Tollaslabda: éremeső Danubius-módra
Kiválóan szerepeltek a közelmúlt megméretésein a Danubius KSE tollaslabda szakosztályának sportolói, akik előbb egy ranglista viadalon, majd egy megyei versenyen léptek pályára, s összesen tizenkét éremmel a tarsolyukban térhettek haza.
Országos U13-as ranglista versenyen szerepeltek november 8-án a Danubius KSE sportolói. Meskál Ábel és Tokodi Dániel ezúttal saját korosztályában versenyzett, mindketten nagyon ügyesek voltak, Ábel még mérkőzést is nyert két szettben, derül ki Jakab János edző beszámolójából. Csomor-Németh Lili, Nagy Bence és Dobrovitz Barabás Zoltán U11-esként saját korosztályuknál feljebb versenyeztek, hogy a jövő évet előkészítsék, könnyebbé tegyék önmaguk számára, fejlődjenek és felmérjék, hol is tartanak.

A Danubius KSE szakvezetése mindenkivel elégedett lehetet, mert mind a hárman tudtak mérkőzést nyerni az idősebbek mezőnyében: Dobrovitz Barbás Zoltán azt a Pallai Mártont verte meg két szettben, akitől nem is olyan régen még három szettben vereséget szenvedett.
Egy nappal később már Seregélyesen mérették meg magukat a klub versenyzői egy megyei tollaslabda viadalon, ahol amatőr utánpótlás és felnőtt sportolók is pályára léptek.

A Danubius KSE népes küldöttséggel, huszonegy fővel képviseltette magát a megméretésen, ahol a legkisebbek "E" kategóriájában (6-7 évesek) Vagyóczki Roland ezüst, míg Friedl Ádám bronzérmet szerzett. A "D" kategóriában Györi Virág, Friedl Natalie, Borbély Hanna, Laki Viktória és Vagyóczki Dávid képviselte Dunaújváros színeit: Dávid aranyérmes, Nati ezüstérmes, Viki és Hanna bronzérmes lett.
A "C" kategóriában Nagy Bence, Morva Bence, Szalontai Szven, Szekeres Krisztián, Csomor-Németh Lili, Dobrovitz Barabás Zoltán, Laki Péter és Csomor Péter indult, akik közül Csomor Péter első helynek, Laki Péter egy második helyezésnek, míg Morva Bence és Nagy Bence bronzéremnek örülhetett.

A "B" kategóriában Csomor Pintér Gergő, Gashi Ardián, Karf Máté indult a DanubiusKSE-ből, s közülük Karf Máté állhatott a dobogó legfelső fokára az eredményhirdetésen. Az "A" kategóriában Kaposvári István, Varga Orsolya és Rostási Tibor jeleskedett, míg párosban is többen indultak sőt, a Nagy Bence - Dobrovitz Barabás Zoltán kettős saját kategóriájában aranyéremmel örvendeztette meg az értük szurkolókat.
A rovat további hírei: Sport
Dunaújvárosi éremeső Szederkényben
2025. nov. 13.
Összesen húsz dobogós helyezéssel zárták Szederkényben megrendezett Tini Kupát a Dunaújvárosi Lábtoll-labda SE tehetséges versenyzői.
DAB-siker a dunaújvárosi rangadón
2025. nov. 13.
Gólzáporos mérkőzést játszott egymással a két dunaújvárosi csapat az Andersen Ligában, s a csatából ezúttal a DAB-ASP jött ki győztesen.
Hibátlan hazai forduló
2025. nov. 12.
A Pentele ASE asztaliteniszezőinek mindhárom együttese értékes győzelmet aratott a csapatbajnokságok legutóbbi fordulójában a mögöttünk hagyott hétvégén.
Debreceni továbbjutás a kupában
2025. nov. 12.
A szettsiker összejött a DKSE fiataljainak, de a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóját is megnyerte a DEAC, mely kettős sikerrel jutott be a sorozat következő fordulójába.
Megtörte a rossz sorozatát a DAB
2025. nov. 12.
Stabil védekezéssel, Szücs remek védéseivel, igazi csapatjátékkal sikerült legyőznie a DAB jégkorongozóinak az UTE gárdáját az Erste Liga hétközi fordulójában.
Ismét remekeltek a DKSE birkózói
2025. nov. 11.
Több érmes helyezéssel zárták a mögöttük hagyott két viadalt a DKSE korosztályos birkózói.
Visszatértek a győzelem útjára
2025. nov. 11.
Mindkét félidőben egy-egy gólt szerezve aratott 2-0-s sikert a VSC 2015 Veszprém elleni rangadón a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjában.








