Dunaújváros Hetilap

Idén megmenekülünk a penészes bejglitől és a büdös haltól? - Lesz karácsonyi razzia

doszerk - 2015. november 18. 8:10

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a megyei élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek közreműködésével a korábbi évekhez hasonlóan az idén is tervez szezonális ellenőrzés-sorozatot az ünnepeket megelőzően, ez a karácsonyi, szilveszteri ünnepekhez kötődő termékeket érinti majd.

A Nébih az MTI érdeklődésére kedden közölte, hogy a konkrét célterületek és termékek köre jelenleg kidolgozás alatt áll. A karácsonyi szezonális élelmiszerek biztonságának vizsgálatán túl a hatóság oktatási tevékenysége részeként általános, elsősorban élelmiszerbiztonsági tájékoztató anyagokkal is készül szemléletformáló kampányainak - Ételt csak okosan, Szupermenta, Szabad a gazdi - weboldalain, hogy ezzel is segítse a lakosságot az ünnepi készülődésben - írták. Példaként említik a nyersanyagok beszerzésére, az ételek készítésére, tárolására vonatkozó jó tanácsokat, a gyökeres fenyőfák kezelésével kapcsolatos tudnivalókat, vagy éppen a szilveszteri petárdázáshoz kötődő állatvédelmi információkat is.  

Tavaly az országos téli élelmiszer-ellenőrzéseken a hivatal ellenőrei 21,6 millió forint bírságot szabtak ki 145 esetben. Akkor összesen 5045 ellenőrzést végeztek, és 6,2 tonna terméket vontak ki a forgalomból. A fogyasztói szokásokat követve kiemelten ellenőrizték a friss húsokat, a hal és haltermékeket, a pácolt, füstölt nyers vagy főtt húskészítményeket, a virslit, az édesipari termékeket, a mézet, a déligyümölcsöket, valamint a borokat és a pezsgőket. A fokozott ellenőrzés érintette az élelmiszer előállító és forgalmazó létesítményeket, beleértve a karácsonyi ünnepi vásárokat, rendezvényeket és az állatszállításokat is - közölte korábban a Nébih.

-MTI-
 

A rovat további hírei: Közélet

FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!

FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!

2025. szep. 12.

Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.

Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket

Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket

2025. szep. 12.

Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!

 

Számos lehetőség a gazdasági programban

Számos lehetőség a gazdasági programban

2025. szep. 12.

A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.

DSTV: Almási Zsolt emlékére

DSTV: Almási Zsolt emlékére

2025. szep. 11.

Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.

 

Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben

Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben

2025. szep. 11.

A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Almási Zsolt, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme. A ma délelőtti testületi ülésnek már az Almási Zsolt terem biztosította a helyszínt, ahol összesen 19 témában született döntés.

"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban

"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban

2025. szep. 11.

Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.

Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján

Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján

2025. szep. 11.

Közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a közelgő World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 nevű eseményre az akció szervezői a Pannon iskolában szerdán délután.