"Az első világháború egy karácsonyhoz kötődő epizódja épp az istváni kettős szimbólumként értelmezhető. ...váratlanul elhallgattak a fegyverek az első világháború nyugati frontján, a lövészárkok lakói pedig karácsonyi dalok éneklésébe kezdtek, és előmásztak állásaikból…"
A megkövezett ókori Istvánnak, az egyház első vértanújának ünnepe a mai. Másként szólva: karácsony másnapja. A később szentté avatott István jelképe a pálmaág, vagyis a győzelem szimbóluma – és ennek különös üzenete, hogy a végső vereség, a halál teszi győztessé, az emeli a gyilkosai fölé. A lelkierő mintaképe lett az utókor számára István, akinek a régi legényköszöntő szerint „ma föltetszett szép fényes csillaga”.
Az első világháború egy karácsonyhoz kötődő epizódja épp az istváni kettős szimbólumként értelmezhető. Nemrég egy világcég erkölcsi példát fölmutató videóklipben dolgozta föl az 1914 decemberében megesett csodát. A Rubicon történelmi magazinban olvasom: „… váratlanul elhallgattak a fegyverek az első világháború nyugati frontján, a lövészárkok lakói pedig karácsonyi dalok éneklésébe kezdtek, és előmásztak állásaikból, hogy a semleges zónában ajándékokat cseréljenek ellenségeikkel.”
A közeledés a németektől indult: jókívánságot kiabáltak át az ellenséges állások felé. A britek és franciák először meglepődtek, majd felocsúdva visszakiabáltak, aztán napkeltekor mindkét csapat megindult a másik felé, paroláztak ellenfeleikkel, kenyeret, sonkát, szivart adtak egymásnak, és – micsoda jelkép! – zubbonygombokat cseréltek. Volt, ahol még futballmeccset is játszottak. Ahogy a Rubicon fogalmaz: ez a kivételes karácsony „emberséget hozott az öt hónapja egymást gyilkoló katonák közé. A spontán fegyverszünet a háborúk történetében a lovagiasság és a humanitás egyik utolsó szép példája.”
A karácsony csodája volt ez: az ünnep hozta el a megbékélést, a fegyvernyugvást, ha csak kis időre is…
