Egészségügyért Díj: három kitüntetés
Rombauer Edit, Simon Zsuzsanna, valamint Kassai Sándorné vehette át idén a Dunaújvárosi Egészségügyéért Díjat.
Dunaújváros Közgyűlése a város egészségügyi ellátásában tevékenykedő és kimagasló munkát végző dolgozók elismerésére hívta életre a Dunaújváros Egészségügyéért díját. Ez cím a város intézményeiben dolgozó, vagy magángyakorlat keretében feladatokat ellátó orvosoknak, közép- és felsőfokú egészségügyi képesítéssel rendelkezőknek, kollektíváknak adományozható. A díjat egy évben legfeljebb három személynek, illetve egészségügyben dolgozó kollektívának lehet odaítélni. Az idei évben a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat dr. Simon Zsuzsanna házi gyermekorvos, dr. Rombauer Edit sebész-onkológus főorvos, és Kassai Sándorné fogászati röntgen asszisztens (képünkön) vehette át a mai közgyűlésen.
A díjzottak méltatása:
Dr. Rombauer Edit sebész-onkológus főorvos asszony 1982-ben szerezte általános orvosi diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, munkahelye azóta a Szent Pantaleon Kórház Sebészeti Osztálya. 1986-ban Általános sebészeti szakvizsgát tett, majd 2004-ben klinikai onkológiai szakképesítést szerzett. 1994-ben adjunktusi, majd 2005-ben főorvosi kinevezést kapott. 2010-től megbízott, majd 2011-től a sebészeti osztály kinevezett osztályvezető főorvosa. 2010-ben a 83. Szent Pantaleon Emlékérmet kapta. Több mint 30 éve gyógyítja, gondozza a sebészeti beavatkozásra és onkológiai kezelésre szoruló betegeket városunkban. Munkáját teljes odaadással, etikusan, nagyon magas színvonalon, a lehető legnagyobb empátiával látja el. Munkája során a korszerű sebészeti elvek alkalmazását, új műtéti technikák és sebészeti megoldások bevezetését szorgalmazza. A kimagasló színvonalon nagy hozzáértéssel és odaadással végzett szakmai tevékenységének elismeréseként Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a Dunaújváros Egészségügyéért díjat dr. Rombauer Edit sebész-onkológus főorvos asszony részére adományozta.
Dr. Simon Zsuzsanna a 11. körzet házi gyermekorvosa, 1969-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerezte orvosi diplomáját, 1974-ben szakorvosi vizsgát tett. A hozzá forduló páciensek gyógyítását, kezelését nagyon szívélyesen, humánus és odafigyelő módon végzi. A betegek számára igyekszik minden esetben a lehető legjobb megoldást találni. Dunaújvárosban már 40 éve dolgozik házi gyermekorvosként, és lassan elhagyni készül ezt a pályát. A több évtizeden keresztül kiemelkedő szakmai hozzáértéssel végzett tevékenységének, a lelkiismeretes és humánus gyógyító munkájának elismeréseként Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Dunaújváros Egészségügyéért díjat” Dr. Simon Zsuzsanna házi gyermekorvos részére adományozta.
Kassai Sándorné fogászati röntgen asszisztens évtizedeken keresztül, időt és energiát nem kímélve lelkiismeretesen végezte munkáját. Hosszú ideig egyedül látta el városunkban a fogászati röntgen tevékenységet. A pályája során folyamatosan képezte magát. 2014. augusztus 31-ig aktívan dolgozott fogászati röntgenesként az önkormányzat megbízásában, majd innen is ment nyugdíjba idén szeptemberben. A hosszú időn át végzett felelősségteljes tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a „Dunaújváros Egészségügyéért díjat” Kassai Sándorné részére adományozta.
A rovat további hírei: Közélet
Minden nap tenni kell a zöldebb városért
2025. már. 13.
Nagy büszkeség, hogy a megyei jogú városok közül Dunaújvárosban van a legtöbb zöldterület. Annak érdekében, hogy ez így is maradjon, szakemberekre és sok munkára van szükség. A közelmúltban kezdték meg az idei faültetési akciót, erről tájékoztatott Mezei Zsolt alpolgármester és Mészáros László, a GESZ erdészeti és parkfenntartási vezetője.
Együtt ünnepelhetünk március 15-én
2025. már. 13.
A forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján rendezendő önkormányzati megemlékezésre március 15-én, szombaton 10 órától várják az ünneplőket a forradalmi emlékműnél.
Megújult a sávelválasztó a Szórádon
2025. már. 12.
Dunaújvárosban gyakran valósulnak meg kisebb-nagyobb beruházások, amelyek élhetőbbé és szebbé teszik a települést. Szabó Zsolt alpolgármester, a 6-os körzet önkormányzati képviselője mutatott be egy új, elkészült projektet.
Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése, Becsei József lett 90 éves
2025. már. 11.
90 éves szépkorút köszöntött az önkormányzat: Becsei József, Józsi bácsi kerek születésnapját Balatonfüreden töltötte családjával együtt. Az ünnepelt kiváló kedélynek örvend, kora ellenére is minden napja mozgalmasan telik, és éppen azt vallja, hogy ez a hosszú életének titka.
DSTV: egyre többen tudják – vért adni menő!
2025. már. 11.
Dunaújváros kiemelkedő véradó közösséggel büszkélkedhet, derül ki a DSTV összegzéséből. Nemcsak a tematikus akciók és kitelepülések, de a hétköznapi "csapolások" is sokakat mozgatnak meg, a szakemberek munkája folyamatos az önkéntesek létszámának bővítése érdekében. Hangkép.
Sűrű és szép nőnap, köszöntőkkel, kavalkáddal (galériával)
2025. már. 09.
Városszerte sokan és sokféleképpen köszöntötték a nőnap érintettjeit, az ünneplés már pénteken megkezdődött, de természetesen szombaton futott a csúcsra. A piacon kezdtünk, a záróakkord az MMK nőnapi eseménysora volt. Körkép és képtár a hajtás után!
Hadd éljenek még tovább a városi fák…!
2025. már. 08.
A klímakatasztrófa árnyékában különösen aktuális témával folytatta ismeretterjesztő sorozatát az ÖKO-Klub Dunaújváros közössége. Mi takar a faápolás fogalma? Kiből és de pláne miért lesz faápoló? A válaszokat a Városháza "A" épületének földszinti tanácstermében hallhattuk még múlt csütörtökön.