Az internet áfáját is csökkentik?
Az internethasználat áfájának csökkentése 13-15 milliárdos megtakarítást jelent a polgároknak - közölte Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos Budapesten, sajtótájékoztatón.
A jövő évi adótörvények részeként kerül a parlament elé a javaslat, amely 2017 januárjától a jelenlegi 27-ről Magyarországon soha nem látottan alacsony szintre, 18 százalékra csökkenti az internet-használat általános forgalmi adóját - mondta a politikus. Emlékeztetett arra: korábban a kormányoldal mellett az ellenzék is támogatásáról biztosította az elképzelést.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára felidézte, a kormányzat az internetről tavaly több tízezer résztvevővel folytatott rendezett nemzeti konzultáció részeként a polgárok és a szakma véleményét hozta összhangba. A konzultáció lezárásaként nyújtotta be az eredményeket összegző javaslatcsomagot a kormányzatnak Deutsch Tamás; ennek első és legfontosabb eleme az áfacsökkentés.
Deutsch Tamás megemlítette: amikor az internetet nem használókat arról kérdezik miért nem használják ezt a szolgáltatást, a második-harmadik helyen az árat jelölik meg, az áfacsökkentéssel évente legalább egyhavi díjat takarítanak meg az előfizetők.
A politikus hozzátette: a tavaly az internetről rendezett nemzeti konzultáció során a válaszadók kétharmada nyilatkozott úgy, hogy az internethasználat elősegítéséhez szükség van adócsökkentésre, ezen belül egyértelmű többség állt ki a használat áfájának mérséklése mellett.

Fotó: Mohai Balázs/MTI
Deutsch Tamás utalt rá: az áfacsökkentés mellett további programokkal segítik az internet használatának elterjedését a következő években, ezek között említette, hogy Magyarországon az európai céldátumnál két évvel korábban, 2018 végén lesz minden háztartásban elérhető a szupergyors vezetékes internet. Az internet áfájának csökkentése jól illeszkedik a kormány adócsökkentési terveibe, és a gazdaság jó teljesítménye is lehetővé teszi - jelezte Dömötör Csaba, megemlítve: az intézkedés jó hír a felhasználók mellett az internetes iparág szereplőinek is, növelheti a beruházási és a vállalkozási kedvet, valamint javíthatja Magyarország versenyképességét.
Dömötör Csaba hozzátette: a 2017-es év "egyébként is az adócsökkentésről szól majd", hiszen csökken a legfontosabb élelmiszerek áfája, tovább bővülnek a családi adókedvezmények, adókedvezményt kapnak a fiatal házasok és alacsony marad a személyi jövedelemadó kulcsa.
"A digitális jólét megteremtése az előttünk álló évek egyik legfontosabb feladata lesz", a magyarok számára az internet a szabadság egyik fontos szimbóluma, ezért joggal várják el, hogy az internet érjen el mindenhova, legyen szupergyors, lehetőleg elérhető áron. Azt is joggal várják el, hogy az internet segítse a munkahelyteremtést, és építsen arra a kreativitásra, amire joggal vagyunk büszkék mi, magyarok - fogalmazott az államtitkár.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban
2025. dec. 03.
Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.
Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége
2025. dec. 02.
Máig fekete lap a település történelemkönyvében – éppen 75 éve történt, hogy a kuláknak bélyegzett pentelei családokat kitelepítették otthonaikból. A gyászterhes eseményre emlékeztek a Pentele Klubházban hétfőn délután.
Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért
2025. dec. 02.
Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.
A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)
2025. dec. 01.
Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.
Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen
2025. dec. 01.
Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.
Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!
2025. nov. 30.
Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!
Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján
2025. nov. 29.
Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.









