Városunk kiváló játékvezetője, Viszokai László, az Anglia-Észtország Európa-bajnoki selejtezőn működött közre. A fiatal "spori" számára ez volt pályafutása egyik legnagyobb élménye, de bízik abban, hogy még sok szép feladat vár rá és kollégáira egyaránt.
Én még emlékszem azokra a Kohász meccsekre, amelyek után több alkalommal szabályosan menekülniük kellett a közreműködő játékvezetőknek, ha a szurkolók úgy vélték, nem nyújtottak elfogulatlan teljesítményt. A legendás elbeszélésekből azt is tudom, hogy volt, amikor szégyenszemre egészen Pusztaszabolcsig kellett futniuk a sípmestereknek, akikre előtte majdnem rátörték a hazai szimpatizánsok az ajtót. Ezek az idők mára megváltoztak, amely annak is köszönhető, hogy olyan új generációs játékvezetők léptek színre Dunaújvárosban, akik tisztelik a futballt, a futballistákat, a szurkolókat, és nem utolsó sorban szeretik azt, amit csinálnak. Egy-két fanatikus drukkernek hihetetlennek tűnhet, de elérkeztünk odáig, hogy nem csupán a mérkőzésen pályára lépő csapatoknak, hanem egyes játékvezetőknek is szurkolunk már. Közéjük tartozik az ízig-vérig dunaújvárosi Viszokai László, a Dunaferr Szakközép- és Szakiskola oktatója, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottságának elnöke, FIFA játékvezető asszisztens, aki legutóbb a labdarúgás szentélyében, Európa második legnagyobb befogadó képességű arénájában és a világ legnagyobb tetővel fedett futball-pályáján, a Wembley Stadionban az Anglia – Észtország Európa-bajnoki selejtezőn vett részt.
- Hatalmas megtiszteltetés ért bennünket, Vad II. Istvánt, Albert Istvánt, Andó-Szabó Sándort, Erdős Józsefet és engem, hogy kiválasztották a stábot erre a mérkőzésre. Először nem is hittük el, hogy ott leszünk a Wembley Stadionban, majd ahogy közeledett az utazás időpontja, akkor már kezdtük érezni, hogy ez az álom valósággá válik, amely elől nincs visszaút. Nagyon köszönöm a dunaújvárosiaknak, hogy sokan szurkoltak nekem, melyet tényleg éreztem, hiszen a közösségi oldalakon számos pozitív jelzés érkezett hozzám. A találkozót megelőzően egy nappal repültünk el Londonba, ahol már a pálya bejárásakor szembesültünk azzal a nagyszerű érzéssel, ami az aréna atmoszférájából fakad. Már az hatalmas élmény volt, amikor az átmozgató edzésen, üres lelátók előtt kifuthattunk a gyepre, de az is leírhatatlan érzés, amikor a meccs előtt már több tízezer ember előtt melegítettünk. Mindezt fokozta a 75 ezer angol szurkoló hangorkánja, akik csapatukkal közösen énekelték el hazájuk himnuszát, valamint az az érzés, hogy a találkozót a helyszínen tekintette meg az Angliában élő nővérem is.
A boldog testvér!
- Milyen érzések voltak benned a találkozó kezdetén, majd alatt?
- Ez egy olyan mérkőzés volt, amelyet az élő televíziós közvetés és az internet miatt sok százezer szurkoló és a játékvezetői szakma kiválóságai is élőben nézhettek végig, így a kezdő sípszóig egészséges izgalom és feszültség volt bennem. Ez a kezdés pillanatában teljesen megváltozott, hiszen attól kezdődően a feladatomra kellett koncentrálnom. Ki kellett zárnom a külső körülményeket, amelyek a döntések helyességében befolyásolhattak volna.
- Hogyan érzed, sikerült-e hiba nélkül lehozni a mérkőzést?
- Két érdekes, az összecsapást döntően befolyásoló szituáció volt a találkozón, melyet a lefújást követően az ellenőrrel kielemeztünk. Az első a hazai gólt megelőző les gyanús helyzet, ami az én oldalamon volt. Itt a labda elrúgásának pillanatát kellett figyelembe venni, melynél jól döntöttem, és a támadást tovább engedtem, hiszen akkor egy vonalban állt a csatár a védővel. Ez szakmailag kitűnő döntés volt. A másik egy tizenegyes gyanús szituációnál adódott, amelynél szintén jól döntöttünk. Úgy érzem, hogy jól teljesítettünk, így mind a szakma, mind a csapatok, valamint a szurkolók is elégedettek lehettek teljesítményünkkel.
- Mi lehet számodra, számotokra a következő kihívás?
- Mielőtt erről beszélnék, érdemes visszatekinteni arra, hogy hogyan juthattunk el idáig. A nyár folyamán vezethettünk Európa Liga és Bajnokok Ligája összecsapásokat, melyek jól sikerültek. Kollégáimmal így arról beszélgettünk, hogy ha ez a találkozó is sikeres lesz, akkor a nemzetközi mérkőzéseken várhatóan ősszel még lehet feladatunk. Az távolabbi cél lehet, hogy világbajnokságon, vagy olimpián is tevékenykedhessünk, de számomra játékvezetői tevékenységem csúcsa, hogy a Wembley Stadionban dolgozhattam. Ha itt érne véget a pályafutásom, már akkor azt mondhatnám, megérte, de bízom abban, hogy most olyan ajtók nyíltak meg előttem, előttünk, melyeken belépve sok szép feladat várhat rám és munkatársaimra. Azt pedig köszönöm, hogy olyan családom és munkahelyem van, akik minden lépésemben támogatnak!
