Akaratpélda Tamarának

Eltelt egy évtized. A héten a már tizenhárom esztendős leány, Tamara egy minisztériumban járt. Elképzelem, ahogy rácsodálkozik az ismeretlen világra, tán feszélyezve érzi magát, amikor szemtől szemben áll miniszterrel, államtitkárral, fontos emberekkel… de meglehet, hogy ezek a mai kamaszok cseppet sem olyan feszélyezettek. Élmény lehetett ott lenni a díszteremben, ahol díjat vehetett át. Elismerést, amit olyanok kaphatnak, mint ő: kiváló a tanulásban, kiváló a sportban. Ez a kis bajnok, a remek úszó és eminens diák akkor, ott emlékezett-e vajon a régi napokra? Azokra, amikor az élet küzdeni tanította. Amikor a cipőt adta fel édesanyjára, vagy a kezét fogta, hogy a mama megbirkózzon a lépéssel…

Régi időkbe kell visszamennünk. A ’80-as évek közepére. Egy tizenéves középiskolás, Ágnes Kenesén nyaral. Egy nap furcsa foltot vesz észre a bőrén. Nem sejti, hogy az a „valami” az egész életére kihat. Az alattomos kórokozó az idegrendszerére támadt, az ízületeit kezdte ki. Nagy fájdalmak kínozták. Tolókocsi foglya lett.

Már túl volt a legerősebb gyógyszereken. Ereje kezdte elhagyni, de nem ismerte ezt a szót: feladás. Orvosi könyvekben, folyóiratokban kutakodott. Egy messze élő, Amerikában praktizáló professzor írása nyitotta fel váratlanul a szemét. Megsejtette a diagnózist: Lyme-kór. Magyarországon akkor még szinte semmit sem tudtak a kórokozóról, Amerikában is nem sokkal előtte azonosították – egy kullancsból. Ágnes hírét vette, hogy Mexikóban maláriás beteg vérével próbálják gyógyítani ezt a szörnyű kórt. Minden pénzt összeszedtek. Kiutazott. Elképzelni se tudta, milyen szenvedések várják. Napokig negyven fok fölötti láz kínozta, ájulás ájulás után, nem volt egy fájdalommentes pillanat, az emlékezete kihagyott, csak azt érzékelte, hogy emberek érte küzdenek. Volt, hogy egy kritikus pillanatban a tudós professzorok maguk vitték ölben a hideg vizes zuhany alá. Elhivatott orvosok küzdésből is példát adtak.

Amikor hazaért, a repülőtéren megfogadta: többé soha az életben nem ül tolószékbe. Így lett. Pedig fájdalmak kísérték minden lépését. De ha kínnal is, élni és járni tanult. Két könyvet írt, a pénzből, meg támogatásból ötször volt mexikói kezelésen. Ötször valahány nap önkívület. És a szövődmények miatt itthon műtétek sora. Amikor épp nem volt kórházban, könyvek fölött görnyedt – és kitűnővel diplomázott. Aztán megkapta a legnagyobb életajándékot. A gyermeket.

A kislány kétéves volt, amikor Ágnesre egy újabb műtét várt. A lányka kora reggel félálomban hallhatta, hogy a mama a fülébe súgja: visszajövök hozzád és édesapádhoz. És tényleg mindig visszatért. Akkor is, amikor már majdnem odaát volt.

Hát persze, igazi küzdőtárs várta. Egy kis bajnok. Tamara.