Kulcsszó: kiállítás
Ez vagyok Én - Kiállítás
1998 óta minden évben megrendezik az „Ez vagyok Én” című kiállítást. Fogyatékkal és egészségkárosodással élők által készített alkotásait mutatják be a tárlaton.
Helyben vagyunk! - kiállítás a KMI-ben
Örömteli jubileumot ünnepeltek a Kortárs Művészeti Intézetben pénteken este, ahol korábbi és mai illusztris vendégek, törzslátogatók is nagy örömmel tallózták a látottakat. Az Új Part Egyesület tízéves születésnapján Helyben vagyunk címmel egy nagyszerű és nívós anyagot sikerült megmutatni.
Zsidó kéziratok és szertartási tárgyak a jeruzsálemi Izrael Múzeum anyagából
Farkas Lajos, a múzeum igazgatója a kiállítást megnyitó köszöntőjében elmondta, ezen tárgyaknak azért is van jelentősége, azért is különleges, mert a zsidó nép számtalanszor menekülni kényszerült a történelem során, üldözték őket, és mégis, sikerült megőrizni a kultúrtörténeti jelentőségű írásos emlékeiket. Mint mondta, Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete segített abban, hogy városunkban is meg lehessen tekinteni eme több ezer éves emlékeket.
Art For Me - az első kiállítás megnyitója a KMI-ben
Kiállítás nyílt a Kortárs Művészeti Intézetben. A tárlatot az „Art forme” szervezte három fiatal pécsi festőművész munkáiból. A kiállítás szeptember 5-igtekinthető meg a Kortárs Művészeti Intézetben.
KMi - Vakáció kiállítás
A Vakáció nevű kiállítás Semegi Zoltán alkalmi énekes aláfestésével és Egressy Zoltán író, költő, műfordító lírai gondolatával nyitották meg. A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben akkor is nyaralhat, ha egyébként nem lenne rá módja! - áll a meghívó szövegében. Használják ki a lehetőséget és tekintsék meg élőben a tárlatot.
Láthatatlan városok
Láthatatlan városok címmel nyílt meg Várnai Gyula Munkácsy-díjas képzőművész legújabb tárlata az Intercisa Múzeumban.
Gombi kiállítása Ráckevén
Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester, Ferenczy Noémi-díjas ötvös-iparművész alkotói korszakait bemutató tárlat nyílt meg Ráckevén.
Kedermagtól a textilig
Újabb időszakos kiállítás nyílt ma délután az Intercisa Múzeumban. A Kendermagtól a textilig című tárlatot dr. Varró Ágnes, a Szent István Király Múzeum néprajzosa nyitotta meg a közönség előtt.
Duliskovich Bazil kiállítása-04.03.
A lét bizonyítékai címmel Duliskovich Bazil killítása nyílt meg a KMI-ben.
Vasútmodell kiállítás
Vasútmodell kiállítást rendeznek március 27. és 29. között a Kortárs Művészeti Intézetben, ahol mától vasárnapig minden nap 10-től 18 óráig várják a modellek szerelmeseit.