Ádámok és Évák A holdbeli csónakos nyomában
A Bartók Kamaraszínház immár harmadik éve rendezi meg az Ádámok és Évák Ünnepét. Rubold Ödön Jászai-díjas színművész segít a darab színpadra állításában.
A diákoknak lehetőségük van kipróbálni kreativitásukat és önmagukat is a színpadon. Feladatuk nem csak, hogy eljátsszák az adott művet, hanem a mai korra kell formálniuk azt. A nagy sikerre való tekintettel idén is folytatódik ez a kezdeményezés. Tavaly az Ó és Újszövetséget dolgozták fel a tanulók. Ezúttal Weörös Sándor A holdbeli csónakos története kerül a porondra. A városi társulat színészei mentorálása alatt 10 iskola 13 csapata méretteti meg magát. A sorsolás döntötte el, hogy melyik csapat pontosan mit is visz színpadra.
A programban résztvevő iskolák: Bánki Donát Gimnázium – (Dunaújváros), Dunaferr Szakközép-és Szakiskola (Dunaújváros), Kereskedelmi és Vendéglátóipari Középiskola (Dunaújváros), Pannon Oktatási Központ (Dunaújváros), Rosti Pál Gimnázium (Dunaújváros), Rudas Közgazdasági Középiskola (Dunaújváros), Szabolcs Vezér Gimnázium (Pusztaszabolcs), Széchenyi István Gimnázium (Dunaújváros), Sztárai Mihály Gimnázium (Tolna), Vak Bottyán ÁMK (Simontornya).
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: párkapcsolati dráma a Bartók mikroszínpadán
2025. feb. 14.
A Hitvesi ágy című kétszemélyes darabot vitte színre a Bartók Kamaraszínház, idézi fel a DSTV összegzése. A próbafolyamat a végéhez ért és végre a közönség is láthatja az érzékeny témát boncolgató, súlyos krízist feldolgozó produkciót a mikroszínpadon. Hangkép.
Luther Pub – a látható és láthatatlan egyházról szombaton
2025. feb. 13.
A Luther Márton nevével fémjelzett reformáció egyik alappillérével foglalkozik a Luther Pub következő programja: az eseményre az evangélikus templom gyülekezeti termében várják a vendégeket szombaton délután.
Jókai Mórról mai szemmel – a könyvtárban
2025. feb. 12.
Különleges eseménysorozattal készül a Magyar Széppróza Napja című országos eseménysorozat keretében a József Attila Könyvtár: a Jókai Mór 200 emlékév programjaihoz kapcsolódva a korszakos író életművére reflektálnak.
DSTV: a kortárs kultúra bázisa
2025. feb. 10.
Nemzetközi viszonylatban is fontos kulturális intézmény a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-), derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény számos művészeti ágnak és formának adott és ad otthont – az ICA-D csapata komoly missziót valósít meg. Hangkép.
Róma után Debrecenben látható az Eredet című kiállítás
2025. feb. 10.
Róma után Magyarországon először Debrecenben, a Modern és Kortárs Művészeti Központban (MODEM) látható szombattól az Eredet című kiállítás, amely 12 kortárs magyar művész Mózes öt könyvéről szóló alkotásait mutatja be.
DSTV: fotócsodák az MMK-ban
2025. feb. 09.
Látványos fotókiállítás várja a vendégeket az MMK Aula Galériájában. Az érdeklődők a Pannónia Fotószalon évi rendes pályázatára érkezett művekből láthatnak válogatást – színes, gazdag gyűjtemény csalogatja az intézménybe érkezőket. Hangkép.
Hírcsokor a József Attila Könyvtárból
2025. feb. 07.
Februárban is érdemes lesz ellátogatni a könyvtárba, illetve figyelni a kulturális intézmény hivatalos oldalát. Izgalmas programmal készülnek a Nemzetközi Könyvajándék Nap eseménysorára, valamint ismét vakrandizhatunk csábító, ámde rejtélyes kötetekkel.