Kulcsszó: kiállítás
Birkás 70 - Kiállítás a KMI-ben
A tárlatot Mucsi Emese független kurátor, az Artmagazin Online főszerkesztője nyitotta meg, aki hosszan elemezte Birkás István életművét kitérve pályája kezdetén az egyre hangsúlyozottabban megjelenő nonfiguratív elemekre és az absztrakt expresszionizmus nyugati irányzataiból merített ihleteire is, egészen az utóbbi 15-20 év személyes emlékezetekre támaszkodó kísérletezgetéséiig.
Jézus élete - Vándorkiállítás a Bartókban
Minden megyeszékhelyen megfordul majd az a kiállítás, mely csütörtök este városunkba is megérkezett. A reformáció 500. évfordulójára időzített Jézus élete című kiállítás a Megváltó életének legfontosabb eseményeit örökíti meg három remek művész ábrázolásában. Aknay János, ef. Zámbó István és Tábori Csaba Matula Péter műgyűjtő kérésére alkották meg saját verziójukat az újtestamentum történeteire.
Tizennégy alkotó kiállítása
Baráth Adél, Beke Kitti, Geréné Pásztor Mária, Hevér Rudolf, Horváth Helga, Jeszenői Endre, Módra Zsolt, Rozsnyai Virág, Szabó Fanni, Szabó Krisztina, Tubáné Bereczki Izabella, Tuba Réka, V. Mosolygó Ildikó, Vámi Milán közös kiállítását december 8-ig nézhetik meg az érdeklődők a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Latinovits utcai épületében a Kamara Galériában.
A Studenica Kolostor titkai
Illusztris vendégek részvételével nyílt új kiállítás a múzeumban pénteken délután, Studenica Kolostor - A szerbek egyik legszentebb kegyhelye címmel. A megnyitón részt vett Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója, Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester, Izsák Máté, az oktatási, ifjúsági, kulturális és sportbizottság elnöke, valamint tiszteletét tette Diogenis Valavanidis, a Szerb Köztársaság Budapesti Nagykövetségének titkára és Vukovits Koszta, a Szerb Egyházi Múzeum igazgatója is, akinek a kiállított képeket köszönhetjük.
Újra együtt a képzőművészek
Pénteken este különleges kiállítás nyílt a Kortárs Művészeti Intézetben. A jubileumi tárlat a "miazábra" címet kapta és Dunaújváros szinte valamennyi jelentős művésze, köztük több Munkácsy-díjas alkotó is részt vett benne. A megnyitón köszöntőt mondott Izsák Máté, az oktatási, ifjúsági, kulturális és sportbizottság elnöke, aki elmondta, rendkívüli öröm, hogy ennyi kiváló művész él köztünk és milyen sokszínűvé teszik városunkat.
MMK Galéria: A természet szépsége az én szememmel
Újabb kiállítás nyílt az MMK Galériában hétfő délután, ezúttal Fógelné Pál Ildikó, A természet szépsége az én szememmel című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők.
"Ez vagyok Én" kiállítás a Rudasban
A Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület idén is megrendezi a nagysikerű kiállítását amelynek címe Ez vagyok Én. A kiállításon fogyatékkal élők saját kézzel készült munkái kerültek a nagy publikum elé. Az ország minden területésről küldtek be anyagokat, hogy megosszák a városunkkal tehetségüket.
Országos Könyvtár Hét - fotókiállítás
Az Országos Könyvtár Hét alkalmával a József Attila könyvtár fotópályázatának eredményhirdetését tartotta. A pályázat témája a Szalki- sziget volt.
Brindza László kiállítása a Bartók Színházban
A Bartókban rendezett kiállítás a Fényben tündöklő címet kapta, és Brindza László munkássága legutóbbi 5-6 évének esszenciáját tartalmazza. A tárlatot Smuk Imre, a színház nyugalmazott művészeti vezetője nyitotta meg. Mint mondta, a képek a 19. századi tájképfestészet hagyományait követik, de semmiképp sem másolják azokat.
Patchwork kiállítás a Lorántffy iskolában
Gyerekkorától kezdve szereti a varrást Lehoczkyné Tesinszki Rita, aki mindig keresi az újabb és újabb kihívásokat a szabás-varrás, a bőrművesség területén, végül így talált rá a textilbabakészítés mesterségére is. Az alkotásaiból nyílt kiállítás az intézményben.