Hajdu Jonatánból példakép lett
Rióba ugyan nem térne vissza, de az olimpián elért tizedik helyével elégedett a Dunaferr SE fiatal kenusa, Hajdu Jonatán, aki ma érkezett haza az ötkarikás játékok helyszínéről, s a kajak-kenu szakosztály ünnepélyes fogadásán számolt be brazíliai élményeiről.
Mint arról beszámoltunk, három kiváló pályát lapátolva szerezte meg a riói olimpia tizedik helyét a kenu egyesek 200 méteres versenyszámában Hajdu Jonatán, a Dunaferr SE versenyzője. Ugyan a titkon remélt "A" döntőbe jutás elmaradt, mégsem lehetett elégedetlen ötkarikás szereplésével a húszéves dunaújvárosi kenus, aki egy súlyos betegségből felépülve harcolta ki helyét az olimpián, majd Rióban az előfutamból simán jutott tovább, míg a középdöntőben jóformán csak a későbbi olimpiai bajnok, valamint az ezüstérmes tudta megelőzni.
Nem csak Jonatán lehetett elégedett a szereplésével, hanem a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya is, melynek versenyzői és vezetői otthonukban, a csónakházban fogadták hazatérő olimpikonjukat. A köszöntők sorát Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke nyitotta, aki rendkívül büszke volt a dunaújvárosi sportolók olimpiai szereplésére.
- Azt gondolom, hogy büszkék lehetünk, de nagyon, s nem csak Jonatánra és edzőjére, hanem Kovács Zsófira is. Ez a szakosztály, ez a csapat edzőkkel, vezetőkkel, szülőkkel és versenyzőkkel maximális teljesítményt nyújtott annak érdekében, hogy Dunaújvárosnak és a Dunaferr Sportegyesületnek legyen olimpikonja Rióban. Ez teljesült, s ha valaki nekem 2008-ban azt mondja, hogy ilyen sikere lesz az egyesületnek, nem biztos, hogy elhiszem. Aki ma kijut egy olimpiára, aki eljut odáig, hogy egyáltalán Magyarországot képviselheti a négyévente megrendezésre kerülő legnagyobb sporteseményen, az előtt csak kalapot lehet emelni. Ez a tizedik hely kiváló teljesítmény, amiért őszintén jár a köszönet neki, edzőjének és az egész szakosztálynak – fogalmazott a Dunaferr SE ügyvezető elnöke.
Kajak-kenusaink szakosztályelnöke, Pető Zsolt meghatottan mondott köszönetet Jonatánnak az olimpiai szereplésért, amire méltán lehet büszke a Dunaferr SE minden versenyzője.
- Jonatán karrierjét hosszú évek óta látom és követem. Már gyerekkorában is egy nagyon vagány kiskölyök volt, aki feszegette a határokat, a lehetőségek határait, de emellett a saját határait is. Idővel aztán azt kellett látnunk, hogy istenáldotta tehetséggel és persze az elvégzett munkával szépen elérte azt, amire talán mindannyian vágyunk. Az olimpiai részvétel nagyon keveseknek adatik meg, mivel nagyon szűk az a mezőny, ahova tényleg csak a legnagyobbak jutnak el. Nagyon büszke vagyok, hogy ma itt ülhetek Joni mellett, aki egy igazi példakép lett számunkra, hiszen mi azért kajakozunk, azért kenuzunk, egyáltalán azért dolgozunk, hogy ilyen dolgok történjenek meg az életünkben. Éppen ezért vagyok nagyon boldog, mert annak a csapatnak a részese lehetek, amihez ő is tartozik – zárta elérzékenyülten köszöntő mondatait Pető Zsolt szakosztályelnök.
Aki ezt követően töviről hegyire kifaggatta Jonatánt riói élményeiről, s mivel a megérkezésekor még kissé megszeppent kenus ekkorra már visszanyerte legendás lazaságát, így egy remek hangulatú kérdezz-feleleknek lehettünk fültanúi.
- Azt már az utazásnál, majd a megérkezésnél is érezni lehetett, hogy ez egy más hangulatú verseny, mint egy világbajnokság, vagy egy Európa-bajnokság. Ezeken a versenyeken például nem kötelező betartani a formaruha viselését, itt igen, így lépten-nyomon különböző nemzetek sportolóit láthattuk különböző nemzeti ruhában. Mi nem a faluban laktunk, hanem egy hotelben, méghozzá - mint az már a verseny vége felé kiderült – az egyik legdurvább favella közelében, ami így utólag elég izgalmas volt. Az átállással nem volt problémám, az első éjszaka sokáig ébren voltam, tizenegy körül feküdtem le, majd keltem fél hétkor, hiszen egy óra múlva már indult ki a busz a pályára, ahol minden nap eveztem, majd kondiztam, szóval csináltam a verseny előtti felkészülést. Sajnos a víz nem volt jó, szélcsendben is nagyon mozgott, s ha valaki elevezett mellettünk, az nagyon zavaró volt, de ezt is muszáj volt legyűrnünk – osztotta meg a jelenlevőkkel Jonatán a felkészülési időszak hajrájának nehézségeit.
A viadal összességében jól sikerült a dunaújvárosi kenus számára, aki az előfutamban, a középdöntőben, valamint a "B" döntőben is remekül versenyzett, utóbbiban olyan jó időt ment, amivel az "A" döntőben a hatodik helyet szerezte volna meg. Ezzel Jonatán is elégedett volt, ugyanakkor elmondta azt is, hogy Rió, mint város nem jött be neki, járt már sokkal szebb helyeken is, így, ha lehet, a jövőben már nem térne vissza az olimpia helyszínére. A betegségek szerencsére ezúttal elkerülték, amihez nagyon oda kellett figyelnie a megfelelő tisztálkodásra és az étkezésre, jobbára húst ettek, saláta nélkül, s a jellegzetes szagú hal fogyasztására sem mondott igent.
Az élménybeszámoló után már szó esett a jövőről is, hiszen jelen állás szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a következő olimpián már nem szerepel a kenu egyesek 200 méteres versenyszáma, így Jonatánnak is számot kell váltania ahhoz, hogy újra részt vehessen az ötkarikás játékokon. Kenusunk tisztában van ezzel, megvárja a végleges döntést, s majd ezt követően dönt átképzéséről, ám az biztos, hogy olimpiai számra áll majd át a jövőben.
- Még minden képlékeny, az is lehet, hogy marad a kétszáz, de nagyobb a valószínűsége, hogy nem, és 500 méteres versenyszámok lesznek a férfi, valamint a női mezőnyben is. Valamikor októberben, vagy novemberben dől el a sorsa a különböző számoknak, de bárhogy is alakul, én a jövőben is olimpiai számra fogok készülni, legyen az 500, vagy 1000 méter. Persze ez időbe telik, az átállás nem megy egyik pillanatról a másikra, szóval a jövőben még kétszázon fogok elsősorban versenyezni, mert versenyekre azért muszáj kijutnom, s nem hiszem, hogy ez a hosszabb távokon egyből sikerülne, de Molnár Gergely edző megtervezi, hogy miként tudunk fokozatosan átállni az 500-as, vagy az 1000-es számokra – árulta el a közeli, s kicsit távolabbi terveit Hajdu Jonatán.
S, ha már Molnár Gergely edző szóba került, természetesen nem maradhatott el az ő értékelése sem Jonatán riói szerepléséről, s nem volt meglepő, hogy elégedetten nyilatkozott tanítványai teljesítményéről.
- Abszolút elégedett vagyok azzal, amit Jonatán teljesített, hiszen teljes mértékben kihozta magából azt, amit tud. Az előfutama nagyszerűen sikerült, melyet követően és a mezőnyt látva azt érzetem, hogy biztosan ott lesz a helye a döntőben. Majd belekerült egy olyan erős középfutamba, ahol olimpiai és világbajnokokkal kellett megküzdenie. Ott negyedikként ért célba, így nem volt lehetősége arra, hogy a legjobb idővel a döntőbe kerüljön. Szerencséje sem volt, hiszen míg az első két középfutamban nem, addig az ő középfutamának legelején elkezdett fújni a szél, mely nem kedvezett neki. Ez ennél a rövid távnál plusz tizedeket jelentett. Annak azonban nagyon örülök, hogy ő ettől nem vesztette el a küzdőkedvét, nem kezdett el búslakodni, bár a célja a döntőbe, majd a legjobb hatba kerülés volt, hanem összeszedte magát, és a "B" döntőben nagyszerűen ment. Összességében nagyszerű élményekkel tértünk haza, s bár azt őszintén sajnálom, hogy a döntő elmaradt, az azonban dicséretes, hogy amíg tavaly a világ élmezőnyétől egy másodperces lemaradásra volt, ez az olimpiára fél másodpercre csökkent, ami komoly fejlődést jelent.
A rovat további hírei: Sport
Nehéz csata vár a DKKA együttesére
2025. máj. 09.
A bronzéremre hajtó DVSC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese szombaton este hat órától.
A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került
2025. máj. 08.
A magyar válogatottak közül a férfi nehezebb, a női pedig könnyebb csoportba került a szingapúri vizes-világbajnokság vízilabdatornáin.
Egri előny a vízilabdázók bronzcsatájában
2025. máj. 08.
A mérkőzés első felében sokkal pontosabb Eger végig vezetve győzte le női vízilabdázóinkat, s került előnybe a három nyert találkozóig tartó bronzcsata első felvonása után.
Remek hangulatú versenyre készülnek
2025. máj. 07.
Immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Koós Katalin Ajándék Kupát, melynek ezúttal az egyetem sportcsarnoka ad otthont szombaton délelőtt kilenc órától.
DSTV: Öböl Kupa a horgászoknál
2025. máj. 07.
Újra megrendezte az Öböl Kupa elnevezésű versenyét a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Hangkép.
Pofonokból ezúttal sem lesz hiány
2025. máj. 07.
Huszonhat mérkőzéssel várja a küzdősportok kedvelőit a VII. Nemzetek Csatája elnevezésű küzdősport gála a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton este.
DSTV: öltöző is épül
2025. máj. 06.
Dunaújvárosban igazi álmok válnak valóra – mint arról már korábban beszámoltunk, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy fejlesszék és minden igényt kielégítővé varázsolják a DLSZ Arénát. A szövetség nemrég tette közzé a közösségi oldalán, hogy Magyar Labdarúgó Szövetség Sporttelep-felújítási Program 3.0 támogatásával egy új, 120 négyzetméteres öltöző épül majd a labdarúgópályák mellett. Hangkép.