Saul Fia - Oscar-jelölés és dunaújvárosi szálak
Amikor egy film képes a világhoz való hozzáálláson változtatni, igazítani, mozdítani valamennyit, már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Megvan az Oscar-jelölés is!
Ahogyan Pion István slam poetry-ben eddig létrehozott kultúrakötődéseit, akár identitásképző kordokumentumait. Egy idő után pedig bárhol, bármiben felbukkanva megjegyzik őt, mert felhajtás nélkül teszi a dolgát. Mint például a Saul fiában, Katz szerepében, amelynek forgatásán még talán álmodni sem merte, hogy messzire fut még ez az alkotás.
Egyszer úgy nyilatkoztál a filmbéli saját szerepről, hogy „határozott szerep, de mivel a környezet a világ legbizonytalanabb helyszíne, és éppen egy lázadás előkészítésének kellős közepén vagyunk, tele van kétségekkel is.” Mi futott át benned a Golden Globe megnyerésének közvetítése alatt?
- Olyan hajnali fél öt környéke lehetett, feküdtem a kanapén a nappaliban, néztem a közvetítést, és amikor László átvette a díjat, megkönnyeztem, nem nagyon tudtam uralkodni az érzéseimen. Egyedül voltam, miért is lettem volna visszafogott, a sírást egyébként is egy erős tettnek gondolom. Meghatódtam az egészen. Egyébként pedig olyan volt, mint az idézett mondat: határozottan tudtam, hogy ennek a filmnek nyernie kell, de hát egy Goldeb Globe-gálán ki lehet biztos bármiben is?
Dunaújváros, Rácalmás, a Duna part, is szerepelt a film forgatási helyszínei között (az átkelési jelenet). Amikor egyben láttad a történetet, végiggondolható volt, hogy mitől is válik majd egy egyáltalán nem helyekhez köthető üzenetté?
- Annyira egyetemes ez a történet, hogy nem is kellene ennek történelmi síkban, helyszínekhez kötődve játszódnia. Talán elsőre furcsán hangzik, de bármilyen súlyos helyzetben, bárhol tehet fel magának az ember kérdéseket. Gyártási szempontból viszont fontos, hogy Magyarországon forgatták a filmet. Itt könnyebb egy produkciót összerakni, mint mondjuk Holywoodban. Még úgy is, hogy a fél stábot ide kellett utaztatni, hiszen sok szereplője érkezett a filmnek külföldről. Tehát éppen úgy, mint Auschwitzban. Egyébként a film is utal erre, nyolc nyelven beszélnek a szereplők.
Oscar-díjra jelölte a Saul fia című magyar drámát, Nemes Jeles László nagyjátékfilmjét a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely csütörtökön Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit. |
Ez a fajta kozmikusság, ami mindennapjaink értékorientációját sem hagyja érintetlenül, a zsűrinél is befolyásoló tényező lehetett?
- Valószínűleg igen. Ha én zsűritag lennék, egy film esetében az egyetemességre, az emberiséget érintő kérdésekre figyelnék, és persze a képalkotásra. Mindenesetre azok a filmek, amelyek a haláltáborokkal foglalkoztak, valahogy nem találták meg a formanyelvet, amivel be lehet menni a téma közepére. Mindig maradt egy kis távolság a filmek és a tragédia között. Lászlónak sikerült, a Saul fia az első perctől kezdve beránt Auschwitz elképzelhetetlenségébe.
Forgatási fotó: Facebook (Pion István engedélyével)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: várostörténeti kalandtúra
2025. júl. 26.
Történelmi kalandtúrára csalogatta a várostörténet iránt érdeklődőket a Dunaújváros mesél várostörténeti blog: a közelmúltban a római kori kőtár kincseit fedezhették fel az érdeklődők az interaktív játék keretében. Hangkép.
Viadana-varázslat a Művészetek Völgyében
2025. júl. 24.
A sikeres tavaszi visszatérés után folytatta diadalútját, a Művészetek Völgyében is hódított a Viadana Kamarakórus. Az együttes Taliándörögdön lépett közönség elé – rendhagyó repertoárral ajándékozva meg a közönséget még múlt szombaton.
Nyári komédiázásra készül a Bartók társulata
2025. júl. 23.
Rendhagyó vállalás, rendkívüli helyszín, ráadásul nem titkoltan fontos lépés egy majdani nyári színházi fesztivál felé vezető úton: Shakespeare Ahogy tetszik című lírai komédiáját a Vasvári iskola udvarán viszi színre a Bartók Kamaraszínház. Premier pénteken este!
Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár
2025. júl. 22.
Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!
DSTV: dacolva az elemekkel
2025. júl. 21.
A rossz idő sem szegte kedvét az MMK táborozóinak a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár az udvarról az épületbe költöztek, nagy kedvvel vetették magukat a kézműveskedésbe a tematikus sorozat résztvevői – és a színházra az idő is megjavult! Hangkép.
DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 20.
A meghívásról már olvashattak, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Belgiumban léphet közönség elé a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a rangos Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál programjában szerepelhet augusztus első felében. Hangkép.
DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában
2025. júl. 19.
Változatos és gazdag kínálat jellemezte a Zenélő Jakó Cukrászda sorozatát az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés sikeres koncerttel ért véget – de persze csak az idei évadra, hiszen ősztől biztosan folytatják! Hangkép.