Nehezen nyert a Dunaferr
A véghajrában szerzett góllal tudta csak legyűrni a GBB Kft. gárdáját a Dunaferr Vasas együttese a városi kispályás focibajnokság Zeus Osztályának második fordulójában.
A városi kispályás labdarúgó bajnokság Zeus Osztályának második fordulójának zárómérkőzéseit rendezték meg csütörtökön este a Lorántffy iskola műfüves pályáján. Pontosabban csak rendezték volna, mert a nap első összecsapása, a Hamutiprók és a Fejó-Therm összecsapása végül elmaradt, így mindössze egyetlen találkozót tekinthettek meg a sportág helyi szerelmesei. Az viszont igazi rangadónak ígérkezett, ugyanis a tavalyi második Dunaferr Vasas a GBB Kft. gárdájával nézett farkasszemet.
A mérkőzés igazolta is az előzetes várakozásokat, komoly csatát vívott egymással ugyanis a két alakulat, s az egyenlő erők küzdelmében nagyon sokáig nem is született meg az első gól. Némi meglepetésre a GBB szerzett vezetést a 22. percben, s előnyét egészen a 30. percig meg is tudta őrizni, ám ekkor Bogáti Péter egalizálni tudott sőt, nem sokkal később már előnyhöz is juttatta együttesét. A 40. percben azonban Garda Bence újra egálra hozta a meccset, ám a véghajrá ezúttal a Vasasé volt, mely Farkas Viktor 48. percben szerzett találatával, ha nehezen is, de kicsikarta tabella második helyét érő győzelmet (3-2).
A Zeus Osztály pénteki mérkőzései
2016. 09. 08. 19:30 Hamutiprók – Fejó-Therm (elhalasztva)
2016. 09. 08. 20:30 Dunaferr Vasas – GBB Kft. 3-2 (0-1)
A bajnokság állása: 1. Karmacsi Autó 6 pont, 2. Dunaferr Vasas 6 pont, 3. Siker Ablak 6 pont, 4. Dunabiztos Micro 3 pont, 5. SZP-Asztalos-XXL 3 pont, 6. Hamutiprók 3 pont, 7. GBB Kft. 0 pont, 8. Fejó-Therm 0 pont, 9. Mé-Szi Frucht 0 pont, 10. Gyalog Galopp 0 pont.
A rovat további hírei: Sport
Övék a jövő – utánpótlás vb Dunaújvárosban
2025. júl. 30.
Tizenkét ország több mint száz versenyzője méri össze egymással erejét a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon Dunaújvárosban.
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában
2025. júl. 30.
A holland ZV De Zaan, valamint a francia Grand Nancy lesz a DFVE női vízilabdázóinak ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjében.
Önzetlen segítség a szőnyegen
2025. júl. 29.
A súlyos betegséggel küzdő, mindössze másfél esztendős Balogh Nolen Botond gyógyulásának elősegítéséért rendezett jótékonysági eseményt a Fox SE a mögöttünk hagyott hétvégén.
Motorcsónak vb az öbölben
2025. júl. 29.
Dunaújvárosban rendezik meg a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokság küzdelmeit szerdától szombatig.
Nem volt esély a franciák ellen
2025. júl. 29.
Három szettben szenvedett vereséget a francia csapat ellen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.
Szerelmük a Duna és a túrázás
2025. júl. 28.
Dunaújvárosban is megpihentek a hatvannyolcadik Nemzetközi Dunatúra mezőnyének összetartó tagjai, akik bő két hónap alatt közel kétezerötszáz kilométert töltenek a Dunán.
Elkészült a DAB felkészülési programja
2025. júl. 28.
Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.