Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Asztalitenisz: újabb két siker

Sport
DASE
asztalitenisz
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2014. dec. 03., 10:03

A DASE NB II-es, valamint NB III-as csapata is szép győzelemnek örülhetett a bajnokság hétvégi fordulójában. Előbbiek itthon, míg utóbbiak idegenben nyertek rangadót, s a szakosztály második csapata át is vette a vezetést saját bajnoki pontvadászatában.

A DASE asztalitenisz szakosztályának mindkét NB-s csapata asztalhoz állt a hétvégén. Az NB II-ben szereplő első együttes hazai környezetben fogadta a Bonyhád csapatát, melyet végül 11-7-re sikerült legyőzni úgy, hogy Bihercz Tamás négy, Nemes Szilárd három, Furka Attila kettő, Hanák Tamás, valamint Bihecz-Nemes páros is egy-egy alkalommal aratott fontos győzelmet a vendégek felett.

Rangadó várt az NB III-ban szereplő DASE második együttesére, mely ahhoz a Vértesszőlősi SE-hez látogatott, mely a mieinkkel azonos pontszámmal állt a bajnoki táblázat élén. Az összecsapás hatalmas csatát hozott, melynek végén szerencsére a dunaújvárosiak örülhettek a 10-8-as győzelemnek, így most már egyedüliként vezetik bajnokságot. A szép sikerből Mizsei Máté és Mizsei Tamás három-három, Farkas László kettő, míg Kadai István és a Mizsei-Mizsei páros egy-egy győzelemmel vette ki a részét.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: fociztak az ovisok

DSTV: fociztak az ovisok

2025. okt. 07.

Idén immáron második alkalommal rendezte meg az Ovi Foci Kupa elnevezésű sorozat "küzdelmeit" a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda, mely a Eszterlánc Tagóvodában látta vendégül tíz városi és négy vidéki óvoda gyermekeit. A sorozat második felvonásában a Bóbita Tagóvoda gyerkőcei voltak a legeredményesebbek. Hangkép.

Éremeső Nagykanizsáról

Éremeső Nagykanizsáról

2025. okt. 07.

Összesen huszonhárom dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói hétvégén megrendezett nagykanizsai versenyüket.

Végleges a magyar vb-keret

Végleges a magyar vb-keret

2025. okt. 06.

Mayer Gréta egyéni összetettben, míg Czifra Bettina Lili két számban áll rajthoz a tornászok jakartai világbajnokságon.

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak

2025. okt. 06.

Népes különítménnyel, harminchárom játékossal vettek részt albertirsai országos amatőr versenyükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Döntetlen a rangadón

Döntetlen a rangadón

2025. okt. 06.

Szepessy Róbert hosszabbításban szerzett találatával mentet meg egy bajnoki pontot a Kaposvár elleni mérkőzésen a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Bánhatja húszperces kihagyását a DAB

Bánhatja húszperces kihagyását a DAB

2025. okt. 05.

Hiába vezetett két góllal az első harmad után, végül sima vereséget szenvedett a DAB jégkorong scapata a DEAC ellen az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Szoros vereség a fővárosban

Szoros vereség a fővárosban

2025. okt. 05.

Korán jelentős hátrányba került, s bár többször is egalizált, végül kétgólos vereséget szenvedett a BVSC otthonában lejátszott bajnokin a DFVE női vízilabda csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. A Vasas ellen folytatja a Kohász

  4. DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

  5. Ezüstérmes a magyar válogatott az Eb-n

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő