Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Pincefeltörőket fogtak

Sziréna
elfogás
kábítószer
betörés

facebook megosztás

spigott - 2014. dec. 10., 11:09

Két huszonhét éves férfivel szemben intézkedtek tegnap este a rendőrök, akikről kiderült, hogy pincéket szerettek volna feltörni. Az elfogott személyek közül az egyiknél ráadásul kábítószert is találtak az egyenruhások.

A dunaújvárosi járőrök 2014. december 9-én a késő esti órákban a Dunaújváros, Váci Mihály utca mögötti területen két férfit igazoltattak, akik közül az egyik ruházatának átvizsgálása során egy újságpapírba csomagolva kábítószer gyanús növényi származékot, a másiknál pedig feszítővasat találtak a rendőrök. Ezt követően a két 27 éves dunaújvárosi lakost előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer birtoklás vétség gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Kihallgatásuk alkalmával mindkét előállított személy elmondta, hogy a náluk lévő feszítővassal társasházi pincéket szándékoztak feltörni, de a rendőri intézkedés megakadályozta őket ebben.

A rovat további hírei: Sziréna

Országos razzia - beleszólhatunk, hol legyen ellenőrzés csütörtökön?

Országos razzia - beleszólhatunk, hol legyen ellenőrzés csütörtökön?

2015. ápr. 13.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL, 24 órás összeurópai sebességellenőrzést – úgynevezett Speedmarathont – hajt végre, melyhez 20 tagállam csatlakozott.

Kigyulladt egy kocsi a Dózsa György úton

Kigyulladt egy kocsi a Dózsa György úton

2015. ápr. 12.

A város hivatásos tűzoltói eloltották az égő járművet. Forgalomlassulásra kell számítani a Dózsa György úton.

Hulladék égett a temető mellett

Hulladék égett a temető mellett

2015. ápr. 11.

A 6-os főút és a nagy temető között negyven-ötven köbméter temetői szerves és lakossági kommunális hulladék borult lángba tegnap késő este.

Hármas koccanás a Dózsa György úton

Hármas koccanás a Dózsa György úton

2015. ápr. 09.

Három autó ütközött össze egy balesetben percekkel ezelőtt a Dózsa György úton. A kár szerencsére csak anyagi, személyi sérülés nem történt.

Tragédia Úrhidánál, lezuhant egy kisrepülő

Tragédia Úrhidánál, lezuhant egy kisrepülő

2015. ápr. 09.

Belehalt súlyos sérüléseibe az a férfi, aki annak a kétszemélyes kisrepülőgépnek az utasa volt, mely ma délben zuhant le a Fejér megyei Úrhida  külterületén. A gép másik utasa súlyos sérüléseket szenvedett, őt állapota stabilizálása után mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Végigszántotta a szalagkorlátot - baleset a 6-oson Adonynál

Végigszántotta a szalagkorlátot - baleset a 6-oson Adonynál

2015. ápr. 07.

Egy gépjármű szalagkorlátnak ütközött, ezért teljes útlezárás van érvényben Adony közelében a 6-so számú főúton.

Buktak az ittas vezetők húsvétkor

Buktak az ittas vezetők húsvétkor

2015. ápr. 07.

Több mint száz jogosítványt vettek el a rendőrök ittas vezetés miatt a húsvéti ellenőrzéseken. Fejér megyében 28 kapatos sofőr bánta a kiemelt figyelmet.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: birkózó emlékverseny

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál

  3. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

  4. A címvédő érkezik

  5. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  4. Pappné Grabant Ilona: "... a legfontosabb, hogy jelen legyek az emberek életében"

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő