Együtt ünnepeltek. Össznépi értekezletet tartottak városunk Munkásművelődési Központja. Az eseményen az intézmény régi és jelenlegi dolgozói ünnepélyes keretben emlékeztek vissza az elmúlt negyven év legszebb pillanataira. Az MMK egy több hetes jubileumi programsorozattal is készül.
Múltidézés az MMK-ban
A rovat további hírei: Kultúra
Gyógyszertár, betegek kórusa
No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.
Sikerrel indult az évad
A Bartók színház idei első előadása nem csak, hogy hozza szellemi elődjének, a Mikrokozmosznak a színvonalát, hanem egy igen színes és érdekes évadot vetít előre.
Elkészült az évad első előadása
A Bartók színház Család Évadának első premierjére pénteken kerül sor, ez pedig nem más, mint a Dr. Kozmosz, egy minden korosztály számára szórakoztató, tanulságos történet a betegségek legyőzéséről.
Szántani, hegynek fölfele
Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.
Kitárta kapuit a Bartók
Izgalmas programmal várta a látogatókat a Bartók színház. Szombaton a Színházak Éjszakájának megnyitóján Csadi Zoltán, a Bartók igazgatóhelyettese elmondta, minden évben ilyenkor a magyar területek színházai megnyitják kapuikat és betekintést engednek a kulisszák mögé
Nyílt próbától a kocsmakvízig
Több színes programot, egyebek mellett nyílt próbát, közös táncolást és éneklést, kocsmakvízt és kulisszajárásokat kínál a Színházak éjszakája szeptember 22-én a Bartókban.
Kirándulás a sanzonok világába
Tegyük a szívünkre a kezünket: a sanzon nem éppen a legnépszerűbb zenei műfaj, és nem is jellemző felgyorsult korunk mindennapjaira. A gyakran búskomor köntösbe öltöztetett, pár perces lírai dalokban azonban nagy életigazságok és fájdalmas érzelmek elevenednek meg, általában zongorakísérettel.

