Kézilabda: Vig Vivien kényszerpihenője
Térdsérülést szenvedett a szkopjei EHF Kupa visszavágó előtt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának kapusa, Vig Vivien. Együttesünk fiatal hálóőrét azóta már meg is műtötték, de nagyon reméli, hogy a 2015-ös esztendő első bajnokiján már ott lehet társai között.
A WHC Vardar elleni szkopjei EHF Kupa visszavágó előtt szenvedett súlyosnak látszó térdsérülést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia fiatal hálóőre, Vig Vivien. Együttesünk kiváló kapusát az elmúlt héten meg is műtötték, egyelőre nem is mozoghat, de mint az érdeklődésünkre elárulta, lehetőségihez mérten mindent megtesz azért, hogy jó fizikai állapotban kapcsolódjon be újra a közös gyakorlásokba.
- Valóban, balszerencsés volt számomra a szkopjei mérkőzés, mert a bemelegítésnél ráléptem egy labdára, letapadt a jobb lábam és ment vele a térdem is. Azonnal a kórházba szállítottak, ahol annyit állapítottak meg, hogy nincs törés, de a pontos diagnózis felállításhoz meg kellett várni a hazautazást. Az itthoni vizsgálatok alapján kiderült, hogy a jobb térdemben a porc alá beszorult egy izom, valamint a belső oldalszalagom több helyen is beszakadt, ezért elkerülhetetlen volt a műtét, melyet szerdán el is végzett csapatunk orvosa, dr. Úr Viktor. A beavatkozást követően kaptam egy speciális térdgépet, ami bokától egészen combig tartja a lábam, melyet most három hétig nem hajlíthatok. Egyelőre ágyhoz vagyok kötve, de reményeim szerint már nem sokáig, mert én mozgásfüggő vagyok, s nehezen viselem a tétlenséget. Csütörtökön megyek varratszedésre, majd ezt követően elkezdem a fizikai edzéseket, mert felsőtestre azért erősíthetek, s szeretném magam a lehető legjobb formában tartani addig, míg elkezdhetem végre a tényleges edzéseket is.
Melyről Vivien elárulta, hogy a tervek szerint négy-öt hét múlva már teljes edzésmunkát végezhet, s ugyan az év utolsó bajnokiján még valószínűleg nem állhat a csapat rendelkezésére, de a 2015-ös esztendő első bajnokiján már szeretne pályára lépni.
- Ezt a három hetet kell most kibírnom komoly mozgás nélkül, majd elkezdhetem a gyógytornát, s a combom megerősítését, amire mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a sérült oldalszalagot tehermentesíteni tudjam. Négy-öt héten belül már teljes edzésmunkát végezhetek, s a januári, Siófok elleni meccsen már nagyon szeretnék pályára is lépni. Az elmúlt héten pihenőt kapott a csapat, társaim ma kezdték a közös gyakorlásokat, míg én csak most kezdem el felfogni, hogy számomra most a pihenés az első, de ilyen a sport, a sérülések sajnos bene vannak a pakliban. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy most hosszú ideig nem játszunk bajnoki mérkőzést, így reményeim szerint csak a Szeged elleni december végi találkozót kell kihagynom.
A rovat további hírei: Sport
Megérkezett az élmezőnybe a DKSE vb-ezüstérmese
2025. szep. 10.
Elégedetten tekintett vissza a győri maraton világbajnokságra, illetve az idei versenyszezonra a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára, valamint edzője, Horváth Attila is.
Új vezetőedző és három új játékos a DFVE vízilabdázóinál
2025. szep. 09.
Dr. Sike József felel a szakmai munkáért a 2025/2026-os szezonban a DFVE felnőtt női vízilabda csapatánál, mely három új játékos leigazolását is bejelentette hétfőn kora délután.
Biztos győzelemmel kezdett a DFC
2025. szep. 09.
Korán kétgólos előnyt szerzett, s végül 3-1-es sikert aratott a Soproni Egyetem elleni bajnoki nyitányon a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.
Dobogós helyek a szezonnyitón
2025. szep. 09.
Tíz érmes helyezéssel zárták az őszi szezon első versenyét a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.
Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón
2025. szep. 08.
Nagyon korán emberhátrányba került, de remekül védekezett és gól nélküli döntetlent ért el a Nagykanizsa elleni hazai összecsapáson a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.
Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n
2025. szep. 08.
A hátráltató tényezők ellenére is óriásit küzdöttek Katona Réka Sáráék, így a DKSE ifjúsági korú kajakosa szépen fénylő ezüstéremnek örülhetett a győri maraton világbajnokságon.
Vereséggel kezdett a Kohász
2025. szep. 07.
Nagyot küzdött, de túl sok hibával játszott a Vasas otthonában a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, így a szezon első bajnokiját a házigazdák nyerték.