Csodaország és az álomvilág határán

Az ifjú hölgy 1993. április 17-én született Budapesten. A Lorántffy iskolában érettségizett, majd divat- és stílustervezőként végzett, ugyanitt, a helyi művészeti szakon. Azóta is a városban él és dolgozik, szabadidejében pedig alkot.

- Az iskola elvégzése után pár hónapig a Kortárs Művészeti Intézetben fotóztam, dokumentáltam, majd a Gyámhivatalba kerültem közmunkásként. Eztán a Szent Pantaleon Kórházban voltam adminisztrátor. Előbb a röntgenen, majd a tüdőgondozóban dolgoztam, most pedig az urológián vagyok. Itt nagyon jól érzem magam, szívesen járok be dolgozni, mert remek a közösség – meséli Virág Csilla, aki csak az első keresztnevét használja.

- A fotózással hat éve, a középiskola első éveiben kezdtem el foglalkozni. Nem tagadom, hatottak rám a családtagjaim is, hiszen a nagyapám, az édesapám és a bátyám is foglalkozott a fotózással. Marcell, a bátyám, Pécsett végzett médiatechnológus asszisztens szakon, majd Budapesten, a Práter utcában tanult fényképészetet. A nagyapám anno hivatásos fotós volt. Nem csoda, ha megfogott a fényképek világa, a sok érdekes kép, és úgy gondoltam, hogy kipróbálom magam én is ebben műfajban – folytatja Virág.

Úgy látszik, hogy a génekkel öröklődhetett a tehetség, mert hamar felfedezte a szakma.

- Először egy városi pályázatra jelentkeztem, ahol a képeimmel első és második helyezett lettem. Itt csak magukat a műveket nézték, ezért lehettem első és második is. A pályázat díja egy fényképezőgép volt, ez lett az első önálló gépem, egy Fuji Finepix, ami azóta már megadta magát. A siker nagy lökést adott és beneveztem egy Fejér megyei pályázatra, ahol harmadik helyezést értem el, és ötezer forinttal jutalmaztak. A pénznél fontosabb volt a díj eszmei értéke. Azóta többnyire a magam örömére fotózom. Tavaly január 6-án sikerült összehozni egy kiállítást, amit a Roho, Rohonczi István nyitott meg. Ő és felesége: Rohoncziné Kelemen Marián Éva sokáig egyengette pályámat, s most is segítenek mindenben. Sőt, ígéretem van egy szeptemberben esedékes kiállításra is, a Bartók színház aulájában. Ennek anyaga azonban még titok.

Virág képeit nézve több érzés keríti hatalmába a szemlélőt. A kérdésre, hogy mit szeret fotózni egyértelmű választ ad.

- Mindent fotózok, amit csak lehet. Amit viszont csinálok belőle, azok inkább szürreális dolgok. A fotó önmagában csupán kiindulópont. A téma, a játék egy-egy tárggyal, annak átdimenzionálása az érdekes, ez foglalkoztat. Bár nem szoktam megmagyarázni a munkáimat, de szeretek játszani a megfoghatatlansággal, az álomvilággal. Tim Burton: Alice Csodaországban a kedvenc filmem, gyakran ezt a világot igyekszem visszaemelni. Tetszik az elmúlás melankolikus hangulata és ennek a hangulatnak a fokozása. Számomra a fekete-fehér képek sokkal kifejezőbbek, mint a színesek. Kedvenc fotóművészeim: Robert Capa, Helmut Newton, Andy Warhol, Dina Bova, Eran Gilat, de Salvador Dali művei is nagy hatással vannak rám.

Virág készített már borítótervet is, a Városháza Környezetvédelmi Osztályának a megbízásából.

- Régebben rajzoltam is, természetesen absztrakt rajzokat, amikor még terveznünk kellett az iskolában. A célom azonban egyértelműen az, hogy folytassam a fotózást és további kiállításaim legyenek, akár itthon a KMI-ben, akár Pesten. Távlati tervem, hogy beiratkozzak egy fotós iskolába és tovább képezzem magam, valamint, hogy készíthessek nagyméretű képeket is.

A magánéletével kapcsolatban azt is elárulta, hogy fél éve él együtt párjával, Dáviddal, aki a Gyámhivatalban dolgozik.

- Később szeretnék majd gyerekeket is. A közelmúltban estem át egy hallócsont beültetésen, ami még friss emlék. Szabadidőmben nagyon szeretek olvasni. Általában Müller Péter könyveit helyezem előtérbe. Jó idő esetén szívesen sétálok, túrázom, kerékpározom. A kedvenc helyeim a Balaton környéke és a Börzsöny. Kikapcsolódásként filmeket nézek és elkezdtem gyűjteni a régi fotógépeket, masinákat is. Már kilenc darabból áll a gyűjteményem, de bízom benne, hogy ez a mennyiség folyamatosan gyarapodni fog.

Virág munkásságáról saját honlapján olvashatnak még, itt.