Példaértékű a közfoglalkoztatási program
Az év utolsó közgyűlését tartotta december 18-án városunk képviselőtestülete.
Az advent jegyében az ülést a Móricz iskola diákjainak műsora nyitott meg. A karácsonyi dallamok után ünnepélyes díjátadóra került sor. A közgyűlés a város egészségügyi ellátásában tevékenykedő és kimagasló munkát végző egészségügyi dolgozók elismerésére hívta életre a Dunaújváros Egészségügyéért díjat. Idén dr. Rombauer Edit sebész-onkológus főorvos, dr. Simon Zsuzsanna házi gyermekorvos és Kassai Sándorné fogászati röntgen asszisztens részére adományozták.
A közgyűlési munkát három sürgősségi indítvány megtárgyalásával kezdték a képviselők, köztük a Roma Nemzetiségi Önkormányzat többlettámogatási kérelmét. Cserna Gábor polgármester elmondta, Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár példaértékűnek minősítette a Roma Nemzetiségi Önkormányzat által megvalósított közfoglalkoztatási programot, ennek mintájául szervezik meg más településeken a köztisztasági, közfoglalkoztatási feladatok ellátását. A közgyűlés 7,2 millió forint vissza nem térítendő és 4,8 millió forint visszatérítendő támogatást szavazott meg a nemzetiségi önkormányzatnak.
A képviselők megköszönték a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság idei évben végzett munkáját, és a jövő évi költségvetésben 11 millió forint megemelt támogatást biztosítanak a közbiztonság javításához, a közterületi szolgálat fokozásához, bűnmegelőzési és bűnüldözési feladatok ellátásához, és a kiemelkedő rendőri munka elismeréséhez.
Az Intercisa Múzeum két új álláshely létesítéséhez kérte a fenntartó önkormányzat támogatását. A képviselők elfogadták a kérelmet, így januártól egy adatrögzítő és egy műtárgyvédelmi asszisztens kezdhet dolgozni az intézményben.
A Sándor Frigyes Zeneiskola égisze alatt működő Szonáta Zeneművészeti Alapítvány minden évben megrendezi az Újévi Gálakoncertet. A jövő évi koncert megszervezéséhez 400 ezer forinttal járult hozzá a képviselőtestület.
A jövő év első negyedévére vonatkozó közszolgáltatási szerződést megkötötték a DVG Zrt-vel, illetve a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést a Dunanett Kft-vel.
A Fabó Éva Sportuszoda üzemeltetésével a város száz százalékos tulajdonában lévő DVG Zrt-t bízták meg 2015. január 6-i hatállyal. Addig a cégnek meg kell tennie a szükséges lépéseket, az uszoda ingatlana, ingóságainak leltár szerinti átadás-átvételét a jelenlegi üzemeltetővel, a DVCSH Kft-vel.
A rovat további hírei: Közélet
Zöld kavalkád, autómentes nap a ligetben
2025. szep. 23.
Dunaújváros idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorhoz, amely hagyományos zárórendezvénye idén is a Petőfi ligetben megtartott "Európai Autómentes Nap" volt hétfőn.
Az őszi ciklussal folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 22.
A nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is.
Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)
2025. szep. 21.
Átütő sikerrel ért véget a Richter Egészségváros dunaújvárosi programja a Városháza téren szombaton. Több ezer szűrővizsgálatot végeztek el, a prevenciós program révén pedig a dunaújvárosiak összefogásával több mint 15 millió forint adományban részesült a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet.
Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)
2025. szep. 20.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A pénteken megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt.
Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát
2025. szep. 19.
Út a gimnáziumi ökörködéstől az abszurd humor színpadáig – fanyar iróniával és megkapó öniróniával, némi muzsikával és drámai felhangokkal; a népszerű előadó volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége csütörtökön.
"...hogy az intézmény stabilan működjön"
2025. szep. 19.
A Bartók Kamaraszínház évadnyitó előadásán – pontosabban az Ahogy tetszik című Shakespeare-bemutató csütörtöki főpróbáján – vett részt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, aki komoly bejelentéssel is szolgált az alkalom apropóján.
Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában
2025. szep. 19.
Középiskolás diákokkal találkozott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester az Almási Zsolt teremben csütörtökön. A városvezető fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megoszthassák gondolataikat a város jelenét és jövőjét illetően.