.
Egy nagyon összetartó, lelkes csapat kovácsolódott össze, ahol mindenkinek megvan a maga feladatköre. Például Harcsicsák Péter az elektronikai, műszaki szaki, Lieber László az összeszerelésben, mindenféle burkolásban, barkácsolásban vállal szerepet. Törökné Ispán Irma a kisebb dolgok szállítását vállalja. Törő Attila üveges vállalkozó is többször segített már a csapatnak. Anikó lánya a facebook-oldalt kezeli, valamint a szórólapokért, meghívókért felel. Császár Erzsike az „ügyeletes” varrónő, aki hordható darabot varázsol egy használhatatlannak tűnő ruhából. De nem csak a rászoruló családokon, hanem a kóbor, elhagyott állatokon is segítenek. Bilinszky Ági az elveszett, elárvult állatok gyámja. Ő gyűjti, szerzi, szállíttatja az adománytápokat. Szoros kapcsolatot ápolnak a mezőfalvi és a paksi állatmenhellyel.
-Örömmel látom, hogy a városból többen kezdtek hasonló segítő kezdeményezésbe. Mi a három év alatt nagyon sok jó emberrel, támogatókkal és támogatottakkal találkoztunk, jó kapcsolatot ápolunk különféle szakemberekkel is. Ha számszerűsíteni kellene, akkor kétszázhetvennégy család, magánszemély felajánlását láthatjuk magunk körül. Ezt a mostani helyiséget kinőttük az elmúlt időszakban- mondta Anikó, aki azt is hozzátette, megvannak már a tervek a bővítésre.
A civil csapat patronálója és állandó támogatója, eszközbeszerzésért felelőse Gál Roland, a körzet önkormányzati képviselője. Mint mondta, példaértékű, amit Anikóék csinálnak. Tervezik, hogy más városrészben is létrehoznának adománypontokat. Olyanokat, mint a Váci utcai adománykuckó, azért, hogy ha szüksége van valakinek valamire, ne kelljen nagy távokat megtenni érte, hanem az adott körzetében is találjon segítséget. Arról már nyáron is beszámolt lapunknak Anikó, hogy olyan környékbeli településekre is visznek adományokat, ahol nincs kiépítve egy ehhez hasonló szociális ellátás, segítség. Gál Roland és Sztankovics László képviselőkkel arra is keresik a megoldást, hogyan, miként tudnának adományokat szállítani a határon túli magyarok lakta településen élő családoknak.
-Hiszünk az egységben, az összefogás és az összetartás erejében, az önzetlenség és a jóság hatalmában. Idén is szervezünk majd közösségépítő programokat az adventi időszakban, ahogy tettük ezt az elmúlt években is. Hogy közelebb hozzuk egymáshoz a városrész lakóit, hogy ne érezze magát egyedül senki sem - mondta Anikó.
Az adománykuckóba már téli ruhaneműket, tartós élelmiszereket, játékokat várnak a karácsony közeledtével. Ha bárkinek feleslege van, akár kinőtt, de még jó állapotban lévő ruhákból, cipőkből, tartós élelmiszerből, akkor vigyék el bátran az adománykuckóba, hiszen a csapat tudja, hol van rá a legnagyobb szükség. Folyamatosan érkeznek is az adományok, ám el kellene a csapatba még jó néhány segítő kéz, például a ruhák válogatására.
A rovat további hírei: Közélet
Egészséget, sok boldogságot, Erzsi néni!
2025. szep. 09.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Magyar Erzsébet, Erzsi néni a közelmúltban ünnepelte a 90. születésnapját családja körében. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg és köszöntötte otthonában a városvezetés nevében.
Felújítás előtt az újtelepi "Tündérkert"
2025. szep. 08.
Az újtelepi összetartó közösség ismét nagy fába vágta a fejszéjét – a Jókai utcában található Tündérkert játszótér kap jelentős ráncfelvarrást. A közösségi tér a fejlesztésnek köszönhetően sokkal biztonságosabb és szebb lesz, a gyerekek – és szüleik – legnagyobb örömére.
DSTV: megnyitott az óvoda
2025. szep. 08.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása az EGYMI tagóvoda zászlóbontásáról. Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Megszületett! Hangkép.
Meghitt, szép eseményen ünnepelte immár 35. születésnapját a „Jószoli” család
2025. szep. 05.
Megható pillanatok, örök emlékek: bensőséges ünneppel emlékezett a Jószolgálati Otthon fennállásának 35. évfordulójára. Az intézmény 1990. szeptember 3-án nyitotta ki kapuit akkor még Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona elnevezéssel, de az évek alatt már sokszor kiderült – ez a hely nem csupán intézmény, de egyúttal biztonságos családi közeg is. Igazi otthon.
Dunaújvárosba érkezik a Richter Egészségváros: egy nap az egészségért és a közösségért
2025. szep. 04.
A Richter Gedeon Nyrt. országjáró edukációs és egészségmegőrző programsorozata, a Richter Egészségváros szeptember 20-án látogat Dunaújvárosba, a Városháza térre. Színes kínálattal csalogatnak – mindenkit szeretettel várnak!
Új intézményt alakítottak ki, már fogadják a gyerekeket az EGYMI óvodájában
2025. szep. 04.
Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Ezekkel az óvodásokkal eddig kizárólag a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben foglalkoztak – a napokban új intézmény kezdte meg működését.
Megkezdődött az idei tanév az egyetemen is
2025. szep. 04.
Megkezdődött a 2025/2026-os tanév. Az oktatási intézmények életében ez mindig izgalmas pillanat, és egyben újrakezdés is: új kihívások, élmények, új barátságok – a Dunaújvárosi Egyetemen is üdvözölték az elsőéves hallgatókat.