Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 25. Géza
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: végül biztos siker

Sport
Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia
kézilabda
felkészülés
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2014. dec. 12., 16:48

Az első félidő még szoros volt, de végül nagyon sima, 37-30-as győzelmet aratott a DKKA női kézilabda csapata az MTK elleni edzőmeccsen. Együttesünk elsősorban védekezésben hibázott sokat a találkozó elején, de a második felvonásban nyújtott jó játékával végül bedarálta ellenfelét.

Az Európa-bajnoki szünetet is igyekszik hasznosan kitölteni a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, mely az elmúlt két hét kemény edzéseit követően ma már felkészülési mérkőzést is játszott. Mátéfi Eszter tanítványai – természetesen válogatottjaikat nélkülözve – az MTK gárdáját látták vendégül délután kettő órától a főiskola sportcsarnokában.
Az összecsapáson végre ott volt együttesünkben Gera Szimonetta is, aki még szeptemberben szenvedett súlyos kézsérülést, s most végre újból meccsszerelést ölthetett. Az első félidő finoman szólva sem a védekezésről szólt, hiszen meglehetősen könnyen szerezték góljaikat a csapatok, s emiatt meglehetősen csalódott volt együttesünk vezetőedzője is. Az első percekben a mieink vezettek még, de játékrész dereka felé közeledve a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, s többször is elléptek három találattal. A véghajrában azonban jól kapaszkodott a Kohász, s ha ugyan a vezetést nem is tudta átvenni, de legalább sikerült egalizálnia, így 18-18-as állással vonultak pihenőre a felek.
A szünetben a védekezés fontosságára hívta fel a figyelmet Mátéfi Eszter vezetőedző, s tanácsait meg is fogadta a csapat, mely a második felvonás első hat percében el is döntötte a találkozót. Ferlingék sorozatban hét alkalommal találtak ellenfelük kapujába úgy, hogy a fővárosiaknak ezt egyszer sem sikerült megtenni, így pillanatok alatt 25-18-ra módosult az eredmény. A folytatásban valamivel kiegyenlítettebb lett a meccs, hol az MTK, hol a mieink kaptak el egy-egy jobb periódust, de a Kohász győzelmét semmi veszély nem fenyegette: együttesünk végül 37-30-ra nyerte a sok tapasztalattal bíró felkészülési találkozót.

DKKA – MTK
37-30
(18-18)
DKKA: Triffa, Azari 2, Rádl, Takács D., Kamper 7, Ferling 8, Vincze 4. Csere: Nagy É. (kapus), Gera 4, Khouiled, Takács B. 7, Hosszu 4, Hanusz, Berta 1, Ferenczy. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: a változás éve volt

DSTV: a változás éve volt

2023. dec. 29.

A 2023/2024-es szezonban több változás is érintette a DFVE felnőtt női vízilabda együttesét. A vezetőedzői poszton Mihók Attila helyét Vad Lajos vette át, illetve több meghatározó játékos is távozott az együttestől. Ezekről a változásokról, az együttes eddigi szerepléséről, és a körülmények ismeretében az elvárásokról, lehetőségekről beszélt Fülöp Tibor, a csapat másodedzője. Hangkép.

Beoltva gól ellen

Beoltva gól ellen

2023. dec. 29.

Minden helyzetét kihagyta, így a harmadonként egy-egy gólt szerző Brassó is legyőzte a Dunaújvárosi Acélbikák gárdáját az év utolsó meccsén.

DSTV: sikeres év áll a tornászok mögött

DSTV: sikeres év áll a tornászok mögött

2023. dec. 28.

Felsorolni is nehéz lenne azokat a sikereket, amelyekkel a DKSE tornászai öregbítették az egyesület, és a település hírnevét. Talán elég csak annyit mondani, Magyarország egyik legsikeresebb tornász egyesületéről beszélünk. Évet értékelt Trenka János vezetőedző. Hangkép.

Végül a Csíkszereda örülhetett

Végül a Csíkszereda örülhetett

2023. dec. 28.

A kulcspillanatokban hatékonyabb Csíkszereda 4-1-es sikerrel vitte el a három pontot a dunaújvárosi jégcsarnokból.

DSTV: elérte céljait a DLSZ

DSTV: elérte céljait a DLSZ

2023. dec. 27.

Ritka amikor egy emberrel három különböző témáról is tudunk beszélgetni – pontosabban talán „visszatekinteni.” Petrás Gáborral a DLSZ főtitkárával azonban felidéztük a kispályás labdarúgás elmúlt évét, a Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoport tevékenységét, illetve néhány mondat erejéig a 2023-as Ovi Foci Kupasorozat tapasztalatait is. Hangkép.

Fontos meccsek várnak Acélbikákra

Fontos meccsek várnak Acélbikákra

2023. dec. 27.

Ma a Csíkszereda, míg csütörtökön este a Brassó gárdája látogat a Dunaújvárosi Jégcsarnokba az Erste Liga újabb fordulóiban.

DSTV: sikeres volt sportolók éve

DSTV: sikeres volt sportolók éve

2023. dec. 26.

Sikerekben gazdag évet zárt a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület. Mátyás Gáborral a DKSE elnökével beszélgettünk az egyesület elmúlt esztendőjéről, az anyagi háttér fontosságáról, illetve az utánpótlásban rejlő lehetőségekről. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Farsang Kupáért fociztak

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  3. DSTV: vízilabdázók köszöntése

  4. Nőnapi gyűjtés – a közösség segítségében bízva

  5. Történelmi siker a diákolimpián

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő