Jövő pénteken indul a Fejér Megyei Diáknapok
Több, mint ezer jelentkezővel indul el idén a Fejér megyei diákok legnagyobb kulturális eseménye és tehetségkutató versenye, melynek idén városunk ad otthont április 8-10. között, péntektől vasárnapig.
A Fejér Megyei Diáknapokat minden páros évben városunkban rendezik, a jelentkező diákok száma pedig idén is meghaladta az ezer főt. 34 megyei, köztük kilenc városi középiskola 1077 tanulója, közülük is 329 dunaújvárosi fogja megmérettetni magát több különböző kategóriában is. Öt épületben, tizenegy helyszínen zajlik majd a versengés három napon át, amely ennyi jelentkező mellett bravúros szervezői készséget igényel.
Gombos István, városunk humán ügyekért felelős alpolgármestere elmondta, képzőművészként többször vett részt az eseményen a zsűriasztal mögött, de külön megtisztelő feladat ezúttal díjátadóként jelen lenni. Az önkormányzat mindig is kiemelten támogatta a rendezvényt, melyre idén is rengetegen jelentkeztek szerte a megye iskoláiból. Mint mondta, ez a rendezvény tehetségkutatóként is felfogható, mely során a diákok mindig remekül érzik magukat és nagy élményekkel gazdagodnak, jól szórakoznak, egészen biztos, hogy az idei rendezvény is nagyon sikeres lesz számukra.
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata is két-két millió forinttal támogatta a rendezvényt, melyről Mészáros Attila, Székesfehérvár kiemelt projektekért és ifjúsági ügyekért felelős alpolgármestere elmondta, városuk a tehetséggondozás nagy patrónusa, az idei április pedig kiemelkedően fontos hónap a fehérvári tanulók életében, hiszen több izgalmas diákprogram is várja őket. Fontosnak tartja azt is, hogy a diákok ne csak helyi szinten, hanem más városokban is szerepet, lehetőséget kapjanak arra, hogy megmutassák tehetségüket. A város tizenhat iskolájából érkeznek majd, akiknek remek alkalmuk lesz új ismeretségek, barátságok kialakítására a szórakozás mellett.
A három napos rendezvény szombati napja lesz a legsűrűbb, hiszen aznap kerül sor többek között a könnyűzenei előadók megmérettetésére is, mely idén is kiemelkedően népszerű kategória. Délután öt órától pedig több szabadidős program is várja a versenyzőket minden nap, melyet Alcsics Henrietta, a Dunaújvárosi Diákönkormányzat diákpolgármestere ismertetett. A rendezvény ideje alatt a Dózsa Mozicentrumban tekinthetnek meg két filmet is a résztvevők, a Bartókban pedig Janklovics Péter stand up műsorát, illetve Zsigmond Lala, korábbi FMD győztes műsorát láthatják. Ezek mellett pedig a színház előtti téren fényfestés, valamint egy városnéző körút is szerepel a szabadidős programok közt, melyek mind segítenek majd a lazításban és a feszültség levezetésében, valamint lehetőséget nyújtanak az ismerkedésre. A diáknapokat a vasárnap délután két órakor kezdődő látványos gála zárja majd a Bartók színházban.
A rovat további hírei: Közélet
Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete
2025. dec. 05.
Megtartotta hagyományos évzáró közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete a Campus étteremben. Az esemény részeként adta át Pintér Tamás polgármester a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” elismerést Kondor László címzetes elnöknek, a Rudas iskola címzetes igazgatójának.
URBACT gyakorlati gyűjtemény készül
2025. dec. 05.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kilenc hallgatója látogatott el Dunaújvárosba Szövényi Anna tanszékvezető egyetemi docens vezetésével az URBACT projekt apropóján. Az egyetemistákat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Van megoldás a hódok okozta károk ellen
2025. dec. 05.
A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.
Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata
2025. dec. 05.
Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.
Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal
2025. dec. 05.
25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.
Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen
2025. dec. 04.
Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.











