A sztálinvárosi ruhalázadás

1954. november 26.: a nap, amikor folt esett a "kockaegyenlőség" mítoszán. Sztálinvárosban mindaddig töretlenül élt a 'nem a ruha teszi az embert' illúziója.
Szó se róla, a városépítés kezdetétől számos jele volt az össznépi egyenlőségnek. Kubikos és aligazgató ugyanannál az étkezdei asztalnál költötte el ebédjét, mérnök és segédmunkás ugyanabban az ivóban hörpölte kávéját, itta a nagyfröccsöt vagy a korsó kőbányai világost. És ami még fontosabb, ugyanabban a kockaházban lakott nagyfőnök és beosztott. Semmiféle kiváltságot nem élvezett a vezetőség. Már amiről tudni lehetett… Ezen a novemberi napon azonban a szokásrend megbicsaklott.

Fényes külsőségek között megnyitották az Arany Csillag Szállodát. Igaz, hogy kis késéssel; az avatást a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára tervezték, de hetedikén még az építők javában dolgoztak a házon. Huszonhatodikára aztán végre-valahára készen lettek.
Felavatták hát a kilencvenhat szobás szállodát. Megnyíltak fényes termei, a modern eszpresszó, a pompás étterem, ahol egy "igazi fővárosi" tánc- és szalonzenekar muzsikált, megnyílt a kultúrát szolgáló olvasószoba, külön írószoba (?), és beözönlött a kíváncsi nép. Itt kezdődött a baj. Némelyek ugyanis nem illő ruházatban tértek be a vendéglátás szentélyébe. Kinek mije volt, abban mutatkozott, a legtöbbjének nemhogy öltönye, de még egy kopott zakója se volt. Na, őket ki is ebrudalták! Szégyenszemre kellett kikullogniuk az étteremből, a presszóból. Még művelődni is csak szalonképes öltözetben tudtak volna az olvasó- meg az írószobában. Az éber teremfőnök hivatása magaslatán állt: embereit azonnal a bejárathoz rendelte, akik aztán már ott megakadályozták a munkásruhában, vattakabátban besurranni akarókat.

Lett nagy felháborodás! Lázadtak a kirekesztettek. Tiltakoztak az egyenlőséghívők. Az addig példa nélküli inzultus hetekre beszédtémát adott a söntések vendégeinek. Aztán szép lassan helyreállt a sztálinvárosi béke: egy kis engedmény itt, némi belátás ott, és ha nem is pazar öltönyben, de valamelyest kiglancolva tértek be eztán az emberek a nevezetes Csillagba, amely évtizedekig kultuszhely maradt. A kontrasztok szimbóluma – erről mesélnek a régiek, ezt beszéli el Miskolczi Miklós is könyvében, amelynek már a címe is sokatmondó: Babgulyás, ezüstkanállal.
Ma már múzeumi tárgy az egykori étkészlet…