Labdarúgás: előny a Ligakupában

spigott - 2014. december 2. 15:57

Egygólos, 2-1-es győzelmet aratott a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata a Videoton elleni Ligakupa-párharc első mérkőzésén. Dobos Barna együttese már az első félidőben kétgólos előnyt szerzett, s bár a székesfehérváriak a meccs hajrájában szépítettek, a mieink győzelme nem forgott veszélyben.

Komoly ellenfél, az NB I-ben listavezető Videoton csapata várt ma délután a Dunaújváros PASE labdarúgóira a Ligakupa nyolcaddöntőjének első, dunaújvárosi összecsapásán.
Dobos Barna együttese azonban nem foglalkozott igazán az esélyekkel, bátran kezdte az összecsapást, s nem sokon múlt, hogy már a harmadik percben megszerezze a vezetést, ugyanis egy baloldali szabadrúgást követően Gavric lőtt hatalmas kapufát hét méterről. A folytatásban is nagyon elszántan játszott a DPASE, s bár a játékrész derekához érve felpörögtek a vendégek is, mégis a mieink szerezték a meccs első találatát, méghozzá a 23. percben, mikor Dodlek jobboldali, kissé lecsúszott beadását a vendégek hálóőre ütötte saját kapujába (1-0). A DPASE vezető gólja után felpörgött a Videoton is, de a dunaújvárosi védelem jól állt a lábán, igaz, egy esetben a kapufa is kisegítette csapatunkat. A félidő végén tovább növelte előnyét együttesünk, igaz ehhez kellett Muscat szemfülessége is, aki elszedte a játékszert a vendégek cselezni próbáló kapusától, majd a hálóba passzolt (2-0).
A térfélcserét követően mindkét edző több cserével frissítette együttesét, s ahogy az várható is volt, a vendégek igyekeztek is nagyobb sebességre váltani, hogy minél előbb megszerezzék szépítő találatukat. A DPASE azonban jól tartotta magát, s kontráiban rendre ott volt a gólveszély sőt, Orosz Márk zúgó kapufája jelezte is a vendégeknek, hogy a mieink sem mondtak le az előny növeléséről. A véghajrában egyre inkább állandósult a Videoton fölénye, s a 84. percben össze is jött a szépítés a székesfehérváriaknak, mert Dániel buktatta a tizenhatoson belül Feczesint, s a megítélt büntetőt sajnos a sértettnek sikerült is gólra váltania (2-1). Az utolsó percekben még egy kimaradt hazai lehetőség miatt szomorkodhattunk, de az eredmény már nem változott, így a mieink várhatják egygólos előnyből a Ligakupa nyolcaddöntőjének jövő heti visszavágóját.

DPASE – Videoton
2-1
(2-0)
Gólszerzők: Dodlek a 23., Miscat a 44., illetve: Feczesin a 84. percben.

DPASE: Dániel, Hangya, Gavric, Szalai, Szauter (Villám), Dodlek, Muscat, Peric, Thiago (Lázár), Godslove (Pascua), Sóron (Orosz). Vezetőedző: Dobos Barna.

A rovat további hírei: Sport

Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton

Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton

2025. dec. 05.

Újabb közösségi élménnyel hangolódhatunk az ünnepekre: december 6-án, azaz most szombaton délelőtt elrajtol az I. Családi Mikulásfutás a Dunaújvárosi Egyetem – Városháza tér útvonalon.

Ismét remekeltek az ifjú birkózók

Ismét remekeltek az ifjú birkózók

2025. dec. 05.

Rengeteg dobogós helyezéssel zárták hétvégi versenyeiket a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói.

Három szettben nyert a Dág

Három szettben nyert a Dág

2025. dec. 05.

Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a házigazda Dág dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga csütörtök esti mérkőzésén.

Sportban és tanulásban is remekeltek

Sportban és tanulásban is remekeltek

2025. dec. 04.

A DKSE négy birkózóját, valamint Fehér Krisztián edzőt is elismerték az adonyi Bálint Ágnes Művelődési Ház és Könyvtárban megrendezett Dunaújváros körzet "Jó tanulója - jó sportolója" ünnepélyes díjátadóján.

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

2025. dec. 04.

Ötvenkét esztendős korában elhunyt Mohácsi Árpád a Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak egykori kiváló játékosa.

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2025. dec. 04.

Minden negyedet megnyerve aratott tizenhárom gólos győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Nincs megállás a röpiseknél

Nincs megállás a röpiseknél

2025. dec. 03.

A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.