Petőfi iskola: délutáni véradás
Az egészség napok keretein belül szervez véradást ma délután fél három és öt óra között a Petőfi iskola. Az eseményre az intézmény ebédlőjében kerül sor, ám az egészség napok szervezői különböző színes programokkal is kedveskednek alsós, valamint felsős tanulóiknak is.
A Petőfi iskola idén is megszervezi az egészség napokat, aminek keretein belül különböző programokkal kedveskednek az alsós és felsős tanulóknak egyaránt. Utóbbiak már meg is járták hétfőn a koripályát, hogy egy kiadós testmozgással tegyenek egészségükért. Programban ma sem lesz hiány, ugyanis az alsósok gyümölcsökből készítenek szobrokat, míg a felsősök számára tanár-diák sportversenyt tartanak. Szerdán az alsósok totót töltenek ki, míg a felsősök ezúttal főzőversenyen vehetnek majd részt.
A Petőfi iskola idén is helyszínt és lehetőséget ad arra, hogy a szülők, ismerősök és a városrész lakói vért adhassanak, s ezáltal segíthessenek. A váradásra ma délután fél három és öt óra között kerül sor az intézmény ebédlőjében, melyre sok szeretettel várnak mindenkit, áll a Petőfi iskola honlapján megjelent felhívásban.
A rovat további hírei: Közélet
Számos lehetőség a gazdasági programban
2025. szep. 12.
A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.
DSTV: Almási Zsolt emlékére
2025. szep. 11.
Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.
Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben
2025. szep. 11.
A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Almási Zsolt, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme. A ma délelőtti testületi ülésnek már az Almási Zsolt terem biztosította a helyszínt, ahol összesen 19 témában született döntés.
"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban
2025. szep. 11.
Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.
Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján
2025. szep. 11.
Közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a közelgő World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 nevű eseményre az akció szervezői a Pannon iskolában szerdán délután.
DSTV: hősök a hőségben – újra véradás az MMK-ban
2025. szep. 11.
Rendre nagy sikert aratnak a külső helyszíneken szervezett véradási alkalmak, derül ki a DSTV összegzéséből. Évek óta népszerű az önkéntesek körében az MMK, ahol immár évek óta sikerrel adnak otthont a retró véradásoknak – amit idén komoly kánikula nehezített. Hangkép.
Újra százak kapcsolódtak a „Fuss velünk, fuss értünk!” jótékony kezdeményezéshez (galériával)
2025. szep. 10.
Ismét nagyon sok városlakó csatlakozott a Fuss velünk, fuss értünk! jótékonysági futáshoz – az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületéért sportoltak a részvevők. A figyelemfelhívó sporteseményen remek hangulat fogadta az indulókat a Városháza téren.