Tűzoltók: új őrs Pusztaszabolcson

spigott - 2014. december 1. 16:31

Ünnepélyesen átadták ma délelőtt a pusztaszabolcsi katasztrófavédelmi őrsöt. A Fejér megye keleti határához közel fekvő város tűzoltói mától tíz település védelmét látják el. A laktanyát kicsit több mint négy hónap alatt építették fel, úgynevezett zöldmezős beruházás keretében.

Az ünnepélyes átadáson először dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató mondott köszöntőt. Emlékeztetett arra, hogy a 2012 áprilisában megindított őrsprogram keretében a pusztaszabolcsi már a harminckilencedik katasztrófavédelmi őrs, ez pedig azt mutatja, hogy a szervezet komolyan veszi a tűzvédelmi szempontból fehér foltok felszámolását. A tábornok elmondta, a Fejér megyei város őrsén szolgálatot teljesítő tűzoltók tíz település, benne harmincnégyezer állampolgár biztonságát, védelmét látják el, működési területük nagyjából négyszáz négyzetkilométer. A főigazgató Pusztaszabolcs polgármesterétől azt kérte, a város érezze sajátjának a laktanyát, hiszen annak legénysége értük dolgozik.

 Dr. Simon László, megyei kormánymegbízott beszédében megköszönte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak, hogy döntésével és anyagi támogatásával létrehozta az őrsöt, amely növeli a működési területen élők biztonságát. Ezen felül értékteremtő beruházás, amely nemcsak a szűkebb környezetet, hanem tágabb értelemben az egész megyét is gazdagítja. Az ünnepség végén Magosi Lajos tűzoltó ezredes, Fejér megyei katasztrófavédelmi igazgató mondott pohárköszöntőt. Mint mondta, 2014 szerencsés esztendő, hiszen ezidáig a megyét elkerülték a nagy természeti katasztrófák, így több pénzt, energiát és időt tudtak fordítani arra, hogy szépüljenek, épüljenek, fejlődjenek. Javultak az elhelyezési körülmények a dunaújvárosi laktanyában, elkészült a területi egészségügyi, pszichológiai és munkabiztonsági központ és itt van az új őrs is. Az igazgató a városvezetésnek a támogatást, a főigazgatóságnak a beruházás finanszírozását köszönte meg.

 A pusztaszabolcsi katasztrófavédelmi őrs a dunaújvárosi hivatásos tűzoltóság felügyelete és irányítása alatt végzi tevékenységét, működési területéhez tíz település tartozik. Erre a területre korábban Dunaújvárosból vagy Székesfehérvárról jöttek a hivatásos tűzoltók, átlagosan 24-26 percet kellett rájuk várni. Ez az idő most jelentősen lecsökken, az őrs megalakulásával 10-12 perc alatt érkezik mostantól a segítség. Pusztaszabolcson egy 4000 literes, terepjáró képességű gépjárműfecskendő és négy tűzoltó áll indulásra készen a nap huszonnégy órájában. Érdekesség, hogy az igen aktív városi önkéntes tűzoltó egyesület szertára az őrs közvetlen szomszédságában van, így szükség esetén akár egyszerre két fecskendő is vonulhat egy-egy esethez, áll Farkas-Bozsik Gábor tűzoltó százados megyei katasztrófavédelmi szóvivő DO-hoz eljuttatott tájékoztatójában.

A rovat további hírei: Sziréna

A külső védelmi terv gyakorlatát tartják a városban holnap

A külső védelmi terv gyakorlatát tartják a városban holnap

2024. jún. 25.

A város hivatalos honlapján megjelent összegzés szerint a Budai Nagy Antal út és a Volán telepi garázssor kijelölt részei, valamint a Volánbusz telephelye környezetében számíthatnak megnövekedett forgalomra a közlekedők – és ott morgatnak is szerdán délelőtt!

Nyáron is támadhat a "néma gyilkos"

Nyáron is támadhat a "néma gyilkos"

2024. jún. 24.

Átfolyós vízmelegítő működése közben keletkezett szén-monoxid egy dunaújvárosi társasházi lakásban még múlt pénteken este. A fürdőszobai érzékelő jelzett – így nem történt tragédia.

Súlyosan bántalmaztak két férfit – vádat emeltek ellenük

Súlyosan bántalmaztak két férfit – vádat emeltek ellenük

2024. jún. 21.

Előbb szóváltás, majd perpatvar, a vége súlyos sérülés – két támadó és két sértett, a vádemelés vége felfüggesztett börtönbüntetés lehet, értesült a DO.

DSTV: az eltűntek nyomában

DSTV: az eltűntek nyomában

2024. jún. 19.

Rendszeresen adunk hírt az eltűnt személyekkel kapcsolatos rendőrségi felhívásokról – ezúttal a téma hátterét és az esetleges lakossági, hozzátartozói teendőket boncolgatja a DSTV összeállítása. A "nyomozást" természetesen most is a dunaújvárosi kapitányság koordinálja. Hangkép.

Késsel féltett szerelmet a fenyegetőző lovag...

Késsel féltett szerelmet a fenyegetőző lovag...

2024. jún. 18.

... csakhogy a lovagok kora már a múlté – felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emeltek vádat ellene. Ráadásul előtte ütött is, előbb egyszer, aztán még kétszer, értesült a DO.

Itt az idei év első hőségriasztása –  és rögtön a legmagasabb!

Itt az idei év első hőségriasztása – és rögtön a legmagasabb!

2024. jún. 18.

Harmadfokú hőségriasztás lép életbe szerdától szombaton éjfélig, áll a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményében. F O L Y A D É K B E V I T E L!!!

Egy nap alatt két veszélyhelyzet az élményfürdőben

Egy nap alatt két veszélyhelyzet az élményfürdőben

2024. jún. 16.

Két rendkívüli esemény történt a dunaújvárosi rekreációs bázison szombaton – délután egy kamaszt kellett kimenteni, kora este egy idősebb hölgy lett rosszul. A gyors beavatkozás életet mentett mindkét esetben, nagy köszönet jár minden segítőnek.