Kulcsszó: kiállítás
A mentés története - Kiállítás a múzeumban
Újabb időszakos tárlat nyílt az Intercisa Múzeumban, ahol Farkas Lajos igazgató köszöntötte elsőként a vendégeket. Mint mondta, a Szent Flórián katonái című tárlat után tavaly A pandúroktól napjainkig - A rendészet története című kiállítással folytatódott a sorozat, amit most A mentés története és a dr. Lengyel Árpád hagyatéka című időszaki kiállítások követnek. Ezzel a tűzoltók és a rendőrök után a mentősök előtt is tiszteleghetnek. A kiállítással együtt pedig idén is megkezdődött immár huszonegyedik alkalommal a Közbiztonsági Rendezvénysorozat, ami június elejéig számtalan egyéb programot kínál majd.
Acélszobrászok a KMI-ben
Tizenhét év szünet után, idén novemberben ismét megrendezte a Dunaferr-Art Alapítvány az Acélszobrász Alkotótelepet három fiatal képzőművész, Gosztola Kitti, Kaszás Tamás és Szalay Péter részvételével a Dunai Vasműben.
Gombos István életműkiállítása
Megtelt az Intercisa Múzeum második emelete, rengeteg érdeklődő érkezett Gombos István ötvös- és iparművész retrospektív kiállítására. Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója még két évvel ezelőtt, Gombos István ráckevei tárlatán kérte fel a művészt arra, hogy Dunaújvárosban is rendezzenek egy életmű kiállítást.
Azok a boldog békeidők - Kiállítás a múzeumban
Időt, energiát és pénzt nem kímélve szedte össze Rajcsányi László és Dr. Baráth Károly magángyűjtő azokat a tágyakat, amiket kivételesen szép állapotban hoztak el pénteken az Intercisa Múzeum második emeleti kiállítótermébe. Farkas Lajos, az intézmény igazgatója elmondta, az „Azok a boldog békeidők…” – A Magyar Királyság virágkora 1867-1914 című kiállítás minden darabja eredeti és hatalmas köszönet jár a magángyűjtőknek, amiért ingyen és bérmentve a műzeum rendelkezésére bocsátották gyűjteményüket egészen október 20-ig.
Kerámia kiállítás
A kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió különleges válogatása várja egész nyáron a finoman megmunkált kerámiák kedvelőit az Intercisa Múzeumban.
Autizmus - Kiállítás a KMI-ben
A Kortárs Művészeti Intézet legújabb kiállításán megismerhetünk egy olyan világot, ami bár nem a hétköznapjaink része, de érdemes vele megismerkedni és felfedezni, megéri elmerülni benne.
Rajzkiállítás a Bartókban
Rengetegen gyűltek össze a Bartók aulájában, hogy részt vegyenek az Arany iskola rajtagozatosainak idei évben készített legjobb alkotásaiból nyíló kiállításon. A száznál is több képet bemutató tárlat megnyitóján csütörtök délután Rohonczi István kiemelte, ha városi rajzpályázat zsűrizésére kerül a sor, egyből kitűnik az aranyosok tehetsége és egyedi stílusa.
Fejér Megyei Tárlat a KMI-ben
Ötven éve rendeztek először közös kiállítást városunkban a megyei képző- és iparművészei, melyből egy ma is élő hagyomány kerekedett. Csütörtöktől május 26-ig újra Dunaújvárosban, a KMI-ben látható a Fejér Megyei Tárlat.
Két kiállítás a Kortársban
Két, egymástól nagyon eltérő kiállítás nyílt péntek este a Kortárs Művészeti Intézetben. Tapasztalatuk és ábrázolásmódjuk merőben eltérő, de mindketten megérdemlik figyelmünket. Balla Attila és Kurucz Zsófia munkái.
Egy fesztivál története - Gastroblues 25!
Az idén huszonöt éves Nemzetközi Gastroblues Fesztivál bölcsője Dunaújváros, lakói nélkül pedig sokkal kevesebb lenne, elég csak a Munkácsy-díjas Móder Rezső által készített logóra, vagy a rengeteg barátra, támogatóra gondolni, ha a fesztiválról beszélünk. Ezt maga Gárdai György, a Gastroblues főszervezője mondta pénteken délután, a fesztivál történetét bemutató kiállítás megnyitóján a Munkásművelődési Központ színháztermében, amin részt vett Cserna Gábor, városunk polgármestere is.