DVSI: kettőből egy siker

doszerk - 2014. október 29. 13:28

Két találkozót játszottak az Országos Gyermekbajnokság zalaegerszegi fordulójában a városi sportiskola röplabdázói, akik a Kaposvár és a Pécs együtteseivel mérték össze erejüket, s bár első meccsükön még vereséget szenvedtek, a másodikat simán nyerték, s bizakodva várják a következő fordulót.

A 2014/2015. évi Tatár Mihály Országos Gyermekbajnokság alapszakaszának első fordulóját rendezték meg Zalaegerszegen a mögöttünk hagyott hétvégén. A megméretésen ott voltak a DVSI korosztályos röplabdázói is, akik két mérkőzést játszottak, előbb a Kaposvár, majd a Pécs ellenében.Szűcs Ákos fiatal csapata felemás eredménnyel zárta a fordulót, hiszen a kaposváriaktól 3-0 arányban kikapott, míg a pécsieket hasonló arányban sikerült legyőznie. A forduló második részének találkozóit Dunaújvárosban rendezik majd meg, ahol a Győr és a Zalaegerszeg lesz a mieink ellenfele, s mint azt a csapat edzője elmondta, reményei szerint a következő két összecsapáson győzelmet tudnak majd aratni, így csoportjuk második helyéről juthatnak majd tovább a sorozat második fordulójába.

Eredmények, Országos Gyermekbajnokság:
Kaposvár – DVSI 3-0
Pécs – DVSI 0-3

A csapat tagjai: Tomanóczy Bálint, Csizmadia Tamás, Fekete Soma Huba, Neumayer Dávid, Kiss Viktor, Herczeg Kristóf, Bogdán Balázs, Pataki Benedek. Edző: Szűcs Ákos.
 

A rovat további hírei: Sport

Elmarad a futsalosok mai bajnokija

Elmarad a futsalosok mai bajnokija

2024. ápr. 26.

Nem tudnak elutazni Rácalmásra a sereghajtó érdiek, így elmarad a Dunaújváros Futsal csapatának ma este hét órára tervezett bajnoki találkozója.

Nehéz meccs vár a Kohászra

Nehéz meccs vár a Kohászra

2024. ápr. 26.

A dobogóra hajtó Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnokságot a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia felnőtt csapata pénteken este hat órától.

DSTV: eredményes lövészek

DSTV: eredményes lövészek

2024. ápr. 25.

Nagyjából fél évvel ezelőtt forgattunk utoljára a Főnix Lövész SE alakulatánál – azóta is sikert sikerre halmoztak, és nagyon sok versenyen vettek részt a tagok. Ráadásul azóta újra birtokba vehették a lőteret is, amely jelentős segítség az egyesület számára – örömteli hírekről számolt be Vinczellér Imre. Hangkép.

Jól hajráztak az akadémisták

Jól hajráztak az akadémisták

2024. ápr. 25.

A Szolnok és a Miskolc ellen sem veszítettek szettet a DSE Röplabda Akadémia fiataljai a bajnoki középszakasz utolsó előtti fordulójában.

Hátrányban a DFVE

Hátrányban a DFVE

2024. ápr. 25.

Védekezésben nem ment női vízilabdázóinknak a Ferencváros ellen, így a zöld-fehérek kerültek előnybe a bajnoki döntőért vívott párharc első felvonásán a fővárosban.

Nagyot csatáztak a Dragon Steel SE sárkányhajósai

Nagyot csatáztak a Dragon Steel SE sárkányhajósai

2024. ápr. 24.

Pozitív élményekkel és egy értékes hetedik helyezéssel tért haza a dunaújvárosi Dragon Steel SE a 13. Hosszú Távú Sárkányhajó Magyar Bajnokságról.

Újra élen a Karmacsi

Újra élen a Karmacsi

2024. ápr. 24.

A listavezető elleni győzelemmel feledtette korábbi botlását a Karmacsi Autó FC együttese a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar Csoportjában.