Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

DVSI: fejlődési mutatók

Sport
röplabda
sportiskola
DVSI
utánpótlás

facebook megosztás

doszerk - 2014. okt. 08., 09:11

Tisztességgel küzdött, s a kezdeti részsikerek után már meccsgyőzelemre is futotta erejéből a DVSI gyermek röplabda csapatának a hétvégén megrendezett dabronci felkészülési viadalon, mely után Szücs Ákos edző is elégedetten értékelte tanítványai teljesítményét.

Dabroncon szerepeltek idén először a DVSI gyermek röplabdázói, ahol a tavalyi évhez is nagyon megfiatalodott csapat egy felkészülési tornán vett részt. A sportiskolás röplabdázók nagy várakozásokkal tekintettek a megméretés elé, hiszen tavalyi csapatukból mindössze hárman maradtak, míg a keret többi tagját olyan gyermekek alkották, akik még két-három évvel fiatalabbak a gyermek korosztálynál, ezért a torna egyik legnagyobb kérdése az volt, hogy ők miként tudnak helyt állni az erős mezőnyben.
Az együttes ezzel együtt is szépen helyt állt a megméretésen, melyen a fokozatosság elvét követve a meccsek sorozatos játéka, valamint a csapat egyre elszántabb akarása végül meghozta az első győzelmet is, amivel természetesen nem csak a játékosok, hanem Szücs Ákos edző is nagyon elégedett volt.
"Nagyon örülök annak, hogy ez a fiatal csapat az idősebb korosztályban is kezdi megállni a helyét. Kisebb-nagyobb megingásokkal is belekóstoltunk egy-egy szettsikerbe, de a torna végén már meccsgyőzelemnek is örülhettünk. A résztvevő hat együttesből végül az ötödik helyen zártuk a viadalt, nem volt ez rossz kezdet, de azt is tudjuk, hogy van még mit dolgoznunk" – árulta el értékelésében a DVSI gyermek csapatának vezetőedzője.

A DVSI csapatának tagjai: Csizmadia Tamás, Fekete Huba Soma, Tomanóczy Bálint, Neumayer Dávid, Kiss Viktor, Pataki Benedek, Herczeg Kristóf, Szabó Kornél, Bognár Balázs. Edző: Szücs Ákos.

A rovat további hírei: Sport

Sorsoltak a Világkupára

2026. feb. 21.

A World Aquatics budapesti irodájában kisorsolták a vízilabda Világkupa Divízió I-es tornáinak csoportbeosztását.

Fontos BL-csata előtt a DFVE

2026. feb. 21.

Idegenben, az Alimos NAC Betsson elleni mérkőzéssel folytatja a Bajnokok Ligája csoportkörének küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata szombaton este.

DSTV: felemás forduló Bonyhádon

2026. feb. 20.

Egy győzelemmel és egy döntetlennel folytatták a bajnoki küzdelmeket a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület NB II-es és NB III-as csapatai. Előbbi alakulat 9-9-es döntetlent játszott a Bonyháddal, míg az utóbbi csapat Orbán Zsolt és Jeszenszki János vezetésével 11-7-re nyert az őszi vereséget követően. Hangkép.

Két vereség az éllovastól

2026. feb. 20.

A DKKA U18-as csapata simán, az U20-asok óriási küzdelemben szenvedtek vereséget a győri fiatalok otthonában a korosztályos bajnokságok csütörtöki fordulójában.

Köszöntötték az Eb hőseit

2026. feb. 19.

A klub és városunk vezetése is köszöntötte a DFVE és a BVSC női vízilabdázóinak válogatott játékosait a két gárda szerda esti bajnoki találkozója előtt.

Sokba került az ötperces rövidzárlat

2026. feb. 19.

Hiába vezetett három góllal, 10-9-es vereséget szenvedett a BVSC elleni hazai mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata a bajnoki középszakasz első fordulójában.

Átgázolt a Kohászon az Esztergom

2026. feb. 19.

Ötvenhárom gólt szerezve győzte le a házigazda Esztergom a DKKA női kézilabdázóit a két gárda szerda esti bajnoki találkozóján.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

  2. DSTV: új szakképzési bázis

  3. Hogyan tervezz hatékony kampányokat webshopodnak?

  4. Kovács Zsófia gerendán és felemáskorláton készül a visszatérésre

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Embedded thumbnail for DSTV: újra zenélt a cukrászda

DSTV: újra zenélt a cukrászda

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő